
„Bombariadó
Több iskola ismét bombafenyegetést kapott ma reggel. Úgy tudjuk, hogy Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár levélben értesítette az intézményvezetőket az újabb fenyegetésekről, és arra kérte az igazgatókat, hogy haladéktalanul értesítsék a rendőrséget, ha az iskolájuk ilyen emailt kap.
Lapunk megkeresett több iskolát, illetve tankerületet – amennyiben új információkat kapunk, frissítjük cikkünket.
Eddig három iskoláról lehet tudni, hogy kaptak fenyegetést: egy egri általános iskolában, egy maglódi intézményben, valamint a fővárosi, Mogyoródi út 21. szám alatti középiskolában van bombariadó, ezek az iskolák kaptak hasonló emailes fenyegetést.
Mint korábban megírtuk, január 23-án az ország több iskoláját kiürítették egy fenyegető levél miatt. Egy pécsi iskolában is bombariadót rendeltek el, szerencsére tragédia nem történt.
Sajtóinformációk szerint a fenti iskolákon túl a kesznyéteni Móra Ferenc Általános Iskolában, a Girincsi Gyermekotthonban, valamint a Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskolában is volt bombariadó.”
Fotó: MW
Eredeti írás: bama.hu