„Kalocsáról szállt fel az a Cessna 172 típusú kisrepülőgép, amelyik vasárnap délelőtt az őcsényi repülőtéren hajtott végre kényszerleszállást.
Hírportálunkon délután már beszámoltunk róla, hogy hiányos futóművel landolt egy kisrepülő az őcsényi reptéren. Most jelentkezett a repülőtér üzemeltetője, Michna Ottó, aki pontosította az információinkat.
Mint elmondta, a kisrepülőgép Kalocsáról szállt fel, két utassal a fedélzetén. Útvonal repülésük közben a jakabszállási repülőtéren megközelítést és átstartolást kívántak végrehajtani, ami közben a repülőgép billenni és fordulni kezdett, a pilóta gázadással felszállt a manőverből, majd látták, hogy hiányzik a jobb futómű. Mint kiderült, a futóművet a kalocsai repülőtéren hagyták el úgy, hogy azt nem vették észre.
„A levegőből próbálták eldönteni mi legyen. A kalocsai és jakabszállási repülőtér betonos, ezért a futómű nélküli leszállás veszélyesebb. Így hívtak fel engem, hogy mivel az őcsényi repülőtér füves, hosszú és széles, itt szállnának le – mondta Michna Ottó. – Mint a repülőtér vezetője, felkészültünk a fogadásra, a katasztrófavédelem, a mentők és a rendőrség bevonásával. A repülőgép megérkezett Őcsénybe, ahol a repülőtér feletti alacsony áthúzás folyamán meggyőződtünk, hogy tényleg nincs meg a jobb oldali főfutója – mesélte a szakember.
„A pilóta nyugodt volt, és volt megfelelő mennyiségű üzemanyag. Ezért a repülőtér felett várakozott míg lent a készenlétet teljessé tettük és vártunk. A húsz csomós szembeszél is sokat segített, hogy a föld feletti sebesség alacsony legyen a földet éréskor” – tette hozzá.
A repülőgép utasai sérülés nélkül vészelték át a balesetet.”
Videó az eredeti cikk alatt.
Fotó: Beküldött kép
Eredeti írás: RÓNAI GÁBOR