
Illusztráció. Fotó: Stephen Barnes
„Borzalmas ügy
A Pécsi Ítélőtábla elé áll a héten két nő és egy férfi, akiket első fokon prostitúciós bűncselekmények miatt összesen 13 év szabadságvesztésre ítéltek, de fellebbeztek a verdikt ellen. Az ügyben eredetileg márciusra kitűzött, de akkor elmaradt pécsi tárgyalási napot kedden tartják meg.
A Pécsi Ítélőtábla ismertetése szerint az ügyben első fokon eljáró Kaposvári Törvényszék a következő tényállást állapította meg: az első- és a másodrendű vádlott 2018-ban lettek élettársak, aminek ideje alatt a másodrendű vádlott önszántából prostitúciós tevékenységet végzett.

Fotó: Csudai Sándor (CSS) / Forrás: MW
A nő élettársa szexuális tartalmú hirdetéseket jelentetett meg internetes felületeken, biztosította azt, hogy a másodrendű vádlott a kliensekkel kettesben maradjon, szükség szerint szállította őt. A szexuális szolgáltatásokért kapott pénzt a másodrendű vádlott rendszerint átadta a férfinek – ismertette az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényegét a tábla.
A férfi 2019-ben megállapodott a harmadrendű vádlott nővel, hogy pénzért kiszolgáltatott helyzetben lévő, intézeti nevelt fiatal lányokat „toboroz” az elsőrendű vádlott részére, hogy ők aztán prostitúciós tevékenységet végezzenek. Két nagykorú sértett esetében sikerrel is jártak.
Róluk az elsőrendű vádlott szexuális tartalmú hirdetéseket jelentetett meg, majd a hirdetésre jelentkező személyeknek az általa biztosított helyszíneken a sértettek szexuális szolgáltatásokat nyújtottak, amelyért kapott pénzt rendszerint át kellett adniuk a férfinek.
A vádlott a sértetteknek lakhatást biztosított, valamint megvásárolta részükre a szükséges élelmiszereket és ruházati cikkeket. Két kiskorú sértettet eredménytelenül próbáltak a vádlottak rábírni a tevékenység végzésére.
Fellebbeztek, így a Pécsi Ítélőtábla dönt az ügyükben
A Kaposvári Törvényszék a vádlottak bűnösségét társtettesként elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntettében, az elsőrendű vádlott esetében további 2 rendbeli kerítés és kitartottság bűntettében állapította meg. Az elsőrendű vádlottat ezért 7 év fegyházra és 5 év közügyektől eltiltásra, míg a másod- és harmadrendű vádlottat 3 év fegyházra és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte.”
Eredeti írás: bama.hu