Ittas állapotban vezetett, majd első ajtón kilökte az élettársát Forrás: Pexels
„Bűncselekmény
A Heves vármegyei férfit személyi szabadság megsértésével, könnyű testi sértéssel és járművezetés vétségével vádolják. A cselekményeket ittas állapotban követte el.
Személyi szabadság megsértése bűntettének, ittas állapotban elkövetett járművezetés és könnyű testi sértés vétségének elkövetésével vádolt meg az ügyészség egy vármegyénkbeli férfit. Az illető két éve mámoros állapotban Gyöngyös egyik játszóterén volt élettársát és közös gyermeküket bevonszolta a kocsijába, s azt kérte, rendezzék a kapcsolatukat. Hiába. Ekkor a városhoz közeli településre mentek, ahol a terhelt a sértettet maga előtt átrángatva a bal oldali első ajtón kilökte, a kívül kapaszkodó hölgy kezét az ajtóval szorította, s elindult a járművel. Csak akkor állt meg, amikor a volt párja elesett. Ekkor a sértettet beültette az autóba. Végül a vádlott az ittassága miatt az árokba hajtott.
Az ittas állapotban lévő férfi a személyi szabadság megsértéséért felelhet
A büntetett előéletű férfival szemben mértékes indítványában a vádhatóság két év szabadságvesztés-büntetés kiszabására tett javaslatot, ha a terhelt a bíróság előkészítő ülésén beismeri a bűnösségét, s nem kéri tárgyalás tartását. Azt is indítványozta a vádhatóság, hogy őt tiltsák el két esztendőre a közügyek gyakorlásától, három évre pedig a járművezetéstől.
A ma hatályos Büntető törvénykönyv (Btk.) a XVIII. fejezetében, a 190–195. szakaszaiban szabályozza, hogy melyek az emberi szabadság elleni bűncselekmények. Ezek: az emberrablás, e bűntény feljelentésének elmulasztása, a személyi szabadság megsértése és a kényszerítés. Az emberkereskedelem és kényszermunka témakörével – összetettsége és országosan egyre gyakoribbá válása okán – későbbi írásunkban foglalkozunk.
Félmillió forintot kért a lány hazaengedéséért
Különleges és a fentebb felsorolt deliktumok közül többet is elkövető férfi ellen emelt vádat idén a Heves Vármegyei Főügyészség. Egy korábbi évben a vádlott Egerben felrángatta az élettársát egy Kálba tartó autóbuszra, utána Budapest érintésével Romániába utaztak. Bár naponta kérlelte elrablóját a hazatérésre a nő, az válaszul megverte őt.
A lányt családtagjai sokszor hívták itthonról telefonon, de a terhelt a nő készülékét magánál tartotta, s nem engedte, hogy kiszolgáltatott partnere beszélhessen velük. Előfordult, hogy félrevezette a vádlott a tartózkodási helyükről a rokonokat, illetve megtörtént, hogy félmillió forintot kért a lány hazaengedéséért. Külföldön továbbá a férfi koldulásra kényszerítette a sértettet, az így szerzett pénzt tőle erőszakkal elvette, s azt javarészt a saját étkezésére és szeszes italra költötte.
Európai elfogatóparancs alapján tavaly március 20-án fogták el a terheltet, akit a főügyészség emberrablás és kényszermunka bűntettével vádol. Vádiratában mértékes indítványt tett arra az esetre, ha az immár letartóztatásban lévő vádlott az előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, akkor a bíróság sújtsa őt hat év szabadságvesztés-büntetéssel és tiltsa el ugyanennyi időre a közügyek gyakorlásától.
Súlyosan megbüntetik az emberrablókat
A Btk. 190. paragrafusa értelmében az valósítja meg az emberrablás bűntettét, aki megfoszt mást erőszakkal, illetve az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel, védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen állapotba helyezésével a személyi szabadságától. Feltétel még, hogy a szabadon bocsátását valamilyen követelés teljesítésétől teszi függővé. Alapesetben kettőtől nyolc évig terjedően kerülhet fegyintézetbe.
