Ismét baleset nehezíti az M3-as autópályán való közlekedést (A kép illusztráció) Forrás: MW
„Összefoglaló
Eseménydús hétvégén van túl Heves vármegye. Balesetek az M3-ason, agresszív kéregetők Egerben – ezek borzolták a kedélyeket vármegyénkben. Akadtak azért szép számmal boldog pillanatok is, amiről beszámoltunk. Az egri várban Apródfesztivál, az Agria Parkban művészeti találkozó, Nagytályán pedig gulyásfesztivál zajlott a meleg nyári napokon.
Rengetegen kattintottak az M3-ason történt balesetekre, ami nem is csoda, hiszen ezen a hétvégén is sokan utaztak az autópályán. Sokan olvasták beszámolónkat is, a gyöngyöstarjáni telephelyű olasz cégről, amelyik jól elbánt a munkavállalóival, de a kirúgott dolgozók – akik valójában soha nem kaptak felmondási papírokat – meglepték a lopva érkező, vagyonmentéssel próbálkozó olaszokat. Mint megírtuk, a GG Space olasz tulajdonosának emberei 4-5 napig Gyöngyösön tartózkodtak, ám a kirúgott dolgozók és a szakszervezet számítottak a vagyonmentési kísérletre. Éjjel-nappal őrizték a telephelyeket, volt úgy, hogy drónnal is figyelték az épületeket, nincs-e mozgás körülöttük.

Forrás: MW
– Az olaszok járták a gyöngyösi és a gyöngyöstarjáni telephelyek környékét, fényképezték az ingatlanokat, az egyik olasz leverte a lakatot is azt állítva, hogy ő a tulajdonos unokaöccse. A probléma csak az volt, hogy semmivel sem tudta igazolni tulajdonosi mivoltát. Azt mondta, azért jöttek, hogy a maradék készárut elvigyék, és annak az értékesítéséből kifizetik a május óta fizetés nélkül maradt magyar munkavállalókat. Ebből sem hittünk el egy szót sem, hiszen a cég működésének utolsó hetén is elvittek egy kamion árut. Arra is azt mondták, a magyar dolgozóké lesz az ára, de nem így lett. Aztán az egyik olasz elszólta magát: azért kell eladni, hogy ki tudják fizetni az Olaszországban lévő anyavállalat tartozásait a beszállítóknak. Most sem a magyar munkavállalókat akarták kifizetni – mesélte portálunknak Kozma Zsolt, az Életre Tervezett Munkavállalók Országos Szakszervezete (ÉTMOSZ) elnöke.
Azért jó hír is érkezett már a munkavállalóknak, a Gyöngyösön és Gyöngyöstarjánban kirúgott 165 dolgozó újabb sikert könyvelhetett el, a táppénz megérkezett:
Beszámoltunk arról is, hogy 2025 januárja és júniusa között 221 olyan baleset történt a megye útjain, amelyekben valaki megsérült, egészen pontosan 314-en szenvedtek könnyebb, vagy súlyosabb sérülést. A balesetek számában június és április vezet 42-vel, ám a legtöbben, 63-an májusban szenvedtek sérülést.
Torlódások az M3-ason
Balesetek a hétvégén is történtek megyénk útjain: egymás után két baleset rázta meg a sztrádát szombatról vasárnapra virradó éjjel. Az M3-as autópálya mezőkövesdi szakaszán több autó ütközött, az egyik ráadásul ki is gyulladt.
Vasárnap napközben aztán az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán, Hatvannál három személygépkocsi ütközött össze. A félpályás útlezárás miatt több kilométeres kocsisor alakult ki. Bag közelében vasárnap délután ütköztek, ott mindkét irányban torlódás alakult ki. A baleset a terelésben történt.
Rendezvények is voltak a hétvégén
Nagytályán a hagyományos gulyásfesztiválra gyűltek össze a helyiek és a környező falvak lakói. A jó hangulatú rendezvényre Bunyós Pityu is ellátogatott.
Egerben az Apródfesztiválon két napon keresztül hagyományőrző programok mellett a kisgyermekes családokra gondolva kicsit megreformálták a tárlatvezetéseket is az egri várban.„
Tovább az eredeti cikkre a folytatáshoz:
Fotó / Eredeti írás: heol

