
„Maszkviselés is kötelező
A Baranya Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya az influenzaszerű megbetegedések számának emelkedése miatt, járványügyi megelőző intézkedésként, látogatási tilalmat rendelt el a Mohácsi Kórházban is, közölte dr. Major Csilla, az intézmény általános igazgatóhelyettese. A betegekre és a dolgozókra vonatkozó kötelező maszkviselés továbbra is érvényben van.
A kórházban fekvő, műtéten átesett, illetve legyengült védekezőképességű betegek, gyermekek, kismamák védelme érdekében szerdától kezdődően visszavonásig teljes körű látogatási tilalom van érvényben a fekvőbeteg osztályokon, visszavonásig.
A kapcsolattartási lehetőségek folyamatos biztosítása, valamint a megfelelő védőfelszerelés biztosítása mellett kivételt képeznek a látogatási tilalom alól:
– a súlyos állapotú, végstádiumú beteg esetében, hogy az általa megjelölt személy mellette tartózkodjon,
– a kiskorú betegek szülei vagy törvényes képviselői közül egy fő, aki folyamatosan a gyermek mellett tartózkodjon;
– értelmi fogyatékossággal élő beteg esetén szülője, törvényes képviselője, illetőleg az általa vagy törvényes képviselője által megjelölt személy mellette tartózkodjon,
– járóbeteg ellátásban egy fő 14 éven felüli betegkísérő, amennyiben a beteg állapota ezt indokolja.
Egyedi és méltányolható esetekben a kórházigazgató mentesítést adhat a tilalom alól.
Mindezek mellett arra is felhívták a figyelmet, hogy a kórház egész területén kötelező a maszk használata.”
Eredeti írás: MÁTÉ BALÁZS (MOHÁCSI ÚJSÁG.HU)