Nagy István 
Meglepő dolgokat mondott minap Magyarország miniszterelnöke. Az országok „a saját biztonságukhoz szükséges befolyási övezetek feletti jogaikat” igyekeznek megszerezni, mondta. Példaként szóba hozta Ukrajna NATO-tagságát, amit kijelentése szerint az oroszok meg fognak akadályozni. Szólt Grönlandról, Kanadáról és Panamáról, de nem szólt a Krímről és a Donbaszról, pedig ez sokkal inkább napirenden van. Ha másért nem, hát azért, mert ott már orosz csapatok vannak. Magyar miniszterelnökként szólhatott volna legalább Kárpátaljáról, ahol ugyan nincsenek magyar katonák, de azért a magyar politika igyekszik befolyását érvényesíteni.
Miniszterelnök úr szerint a hatalmak közötti verseny „harmadik területe az államszervezési modellek versenye.” Itt azért érdemes egy kicsit elidőzni.
Miniszterelnök úr is a szocializmus idején járt egyetemre, és megmutatta, hogy emlékszik a marxista történelmi szemléletre. Nevezetesen arra, hogy az államot mindig a társadalmi alapok határozzák meg. Nem lehet például szocialista államot csinálni ott, ahol a bankok, a gyárak a tőke magántulajdonában vannak. Ahol közösségi tulajdonban vannak, ott pedig nem uralkodhatnak a piac törvényei.
A mánál maradva világos, hogy Trump megjelenése nem véletlenek műve. Az amerikai kapitalizmus válságban van, és ha ott nem sikerül rendet teremteni, a válság végig pusztítja a világot. A válságok pedig felébreszthetik a világ népeit. Ha a világ népei felébrednek, akkor a tőke uralmának vége lehet.
Biden és a liberális tőke megpróbálta rendbe tenni Amerikát. Ők abban bíztak, hogy a pénz, a piac majd mindent megold. Csak annyit kell csinálni, hogy minden akadályt eltakarítsanak a tőke előtt. A mindent szó szerint értették, és hozzáláttak nem csak a gazdasági akadályok lebontásához, hanem kitépték a kulturális és nemzeti gyökereket, felszámolták saját népeiket.
Az amerikai tőke azonban élni akar, sőt uralkodni akar, és belementek abba, hogy az állam ismét a tőke segítségére siessen, és aktívan avatkozzon be a kapitalizmus megmentése érdekében. Ehhez erős kézre, erős hatalomra van szükség, és pontosan ezt várják Trump elnökségétől.
Az amerikai tőke megmentésében minden más tőkés erő érdekelt, hiszen nehezen elképzelhető, hogy Amerikában megdöntik a pénz uralmát, Kanadában és az EU-ban meg nem. Az amerikai mentőövért persze fizetni kell, lehet, hogy sokat, de a tőke uralmának megmentéséért igazán jutányos ár Grönland vagy Panama.
A konzervatív és liberális államszervezési formák vitája persze még folytatódik, hiszen a kapitalizmus mindig és mindenütt azt veti be, ami akkor és ott a leghatékonyabb. Mint tudjuk a történelemből, a tőke nem válogatós. Ha a léte totális veszélybe kerül, akkor előveszi a 20. század nagy tőkés találmányát, a fasizmust.
A fasizmus most is ott van a tőke fegyvertárában. Persze, korszerűsítve, kicsinosítva. Most szó sem lehet zsidóellenességről, holokausztól, de nyugodtan lehet utálni, gyűlölni a szerbeket, oroszokat, belaruszokat, lehet programba venni a megsemmisítésüket. A helyzet változásától függően az utálatot és minden egyebet ki lehet terjeszteni a szlovákokra, magyarokra, meg ki tudja, még kikre.
A fasizmus nem lehet meg a kommunisták gyűlölete nélkül, akár régi, akár mai fasizmusról essék szó. Az antikommunizmus önmagában még nem fasizmus, hiszen ilyen alapon az egész EU-t fasisztának lehetne nyilvánítani. A kommunista mindig és mindenütt a tőke fő ellensége. A tőke számára a fő érték a vagyon, a magántulajdon. A szocialista forradalom pedig éppen ezt, a vagyont veszi el a tőkéstől és adja a társadalom, a nép tulajdonába.
Az igazi kérdés nem az, hogy melyik jobb, a konzervatív vagy a liberális kapitalizmus államszervezése. Az igazi kérdés az, hogy a tőkés államok állják-e a versenyt a szocialista állammal szemben. Elsősorban Kínáról van szó, de itt van Vietnám is. Sőt, Belarusz is, ahol ugyan nem beszélnek szocialista államról, de számos területen az állam a nép államaként működik.
A nyugat nem vitatkozik, egyszerűen kijelentik, hogy Kínában nincs szocializmus. Pedig tudják, hogy van. Azt is tudják, hogy a kínai szocializmus leküzdötte a tömeges szegénységet. Képes a társadalom gazdasági és emberi forrásainak olyan hatékonyságú összefogására, amire a kapitalizmus nem. Tíz Magyarország nagyságú területek komplex fejlesztésére képesek. Belső egyensúlyt, harmóniát képesek teremteni a társadalomban. Melyik tőkés állam mondhatja ezt el?
A tőke számára veszélyes úton indult el Oroszország, mely ugyan tőkés ország, de megértették, hogy a háború megnyeréséhez vissza kell nyúlni a szocializmus módszereihez. Nem lehet tudni, hogy meddig mennek el ezen az úton, de elindultak, és ez csillapíthatatlan gyűlölettel tölti el a tőkés nyugatot.
Nekünk, egyszerű magyar embereknek a szocializmus többet adott, mint a kapitalizmus. A kapitalizmus már nem csillog úgy, mint három évtizede. A tőke még képes sokunkat megvenni, vagy legalább is semlegesíteni, de kezd elegünk lenni a mocsokból, amit kapitalizmusnak hívnak. Az ember fontosabb, mint a pénz!
About the Author
Kós Zoltán 
