
Nagy tömeg várható az összes baranyai fürdőn. Forrás: MW Fotó: KOVACS LILIANA
„Hőségriadó
Az év ezen szakaszában egyre többen kezdik el nézegetni a lehetséges fürdőhelyeket, hisz az előttünk álló nyár rekordmelegnek ígérkezik. Baranyában is számtalan fürdő és strand áll a rendelkezésünkre.
Nyakunkon a nyár, ez pedig azt jelenti, hogy rövidesen nyitnak a strandok az egész országban, így Baranyában is. Szerencsére nem feltétlenül muszáj a Balatonhoz utaznunk, ha szeretnénk megmártózni − több fürdő árait és nyitási dátumait szedtük össze, hogy olvasóink kedvükre csemegézhessenek.

Fotó: KOVACS LILIANA / Forrás: MW
Mikor nyitnak a strandok?
Harkányfürdő az egyik legnépszerűbb hely a baranyaiak körében, de az ország minden szegletéből érkeznek ide hűsölni és pihenni. A harkányi strand május 22-én nyitja meg kapuit, az árak pedig a következőképpen alakulnak:
- felnőtt jegy: 5000 forint,
- kedvezményes jegyek: 4000 forint (4 éves kortól személyi igazolvánnyal, illetve 6 éves kortól tanulói/hallgatói jogviszonyt igazoló diákigazolvánnyal, valamint 62 éves kortól személyi igazolvány felmutatásával vehető igénybe),
- családi napi jegyek: 12000 forint, plusz gyermekek esetén 3000 forint fejenként (2 felnőtt és 1 gyermek − gyerekek 14 éves koráig vásárolható, a család tagjai lehetnek a nagyszülők az unokákkal is).
A Siklósi Fürdő és Strand kültéri medencéit június 15-től vehetik birtokba a látogatók, egészen szeptember 1-ig. A felnőtt teljes árú jegy 5300 forintba kerül, a nyugdíjas és diák jegy 4400 forint, 0-4 éves korig a belépés díjtalan. Az egyéb kategóriákról, valamint hétvégi és délutáni kedvezményekről ide kattintva tájékozódhat.
Megterveztettük a pécsi aquaparkot is
A mesterséges intelligencia segítségével elhoztuk az aquapark élményt Pécsre is. A remek látványtervek mellett a jegyárakat is megalkotta a ChatGPT.
Június 1-jén nyit a strand a Sellye Városi Termálfürdőben
Megkeresésünkre Patkó László, a fürdő üzemeltetője elmondta, hogy miként alakulnak a belépő árak 2025-ben. A felnőtt jegy 2500 forintba kerül, míg a nyugdíjas/diák jegyért 2000 forintot kell fizetnünk. 7 éves korig váltható gyerekjegy, amely 1500 forintot kóstál. Ezek az árak délután 15 órától 500 forinttal csökkennek, míg Sellye kártyával jókora kedvezményekkel mehetünk csobbanni.
Bizonytalan a nyitás
Az Abaligeti-tó kiválóan alkalmas arra, hogy megmártózzunk benne egy forró nyári délutánon, ám a strand nyitásával kapcsolatban egyelőre nem tudtak releváns információról beszámolni. Az egyeztetések azonban folynak az illetékes szervekkel, így figyelni fogjuk a fejleményeket.
A Szigetvári Gyógyfürdő kettő kültéri medencéje egész évben nyitva áll, ám érdeklődésünkre elmondták, hogy a szintén kültéri gyermek- és a sport medence június 16-tól kerül megnyitásra. Fontos azonban tudni, hogy 2025.05.27-én és 28-án éves karbantartás miatt zárva tartanak.
A wellness nélküli árak a következőképpen alakulnak:
- Felnőtt: 3800 forint,
- diák/nyugdíjas: 3100 forint,
- gyermek: 2200 forint.”
Eredeti írás: TÓTH DÁVID