
Fotó: MW
„Figyelem!
Aratás idején általában is, a mostani aszályos időbe pedig különösen oda kell figyelni a betakarítási munkákat végző gépek megfelelő állapotára, felkészítettségére. Ugyanis a hanyagság szinte azonnal okozhat a több tízmilliós mezőgazdasági gépeket és a terményt is felemésztő tüzeket, aztán oda az aratás.
Somogy megyei testvérportálunk bő egy hete adott hírt arról, hogy aratás közben kigyulladt ki a lábon álló gabona a Baranyához közeli Zselickislak határában. Ugyan az ottani, igen nagy területre terjedt tűz okát nem tudni még, de éppen dolgoztak az árpatáblán, amikor a lángok felcsaptak. Az elmúlt héten az országban több helyen is volt hasonló tűzeset, amikor lábon álló gabona gyulladt ki – írta a Sonline.

A Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kérdésünkre közölte, hogy a megyében az aratás ideje alatt, azaz az elmúlt több mint egy hétben szántóföldi gabonatűz nem volt, szerencsére. Ahhoz, viszont, hogy ez így is maradjon a gazdálkodóknak ebben az időszakban szigorú felülvizsgálatot és a munkák megkezdése előtt szemlét is kell tartaniuk – mondta el lapunk érdeklődésére a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) baranyai szervezetének elnöke.
Aratás, szemle, jegyzőkönyv
Rittlinger József kifejtette, hogy aratás előtt úgynevezett aratási szemlét kell tartani, amelyre a gazdálkodók a rendőrséget és tűzoltókat is meghívják. Öt, vagy annál több gép szemléjét hivatalosan is jelenteni kell a vármegyei kormányhivatal felé.
Ilyenkor a szemle résztvevői minden gépen ellenőrzik a szikrafogókat, valamint a mezőgazdasági gépek olyan kötelező tartozékait is, mint a porral oltó, a söprű és lapát, amiken felül földelési lánc is kell, hogy legyen a kombájnon. Ugyanez igaz traktorokra és pótkocsikra is – sorolta a kamarai vezető, aki jelezte, hogy a szemléről jegyzőkönyvet kell készíteni és az aratásban résztvevő járműveken azt el kell helyezni.
Ugyancsak fontos, hogy az esetleges tűz mielőbbi megfékezése érdekében egy traktor után vízzel teli lajtot, egy másik után pedig tárcsát kössenek. A nagyobb gazdaságok ezt akár képesek „házon belül” megoldani, a kisebb gazdálkodók pedig összeállnak e feltételek biztosításának érdekében az aratás időszakában.
Rittlinger József kiemelte, hogy az aratás minden egyes napja alatt napi szemlét is kell tartani. Ebben az extrém száraz időben ugyanis akár egy szikra is elég, hogy kigyulladjon egy tábla, a tűz aztán nagyobb területre, akár az erdősávokra is átterjedhet.
A NAK baranyai elnöke szerint komoly problémát és hatalmas anyagi kárt okozhat, ha gazdálkodók vagy feledékenységből vagy hanyagságból elmulasztják ezeket a szemléket.”
Eredeti írás: bama.hu