„A Magyar Honvédség haditechnikai eszközeire lehet számítani Budapesten a Bálna Honvédelmi Központ környékén csütörtökön a délutáni órákban, írja az MTI. A haditechnikai eszközöket a HM közleménye szerint „egy hamarosan induló katonai sport-reality műsor bemutatójához szállítják a Bálnába”.
Ez a műsor a Kiképzés, a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó TV2 Kiképzés című produkciója, amit a Honvédelmi Minisztérium megbízásából fejlesztettek és készítenek.
A HM közleménye szerint „rövid időre katonai járművek megjelenésére, nagyobb hanghatásra és ideiglenes, legfeljebb 30 percig tartó korlátozásra kell számítani” csütörtök 15:20 és 16 óra között, valamint az esemény délelőtti próbáján is „a Bálna Honvédelmi Központ környékén”.
A katonai menetoszlop a pesti rakparton, a Szabadság híd északi oldalától a Bálnáig közlekedik katonai rendész felvezetéssel, így a minisztérium kéri, hogy ezt az útszakaszt fokozott figyelemmel közelítsék meg. A haditechnikai eszközök – köztük Gidrán páncélozott járművek – csütörtök reggel 9.30-kor indulnak a Mária Terézia laktanyából a Bálna Honvédelmi Központhoz. A járművek az esti órákban hagyják el a belvárost, majd Budapestet is.”
Címlap fotó: 444.hu
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.