Nagy István 
Augusztus 20-a van. Az államalapítástól már jó ezer év választ el bennünket. Kellő idő ahhoz, hogy megkülönböztessük a zseniálist a középszerűtől, a történelmi tettet a pillanatnyi cselekedettől. Jó az is, de még mennyire jó, hogy kellő távolság választja el a történelmet a jelentől. Így nem kell félnünk, nem kell megalkudnunk, bátran azonosulhatunk Szent István alkotásával.
Szent István államalapítása zseniális, háromlábon álló kompromisszum volt. A projektet nyilván nem egyedül gondolta ki első királyunk. Megegyeztek egymással az akkori előkelőségek. Az elit egyezségébe nyilván nem fért bele Koppány, és még sokan mások. Az ilyeneket akkoriban lefejezték, enyhébb esetekben kolostorba zárták őket vagy megvakították.
A kompromisszumnak kellett, hogy legyen nemzetközi lába is. Így volt ez akkor is, és ma sincs másként. A megegyezésbe sok minden belefért. A behódolás Rómának, az egyezkedés Bizánccal, de még a szép számban ide érkező német lovagok is. A lényeg, hogy a világ rábólintott a magyar projektre.
De ne feledkezzünk meg a harmadik lábról sem! A magyar népet aligha kérdezték meg, hogy akarnak-e feudális királyságot, akarnak-e keresztény módon élni. De a magyarok zöme megértette, hogy az elit koncepciója, a rendezett feudális viszonyok nagyobb biztonságot, és jobb életfeltételeket teremtenek, mint a törzsi gazdálkodás, a folyamatos kalandozás. Jó, meg kellett keresztelkedni is, de a többség ezen is túltette magát.
A történelmünk sok mindenre megtanít és bölcsességet valóban meríthetünk Szent Istvántól. Ilyen bölcsesség az, hogy nem szabad a húrt túlfeszíteni. A világban újra és újra meg kell találni a helyünket. A közmegegyezést is karban kell tartani. Az elit egymás közötti viszonyában is, és az elit és a tömegek kapcsolatában is.
De ugorjunk egy nagyot, a mába! A rendszerváltás is egy három pillérű projekt volt. A konzervatívok és a liberálisok szépen megegyeztek abban, hogy ezentúl felváltva kormányoznak, és senkit nem engednek be idilli viszonyukba. Kényszerűen tudomásul vették, hogy a korábbi rendszer embereit nem lehet kivégezni, megvakítani, kolostorba zárni. Ezt nem ők találták ki, a nyugat beszélte rá őket.
A piacgazdaságot, többpártrendszert hirdető új magyar állam tetszett a nyugati világnak is. Sok pénzt fektettek a rendszerváltásba, és várták a busás megtérülést. A keleti világ akkor még saját bajaival volt elfoglalva. Most nem kellett a kelettel egyezkedni, mint ezer évvel előtte, elég volt elnyerni a NATO és az EU koronáját.
És megvolt a harmadik pillér is, a közmegegyezés. Tudom, most sokan felkiáltanak, hogy nem így volt. De, sajnos így volt! Ha a társadalom széles rétegei nem vették volna tudomásul az áttérést a kapitalizmusra, ha nem találták volna meg a számításukat, ha nem tudtak volna alkalmazkodni a tőkés rendhez, már régen nem lenne kapitalizmus. De, mint tudjuk, van!
De eltelt közel negyven év és a rendszerváltás építményének pillérei inognak. A konzervatívok és a liberálisok mai küzdelmét az inog szó nem is adja vissza. Mondjuk úgy, hogy totális háború folyik.
Az elit belső harmóniája abban a pillanatban kezdett foszladozni, amikor már nem a szocializmust kellett kiátkozni, hanem kiegyezni a pénzek elosztásában. A liberálisok és a konzervatívok egymás torkának ugrottak. A liberálisok megtették azt, amit a konzervatívok soha, összeálltak a korábbi rendszer mindenre képes figuráival. Kettecskén lerabolták az országot. Valószínűleg nem buktak volna meg, ha eszükbe jut Szent István bölcsessége, és észreveszik, hogy a nép lassan már nem csak kér, hanem ragadni is fog. De nem vették észre!
Aki észrevette, az a Fidesz volt. A Fidesz komolyan vette, hogy a forradalom elkerülése érdekben adni kell a népnek, és adott is. A liberálisokkal pedig felmondta a kompromisszumot, mondván, hogy kétharmad birtokában nem szorulunk a hatalom megosztására.
Megbillent, sőt összeomlással fenyeget a harmadik pillér is. A mai EU már nem az, amibe beléptünk, mondják gyakran a kormány felelős emberei. Az elit erre kétféle választ ad. A liberálisok visznek az európai egyesült államok mocsara felé, a konzervatívok azt remélik, hogy újra nemzetek szövetségét csinálhatnak belőle. A konzervatívok tarsolyában még ott van az amerikai-magyar kiegyezés is, ami ellensúlyozhatja az EU válságát. A történelemből azt is tudjuk, hogy csodafegyverek nincsenek.
Most nem csodafegyverre, hanem új projektre van szükség. Először is, komolyan kell venni, hogy kezd kialakulni egy új világrend. Egy új megegyezés, ami nem Amerika uralmára épül. Lépni kellene! Bátran, határozottan!
Másodszor, vegyük észre, hogy a modern államhoz nem elég a digitalizáció, nem elég az EESZT lakossági portál, ami ráadásul el is romolhat. Az embereket kell közelebb hozni a tényleges döntésekhez. A nép nem a közösségi portálokon, nem a mindenfajta bulikon van, hanem itt vár mellettünk. Most még vár.
Augusztus 20-a van. Ne aggódjanak! Ez nem a szocializmus programja. De jó projekt az ezeréves független magyar államiság megőrzéséhez, egy hatékony, az embereket szolgáló állam megvalósítása felé.
About the Author
Kós Zoltán 
