Továbbra is a Duna hullámsírjában nyugszik a Mohácsnál elsüllyedt T-34-es tank
Kós Zoltán 
"Lassan összeáll az a kép, amelyből mind többet tudhatunk meg a harckocsi sorsáról. "
„Múltba révedünk
Becslések szerint összességében több százezer ember kelt át a Dunán Mohácsnál 1944-45 telén azon a pontonhídon (majd miután befagyott a folyó, a jégre ácsolt padlóhídon), amit az előrenyomuló orosz csapatok számára építettek. A híd beszakadt egy T-34-es harckocsi alatt, s négyfős legénységével odaveszett. Korabeli híradások szerint a roncsot évtizedekkel később katonai búvárok megtalálták, s még a kiemelését is tervezték. 2020-ban újraindult a kutatás a tank után, azt azonban megakasztotta a koronavírus-járvány.
1944 novemberétől december 26-ig állt Mohácsnál az a pontonhíd, amelyet az előrenyomuló orosz csapatok keltek át a szigetből a városi oldalra. A híd az utolsó napokban súlyosan megrongálódott, miután beszakadt egy T-34-es orosz tank alatt, amely a személyzetével együtt a Dunába süllyedt. (Más beszámolók szerin a hidat a zajló jég rongálta meg, s ezért történt a baleset.) Az esetnek sok szemtanúja volt, s a történetet évtizedekkel felkapta nemcsak a korabeli magyar, hanem az orosz sajtó is. 1971-ben – a mohácsi városi pártbizottság kezdeményezésére – elkezdték kutatni a Duna mélyén lévő tank helyét. Több alkalommal is katonai búvárok indultak a T-34-es keresésére, azonban évekig nem jártak sikerrel. 1975-ben azonban rátaláltak a szigeti rév közelében.
Minderről a Dunántúli Napló is beszámolt:
Hosszas kutatás után a Magyar Néphadsereg búvárai megtalálták azt a szovjet T- 34-es harckocsit, amely 1944. decemberében zuhant a pontonhídról Mohácsnál a Dunába. Erről a rendkívüli eseményről ad hírt december 17-i számában az Izvesztyija, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának több mint 9 millió példányban megjelenő napilapja. Az újság magyarországi tudósítója A. Ter-Grigorján egyben közli a szemtanúk, Lovász Antal és Bubreg János mohácsi lakosok emlékezéseit is, akik igen sok hasznos adattal járultak a kutatás sikeréhez. Amint arról már a Dunántúli Naplóban is több ízben beszámoltunk, 1971 óta keresik kisebb nagyobb megszakításokkal a 30 évvel ezelőtt eltűnt harckocsit. Eredményt azonban csak a hetekkel ezelőtt végzett műszeres keresés hozott. Az Izvesztyija a búvár elmondása alapján közli, hogy a tankra csaknem három méter hordalék és több mint tizenhat méter víz nehezedik. A Szovjetunióban is már szinte legendák keringenek a hősi halált halt négy tankistáról és a T-34-es harckocsiról’. Nem akad olyan nap, hogy ne érkezne levél az Izvesztyija szerkesztőségéhez, amelyben családok érdeklődnek az eltűnt legénység névsoráról. Mind többen jelentkeznek azonban olyanok is, akik személyes résztvevői voltak a 44-es mohácsi átkelésnek. Ezek leveleiből idéznénk kettőt. N. M. Ermola, közgazdász kandidátus, donyecki lakos: „Vaksötét, esős, szeles éjszaka volt, csak a folyó hullámainak csapódását hallottuk a másik partról’. A legalkalmasabb időnek bizonyult az átkelésre, mert a német repülőgépek nem vehettek észre bennünket. A Duna fekete hullámai tépték, cibálták a pontonhidat…
G. V. Csernjákov kijevi lakos pedig így emlékszik a mohácsi átkelésre:,
… a hidegtől, a fáradtságtól tiszt és közlegény már alig állt a lábán, de senki sem gondolhatott a pihenésre, hiszen az ellenség a közelben volt…
Lassan összeáll az a kép, amelyből mind többet tudhatunk meg a harckocsi sorsáról.
A legnagyobb azonban még hátra van, hiszen három évtizedes iszapágyból kell kiszabadítani az acélkolosszust, s ez most már hamarosan megtörténhet
– írja a tudósító. A. Ter-Grigorján és Mihail Kadét kapitány, a Lenini Lobogó magyarországi szerkesztője legutóbbi mohácsi látogatása alkalmával maximális segítséget ígért a városnak a harckocsi kiemeléséhez, hiszen ez a becslések szerint legalább egymillió forintba kerülne.
A harckocsi kiemelése úgy látszik elérhetővé válik, s aligha állíthatna Mohács szebb emlékművet hazánk felszabadítása 30. évfordulója tiszteletére
– írta a lap.
Ezt követően még néhány cikk foglalkozott a tank esetleges kiemelésével, majd nem érkezett több híradás róla. A pontonhidat egyébként a baleset után még helyreállították, azonban pár nap múltán az egyre erősebben zajló Duna átszakított és elsodorta. 1945. január 6-án a Duna beállt, amire – kényszermunkára hurcoltakkal is – egy úgynevezett padlóhidat építettek. Ez a híd február elsejéig állt, az oroszok átkelése éjjel-nappal zajlott, becslések szerint a két alkalmi hídon összességében több százezren kelhettek át a folyón.
2020-ban egy hagyományőrző egyesület célul tűzte ki, hogy megtalálják a Dunában a legénységgel együtt elmerült T-34-es szovjet tankot. A felhívásra többen is jelentkeztek, akik dokumentumokkal, emlékekkel segítenének kideríteni, pontosan hol állt az a pontonhíd, amelyről a több tonnás jármű a folyóba zuhant. Jelentkezett például egy idős idős úr, aki hadtörténeti ismereteinek köszönhetően nagy segítséget nyújthat. Rajta kívül többen adtak eltérő információkat arról, hogy pontosan hol állt az ideiglenes híd. Valaki azt mondta, a mai kompkikötőnél volt, másvalaki hatvan méterrel délebbre tette, de akad olyan is, aki a kikötőtől északra jelölte meg a helyet, ahol régen egy fatelep működött. Sajnos azonban akkor koronavírus közbeszólt, a kutatás menete megakadt, s azóta sem értesültünk újabb fejleményről.”
Fotó: Illusztráció – IKÉ
Eredeti írás: MÁTÉ BALÁZS (MOHÁCSI ÚJSÁG.HU)
About the Author
Nagy István 