
„Tábor Áron, az ELTE Társadalomtudományi Karának Amerika-szakértője szerint az nyilvánvaló, hogy Orbán Viktornak jó személyes kapcsolata van Donald Trumppal, aki az elnökjelölti tv-vitában hivatkozott is a magyar kormányfőre, de vannak kérdések (Kína vagy az energiafüggőség Oroszországtól), amelyekben a két ország vezetése között érdekellentét húzódik.
Rogán Antal szankciós listára kerüléséről azt mondta, ugyan az amerikai elnök súlyos nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva egy személyben dönthet úgy, hogy leveszi a listáról, de az nem valószínű, hogy ez első intézkedéseinek egyike lesz.
„Azt el tudom képzelni, hogy valamikor az elő hónapok során előkerül egy ilyen szituáció, és tényleg megvalósul ez a tárgyalás Orbán Viktor és Donald Trump között, és egy ilyen kérés megjelenik. De itt is azért Trump logikájában nagyon erős az, hogy ő mindig tranzakciók szintjén, alkukban gondolkodik: valamit valamiért. Ezért is kérdés, hogy ez a barátság mennyire igazi barátság, hogy mit tud ezért kérni cserébe, vagy mit tud a magyar fél felajánlani” – fogalmazott Tábor Áron.
A magyar kormány hivatalos Facebook-oldalán hétfő délelőtt jelent meg Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterre hivatkozva a következő poszt: „Orbán Viktor elég régi szövetségese Donald Trumpnak, belátható időn belül biztosan lesz Trump-Orbán találkozó.””
Címlap fotó: ARCHÍV: Orbán-Trump találkozó a Fehér Házban, Washington, 2019. május 13.© AP
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.