1949. szüret az egri borvidéken: igazi közösségi élmény volt Fotó: Fortepan
„Retro
Hetven évvel ezelőtt a szőlőhegyek ősszel megteltek élettel és nevetéssel. A szüret ekkor még nemcsak munka volt, hanem igazi közösségi esemény, ahol a puttonyok mellett a jókedv is megtelt.
Augusztus második felében megkezdődhet az Irsai Olivér szedése vármegyénk mindkét borvidéken. Az aszály és a nagy hőség faragott le jócskán a termésből, majd pedig július második felétől az esők is megjöttek váltakozó nagyságrendben. Korábban a verpeléti vonulat kapott csapadékot, akár 50-60 millimétert is, most pedig az Eger-Maklár vonaltól keletre esett több, mint 50 milliméter. Talán ez a csapadék már elég ahhoz, hogy a cukorképződés beinduljon, illetve fejlődjön a szőlő. Nagyobb lendületet a 18-ával kezdődő héten vehet majd a szüret – erről írtunk pár napja.
Szüret a régmúltban
Ennek kapcsán eszünkbe jutott, hogy böngésszünk egy kicsit a Fortepanon, s találtunk is néhány gyöngyszemet 76 évvel ezelőttről. A fotókról is jól látszik, hetven évvel ezelőtt a szüret nemcsak mezőgazdasági munka volt, hanem az év egyik legnagyobb közösségi eseménye is. A mai gépesített világban nehéz elképzelni, milyen lassan, de egyben milyen vidáman zajlott a szőlő betakarítása a múlt század közepén.
Ekkor még a szőlőt szinte kizárólag kézzel szedték. A férfiak és asszonyok hajnalban indultak a dűlőkre, vállukon puttonnyal vagy nagy fonott kosárral. A fürtöket késsel vagy metszőollóval vágták le, majd a puttonyba gyűjtött termést a kádárkészítésű nagy kádakhoz, szekerekhez hordták. Az idősebbek még emlékeztek arra is, hogy a lovas szekér volt a fő szállítóeszköz, a traktor csak lassan kezdte átvenni a szerepét.
A szüret mindenkit megmozgatott, a családtagok mellett rokonok, szomszédok, sőt, néha még távolabbi falvakból érkezők is segítettek. Nem volt szokatlan, hogy a munkát nótázás kísérte, a fiatalok tréfálkoztak, a gyerekek pedig a sorok közt bujkálva csipegették a legédesebb szemeket. A szüret végén gyakran közös ebédet főztek a szőlőhegyen: bográcsban rotyogott a pörkölt, friss kenyér és savanyúság került az asztalra.
Íme néhány fotó, érdemes megnézni:
A Filmhíradón még korábbi felvételt is találtunk, egészen pontosan 1933-ban számoltak be arról, hogy szüreti felvonulás volt Egerben. Az egri szüreti hét megnyitása napján szekerek, lovasok, puttonyos szüretelők és fertálymesterek színpompás csoportja vonult fel a város utcáin.”
Eredeti írás: heol.hu
Videó az eredeti cikk alatt.

