Eltűnhet a magyarok étrendjéből a kocsonya Fotó: Antal Lívia
„Ezek az ételek örökre eltűnhetnek, ha a Z generáció nem kezdi el gyorsan fogyasztani. Kocsonya, körömpörkölt – fújjogva nézik az ifjak.
Míg régen a kocsonya, a körömpörkölt vagy éppen a hurka kötelező fogásnak számítottak a magyar háztartások étrendjében, addig mára már a smothie-k, az avokádó krém vagy éppen a humusz lettek a heti menü alappillére. A Z generáció tagjai igencsak furcsán néznek az emberre, ha éppen disznósajttal kínálják, ha rajtuk múlik, egyes ételek teljesen eltűnnek a magyar gasztronómiából.

Fotó: Molcsányi Máté
Gyümölcsök, turmixok és a biogazdaság kis morzsái. Körülbelül így nézne ki, ha a Z generációra bíznák otthon a hűtő feltöltését. A régi fogások ma már csak emlékként élnek előttünk, lassan már egy szelet rántott húsért sem fut ki a gyerek a konyhába vasárnap délután.
A Z generáció már nem kedveli az egykor volt kedvenc ételeket – eltűnhet a kocsonya
Egyre inkább háttérbe szorulnak a régi idők klasszikus, nehéz magyar ételei, mint a kocsonya, a körömpörkölt vagy a pacal. Ezeket a hagyományos fogásokat főként az idősebb generációk fogyasztják, akik még hozzászoktak az intenzív, zsíros ízekhez, valamint a hosszabb főzési időt igénylő, „komolyabb” alapanyagokhoz. Ezzel szemben a Z generáció – vagyis a 1997 után születettek – étkezési szokásai jelentősen eltérnek a nagyszüleikétől.
- A fiatalabbak körében egyre népszerűbbek a könnyű, gyorsan elkészíthető, egészségtudatos vagy éppen divatos ételek. Gyakran választanak növényi alapú alternatívákat, smoothie-kat, salátákat, wrapeket, bowl ételeket vagy akár ázsiai és mediterrán ihletésű fogásokat.
- Előtérbe kerül az egyensúly, a fehérjében gazdag, de zsírszegény táplálkozás, valamint a húsfogyasztás mérséklése vagy teljes elhagyása is egyre gyakoribb. A „clean eating”, a vegán vagy vegetáriánus életmód, illetve a fenntarthatósági szempontok is egyre fontosabb szerepet játszanak az étrendjük kialakításában.

Fotó: Lang Róbert
– A Z generáció étrendjében általában több a friss zöldség, gyümölcs, magvak, hüvelyesek, és különféle szuper ételek, mint például az avokádó vagy a quinoa. Ugyanakkor kevesebb a vörös hús, a belsőség, a zsírban gazdag alapanyag, valamint a hagyományos magyar fogásokhoz elengedhetetlen szalonna, zsír vagy kolbász. Nem feltétlenül idegenkednek a magyar ízvilágtól, de sokan modernizálják azokat, könnyített verziókat keresnek, vagy alternatív összetevőkkel helyettesítik a „nehéz” hozzávalókat – mondta el Angyal Jázmin, somogyi származású gasztroenterológus.
Azt sem mindegy hol nő fel az a gyerek
A vidéken élő fiatalok általában jobban ismerik, sőt gyakrabban is fogyasztják a régi, hagyományos magyar ételeket, mint nagyvárosi – különösen budapesti – kortársaik. Ennek hátterében elsősorban a családi és kulturális környezet áll. Vidéken gyakrabban élnek együtt több generációs családok, ahol a nagyszülők vagy szülők még rendszeresen készítik az olyan hagyományos fogásokat, mint a töltött káposzta, kocsonya, disznótoros ételek, vagy a körömpörkölt. Így a fiatalok nemcsak hallanak ezekről, hanem kóstolják is őket, sőt olykor részt is vesznek az elkészítésükben.

Fotó: Szakony Attila
Dél-Somogy csücskében azért még tudja a Z generáció, mi is az a kocsonya, s nem csak, hogy tudja, meg is főzi. – 27 éves vagyok és vegyes étkezésű, ha mondhatom így. Én rengeteg zöldséget fogyasztok, imádom a salátákat, de sosem mondanék nemet egy jó kocsonyára sem. Mi azért kisvárosban élünk, és a felmenőink között még sok volt a falusi, így természetes, hogy láttunk már az ebédlőasztalnál hurkát vagy töltöttünk hurkát. Szerintem pont az én korosztályomnak a legjobb, mert már van tudásunk a múltból és van tapasztalásunk a jelenkor fogásaiból is – mondta el a barcsi Kovács Anita.”
Fotó: sonline.hu
Eredeti írás: DOMBI REGINA
