
Gyermekként mindenki vágyott egy kismotorra. Forrás: MW Fotó: Arany Gábor
„A nagybevásárlás már más kérdés
2025-ben már az elektromos közlekedési eszközök korszakát éljük, pár éve azonban még más volt a helyzet. A kismotorok továbbra is menő járgányok, de egyre kevesebb van belőlük.
A kismotorok kezdenek kihalófélbe kerülni, pedig a nagyobb városokban való közlekedés szempontjából rengeteg előnnyel járnak. Pécs szűkös utcáin például sokkal egyszerűbb és rugalmasabb a haladás valamilyen kétkerekű járgány segítségével.

Fotó: Tábori Szilvia
A kismotorok jövője a tét
A kismotorok helyett azonban bejött egy alternatíva az elmúlt években, és itt most ne az emberi erővel hajtható kerékpárra gondoljunk, sokkal inkább a különböző elektromos meghajtási eszközökre, mint például az elektromos roller, vagy a segway. A mikromobilitási eszközökkel kapcsolatos közelgő szigorításokkal épp a napokban foglalkoztunk, ám akkor inkább csak arra hívtuk fel a figyelmet, hogy valóban érdemes ezeket a közlekedési formákat is megfelelően leszabályozni. Magyarországon jelenleg is több százezer 50 köbcentis kismotor közlekedik az utakon.
A rollerek okozzák a robogó vesztét?
Az 50 köbcentis robogók és mopedek olcsón fenntarthatók, és sokáig népszerűek voltak Magyarországon. Egyszerű szerkezetük és alacsony fogyasztásuk miatt sokan használták őket a rendszerváltás után is. Az 1990-es évektől a váltó nélküli robogók (pl. Yamaha Jog) váltak slágerré, köszönhetően könnyű használatuknak és megbízhatóságuknak − írja a Magyar Nemzet.
A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányságot azzal a kéréssel kerestük meg, hogy adjanak motoros olvasóinknak pár ajánlást a biztonságos közlekedéshez, és küldtek is több nagyon fontos tippet.
Az adott kategóriára érvényes vezetői engedély, érvényes forgalmi engedély, becsatolt bukósisak használata és járműre érvényes felelősségbiztosítás kötelező!
- Motorozás előtt mindig tájékozódjunk az időjárási és útviszonyokról.
- Csak kifogástalan műszaki állapotú motorkerékpárral induljunk útnak.
- Mindig tartsuk be a KRESZ vonatkozó szabályait.
- Az irányváltoztatást hátratekintés után jelezni kell!
- A balesetek többsége a sebességtúllépésből származik. Az úttest nem versenypálya!
- Ne szlalomozzunk a sávok és az összefüggő gépjárműoszlopok között! Az autónak „holttere” van!
– tájékoztatott a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Előnyök és hátrányok
A segédmotoros kerékpárokat nem kell műszaki vizsgára vinni, nincs regisztrációs adó, sem forgalmi engedély, és a kötelező biztosítás is olcsó. B-s jogsival vagy 14 éves kortól AM kategóriás engedéllyel vezethetők.
Ugyanakkor hátrányuk, hogy lassúak (max. 45 km/h), és nem használhatók autópályán vagy több sávos utakon. Gyakran a forgalom akadályát képezik, főleg városon kívül. Emellett sok használt példány bizonytalan műszaki állapotú és papírok nélküli.
Régebben nagy divatja a Puch és a Simson motoroknak
Pár évtizeddel ezelőtt még óriási divatja volt a Puch-nak és a Simson motoroknak is. A 14-15 éves korukat betöltő vidéki fiatalok többsége alig várta, hogy beszerezzen egy ilyen járgányt magának, és ezzel rója a köröket a kertek alatt. Az interneten böngészve számtalan eladó kismotort találunk: a régi típusú Simson motorok ára is már az egymillió forintot súrolja, de a márka Schwalbe névre hallgató járgányát már 300.000 ezer forint körüli összegért is megvásárolhatjuk.
Közben egyre többen választanak más megoldásokat
Ahogy már feljebb is említettük, az elektromos meghajtású eszközök fénykorukat élik. A 125-ös motorok (gyorsabbak, biztonságosabbak) mellett az elektromos robogók (pl. NIU, Honda) is terjednek, mert csendesek, környezetbarátok, igaz jóval drágábbak is. Sokan inkább olcsóbb elektromos rollert vagy kerékpárt választanak.
Motorpiaci körkép 2025 tavaszán: széles kínálat, árak félmilliótól másfél millióig
A hasznaltauto.hu weboldalon böngészve az alábbi (a teljesség igénye nélkül felállított) ár-körkép körvonalazódik: a magyar használt motorpiac 2025 tavaszán változatos kínálatot mutat, legyen szó városi robogókról, klasszikus veteránokról vagy sportos túragépekről. Az árak széles skálán mozognak, így minden kategóriában találni elérhető ajánlatokat – a belépőszintű gépektől egészen a komolyabb, több százezer kilométerre tervezett modellekig.
- A legolcsóbb motorok között szerepel az MZ ES 125 Trophy, egy 1972-es veteránmotor, amely 350 000 forintért kínál klasszikus kétkerekű élményt a retró szerelmeseinek. A belépő szintű robogók, mint a Motowell Elenor és a Magnet 2T, jellemzően 399 000–499 000 forint között mozognak, ezek jellemzően 2025-ös, gyakorlatilag új állapotú gépek garanciával, ideálisak városi közlekedésre.
- A középkategóriában 500–800 ezer forint környékén olyan jól ismert modellek tűnnek fel, mint a Honda CBR 1000 F vagy a Suzuki AN 650 Burgman, utóbbi a túrarobogók mezőnyében kínál kényelmes alternatívát. Ezek a motorok jellemzően 2000-es évek eleji gyártásúak, de jól karbantartott példányokról van szó.
- A felsőbb kategóriában, 1 millió forint fölött a sportosabb és nagyobb teljesítményű gépek dominálnak. A Suzuki GSX-R 750 W vagy az Aprilia RSV 1000 egyedileg átépített változata 950 000–1 000 000 forint közötti áron keresnek új gazdát, míg a legújabb modellek – mint például a 2025-ös Piaggio Liberty 125 vagy a Zontes G 125 Scrambler – már 1,15 millió forint felett járnak.
Összességében elmondható, hogy már 350 ezer forint körül is lehet működőképes motort találni, de az 1–1,2 millió forintos sávban kifejezetten sok, jó állapotú és akár új motor is elérhető. A használtpiac így továbbra is kiváló lehetőséget kínál azok számára, akik megfizethető módon szeretnének két keréken közlekedni – akár hobbi, akár praktikum céljából.”
Fotó / Eredeti írás: BAMA.HU