A két autó érintőlegesen ütközött Fotó: Vezess.hu
„Figyelmeztet a szakértő
Megpróbálta már menet közben leállítani az autója motorját? Egy férfi megette, de örökre megbánta. Ön semmiképp se kísérletezzen!
A vezess.hu írt arról, miként járt pórul az a férfi, aki a 87-es úton menet közben leállította az autója motorját. A Kám irányába tartó Volkswagen Passat ezután áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol szemből egy nyaralásból hazatérő család Audija érkezett. Utóbbi, azaz a vétlen sofőr jobbra, az árok felé kormányozta a járművét, hogy elkerülje a frontális ütközést, így a két autó érintőlegesen ütközött. Az Audi összes légzsákja kinyílt és a gépkocsi átsodródott a menetirány szerinti bal oldalra, ahonnan a sofőr vissza tudta kormányozni az autót a saját sávjába. A vétlen sofőr feleségét és 10 éven aluli kislányát a mentők kivizsgálásra kórházba szállították, a légzsákok okoztak náluk horzsolásos sérüléseket.
Leállította a motort – bekapcsolt a kormányzár
Mint a lap a vétkes sofőrtől megtudta, menet közben az utólag beépített hangszóróból zavaró, szinte elviselhetetlen zaj hallatszott. Mivel a rendszert a gyújtással kötötték össze, így a médialejátszó lehalkítása vagy kikapcsolása nem oldotta meg a problémát. A sofőr nem akart megállni az út szélén, mert tartott attól, hogy egy másik jármű nekiütközik. Ezért úgy döntött, hogy menet közben leállítja, majd újra beindítja a motort. Az indítókulcs elfordításakor azonban nem csak a motor állt le, hanem a szervorásegítés is lecsökkent, majd bekapcsolt a kormányzár, amitől az autó azonnal irányíthatatlanná vált. A sofőr ekkor ütközött neki a szemből érkező autónak.
Figyelmeztetnek a szakemberek
Egy Tolna vármegyei autószerelő a Teol.hu érdeklődésére név nélkül elmondta, hogy senki ne próbálja meg menet közben leállítani a gépkocsija motorját. Ezzel ugyanis nemcsak a szervokormányzás, de a fékrásegítés is megszűnik. Ez esetben ráadásul leáll a légkondicionáló és a szélvédőfűtés is, ami különösen a hideg, párás napokon veszélyes, mert az ablak gyorsabban bepárásodhat, rontva ezzel a kilátást. Abban az esetben, ha a jármű vezetőjétől függetlenül leállna a motor, a sofőrnek a lehető leggyorsabban le kell húzódnia az út szélére és mielőbb segítséget kell kérnie.”
Eredeti írás: teol.hu; munkatárs