A szankció tehát elég súlyos, de még inkább az a bűntény minősített eseteiben. Öttől tizenöt esztendeig tarthat, ha az emberrablást 18. életévét be nem töltött személy sérelmére, bűnszövetségben, fegyveresen, felfegyverkezve vagy hivatalos személy vagy külföldi hivatalos személy ellen, e minőségére tekintettel követik el. Öttől húsz évig vagy akár életfogytig juthat rács mögé az, aki gyermekkorút rabol el, s az is, aki a deliktummal különösen súlyos hátrányt, netán halált okoz. A büntetés tíztől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha az emberrablás szándékos emberölést is megvalósít.
A törvény alapján e bűncselekmény előkészülete is büntetendő, azért három esztendőt kaphat az elkövető. Ám a kiszabandó szankció korlátlanul enyhíthető azzal szemben, aki az emberrablást önként abbahagyja.
A büntetőjogi kódex az emberrablás feljelentésének elmulasztását is szankcióval sújtandó cselekedetnek tekinti. Három esztendőre is elrendelheti a bíróság a fegyintézeti elhelyezését annak, aki bár hitelt érdemlő tudomást szerez e bűntény előkészületéről, ám erről, mihelyt teheti, nem tájékoztatja az érintett embert vagy a hatóságot. A feltétel az, hogy a bűncselekményt a tettesek megkísérlik vagy meg is valósítják
A Btk. alapján három évre is rács mögé kerülhet az, aki mást megfoszt a személyi szabadságától. Még súlyosabb, egytől öt évig terjedő a szankció, ha a tettes a 18. évét be nem töltött személy ellen, védekezésre képtelen személy sérelmére, aljas indokból vagy célból, a sértett sanyargatásával, fegyveresen vagy felfegyverkezve, jelentős érdeksérelmet okozva, netán hivatalos eljárást színlelve követi el a bűntényt. Az aljas indok vagy cél, illetve az áldozat sanyargatása olyan minősítő körülmények, amelyek esetén kettőtől nyolc évig juttatható fegyintézetbe az elkövető. Feltéve, hogy a sértett tizennyolc év alatti.
Fehérneműs fotókat küldetett a kislánnyal
A kényszerítést szintén az ember szabadsága elleni deliktumként szabályozza a jogalkotó. E deliktum címén az vonható felelősségre, aki erőszakkal vagy fenyegetéssel kényszerít más embert arra, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön. Ezzel jelentős érdeksérelmet kell okoznia. A bűntett miatt három évet is kaphat a tettes. Egy feltételt ír elő a törvény: nem valósul meg más bűncselekmény.
A vádhatóság 2023 januárjában kényszerítés és minősített gyermekpornográfia bűntette miatt emelt vádat egy Heves vármegyei férfi ellen. Az illető a vád szerint 2019 márciusában ismerkedett meg az akkor 15 éves, másik vármegyében élő lánnyal. Az interneten küldtek üzeneteket egymásnak. A terhelt azt mondta magáról, hogy fiatal fényképész, tanfolyamokat vezet a fővárosban, és szívesen látna fotókat a tiniről.
Utána már azt kérte, a sértett küldjön neki magáról fehérneműs, majd meztelen képeket. Csevegőtársa utóbbira nem volt hajlandó, ám a vádlott megfenyegette, hogy közzéteszi a világhálón az alsóneműs felvételeket. Ez már hatott… A férfi a képeket lementette a laptopjára, s éveken át ott őrizte, míg azokat a rendőrség le nem foglalta.
Az ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság halmazati büntetésül felfüggesztett börtönbüntetést és a gyermekekkel kapcsolatos foglalkozásoktól való eltiltást szabjon ki a vádlottal szemben, ezentúl – a bűnjel elkobzása mellett – kötelezze őt 413 ezer 614 forint bűnügyi költség megfizetésére.
Körözték, elfogták
Polgárőri segítséggel juttattak Egerben hatóság elé egy férfit, akit emberrablás bűntettének elkövetése miatt köröztek. Az egri Felsővárosi Polgárőrség Facebook-közlése szerint a szervezetük egyik tagja idén július elején felismerte az utcán sétáló személyt, aki a police.hu körözési listáján szerepelt, s emberrablás elkövetésével gyanúsították. Azonnal értesítette a társát, szolgálatba jelentkeztek, ezután pedig riasztották a rendőrséget, s a bűnüldözők megérkezéséig visszatartották az illetőt.”
Eredeti írás: DR. SZALAY ZOLTÁN
