
A pécsi polgármester lépése sokakat meglepett. Fotó: Löffler Péter
„Közgyűlés
Még levelet is írtak az ügyben, mégsem az lett, mint amit vártak. A pécsi polgármester tette sokakat meglepett.
Egyelőre nem lesz harmadik alpolgármester a városban, miután Péterffy Attila pécsi polgármester visszavonta az ezzel kapcsolatos előterjesztését. Megírtuk, hogy nem elég kétszer két és fél milliós forintos fizetés a kisfőnöknek, még egy ember kell a városházára a vezetői székbe – legalábbis a baloldali érvelés szerint. Mint ismert, a szociális terület azóta gazdátlan, hogy az MSZP-s Nyőgéri Lajos alpolgármesternek nem lett utódja. Elméletben a jelenlegi két alpolgármester lefedhette volna ezt a területet is, de a városházi forrásaink szerint erre ketten is képtelenek voltak, míg a polgármester inkább reprezentációban, internetes megjelenésekben erős, nem feltétlenül az operatív munka elvégzésében.
Péterffy Attila kezdeményezésére csütörtökön megválaszthatták volna a harmadik alpolgármesternek Varga Mónikát, aki a Pécsi Többcélú Agglomerációs Társulás fenntartásban működő pécsi Integrált Nappali Szociális Intézmény igazgatója.
Miért vonta vissza a pécsi polgármester?
Péterffy Attila azonban visszavonta az előterjesztést, holott elmondása szerint a szférában dolgozók részéről érkezett hozzá egy levél, amelyben azt sürgették, hogy legyen alpolgármestere a területnek, és a levél aláírói Varga Mónikát támogatták volna.
Péterffy azzal magyarázta, hogy a jelenlegi közgyűlési összetétel a 2024-es választáson állt elő, amely egyfajta egyensúlyi helyzetet teremtett és az állapot fontos, van értéke. Az elfogadott szervezeti és működési szabályzatban lehetőség van három alpolgármester megválasztására, akik közül kettő külsős személy lehet.
Mint mondta, a posztra mindenképpen pártpolitikától független szakembert szeretnének, és annak ellenére, hogy az elmúlt hetekben tárgyalásokat kezdeményezett a politikai erők között a konszenzus érdekében, ez még nem állt elő. Ugyanakkor a harmadik alpolgármester személye továbbra is fontos – közölte.
Úgy tudjuk, hogy bár szakmai munkáját elismerik Varga Mónikának a közgyűlésben, mégis vannak olyan hangok, akik a volt szociális, MSZP-s alpolgármesterhez kötik, így nem is támogatták volna csütörtökön a megválasztását. Másrészt azt sem tartják megfelelőnek, hogy a város jelenlegi kritikus pénzügyi helyzetében újabb, több tízmilliós kiadást jelentő kinevezést hoz meg.”
Eredeti írás: bama.hu