A Magyarok Kenyere kerül az asztalra az idei augusztus 20-i ünnepségeken Forrás: Csorba Kitti/Heol.hu
„Új kenyér
Az új búzával mindig kísérletezniük kell a sütőipari vállalkozásoknak, hogy megfelelő termékek készüljenek belőlük. Pékáruból kevesebbet fogyasztunk, de igyekszünk keresni a változatosságot. Az Egri Malom lisztjéből készült kenyér a Magyarok Kenyere Kárpát-medencei összeöntés ünnepén.
Az idei augusztus 20-i ünnepségen megszegett Magyarok Kenyere kettőféle búzalisztből és rozslisztből készült, kovászos technológiával, amelyik mostanában újra előtérbe került, tudtuk meg Nagy Lajostól, a HESI Kft. ügyvezető igazgatójától. Elárulta, megfelelő érési idővel, hűtött előtésztából dagasztották, majd sütötték ki a több kilós parasztkenyereket.

Forrás: Csorba Kitti/Heol.hu
– A termékfejlesztések iránya pontosan ez, hogy hűtött előtésztákat használjunk. Célunk, hogy olyan termékeket állítsunk elő, amelyek támogatják az egészséges életmódot, illetve nyitunk az allergénmentes pékáruk felé. A piaci körülmények rákényszerítenek bennünket, hogy minél olcsóbban tudjunk termelni. Most egy olyan mérnöki csoporttal dolgozunk együtt, akik automatizálni fogják a termelés egy jelentős részét, elsősorban a rétesgyártásunknál, amely a fő profilt jelenti nálunk – mondta el lapunknak Nagy Lajos.
A szakember a sütőipari trendekről elárulta, egyrészt a kisebb egységsúlyú termékek irányába mozdultak el. Az ünnepi kenyerek pont a régi időszakot idézik a 2-3 kilogrammos tömegükkel, de ezek olyanok, mint amit búbos kemencében nagyanyáink sütöttek, ugyanúgy kovásszal készültek ezek is.
– Azzal, hogy szeletelik a kenyereket, gyakorlatilag a frissességüket is elveszítik. Viszont mi nem dolgozunk semmilyen mesterséges anyaggal, mi maradtunk a 72 órás minőségmegőrzési idejű termékeknél. Van tartós kenyér is, de az már inkább visszafelé szorul. Az emberek többfélét, de kevesebbet fogyasztanak a pékárukból, és az is látszik, hogy nagyon gyakran kell változtatni a termékválasztékon. Amikor az egyikre ráunnak, keresnek egy másikat. Rozsos, magvas termékek készülnek, és mindenféle új anyaggal készülünk, amik divatosak mostanában – fejtette ki Nagy Lajos.
Kísérletezni kell az új búzával
A HESI Kft. ügyvezető igazgatója az új búzáról elmondta, egyelőre a gazdák betárolják az idei termést, de van belőle a piacon. Nagyon sokat kell kísérletezni vele, különösen a kényesebb, kisebb egységsúlyú termékeknél és a réteseknél.
– Állandó nedvességtartalom mérésünk van, egy műszakon belül modern műszerekkel háromszor is mérjük a tulajdonságokat. Csak olyan termék mehet ki, amelyik nem penészedik, megfelelő savfokkal rendelkezik, amely biztosítja a minőségmegőrzési időt – ismertette az ügyvezető igazgató.
Termékfejlesztés, csarnoképítés
Nagy Lajos a cég fejlesztéseiről elmondta, elektromos forgóállványos kemencéket állítanak üzembe, amelyeket a gázzal működők helyett használnak, csökkentve energia-felhasználásukat. Fejlesztési irányuk is ez, új csarnokot építenek, amelynek tetején napelemeket telepítenének, növelve a meglévő kapacitásukat. Az irodaház már hőszivattyús fűtéssel-hűtéssel rendelkezik és a gyárban is hasonlót szeretnének kialakítani. A megtermelt elektromos áram tárolásáról is szeretnének gondoskodni. Emellett automatizálással javítanák versenyképességüket és exportképességüket a rétesgyártásnál. Fejlesztéseiket részben pályázati forrásból tervezik megvalósítani.
Nagy Lajos hozzátette, ragaszkodnak dolgozóikhoz, igyekeznek őket anyagilag is megbecsülni, illetve távolabbról ide csábítani. Céljaik megvalósításához – saját erőből kialakított 22 darab konyhás-fürdőszobás apartman áll munkavállalóik rendelkezésére.

Forrás: Vajda János / boon.hu
Elegendő mennyiség, változatos minőség
Előházi Irén, az Egri Malom Zrt. vezérigazgatója az idei búzatermésről lapunknak elmondta, annak mennyisége a csapadék hiánya miatt elmaradt a korábbi évekétől, de így is elegendő termett, bőven kielégíti a hazai felhasználókat.
– Az új búza minőségéről elmondható, hogy visszatért a „régi idők minőségi palettája”. Mindenféle búza termett, malmi, euro és takarmány is. A felhasználók megtalálják azt a mennyiséget és minőséget, amit szeretnének. Természetesen az Egri Malom Zrt. mint mindig, most is a megbízható, malmi minőségű, toxinmentes lisztalapanyagot vásárolja meg. A beszerzésnél figyelünk a pékek egyedi igényeire is a paraméterek tekintetében. Az ár sajnos már most magasabb, mint az óbúza volt, a termelők kivárnak az eladással. Mivel van bőven óbúzánk, már 10-15 százalékban adjuk hozzá az újbúzát a régihez. Az újból is igyekszünk a pékek kedvére való lisztet őrölni – magyarázta Előházi Irén.
Hozzátette, továbbra sem tesznek semmiféle adalékanyagot a lisztbe, és az őrlőüzemben nincsenek mikroadagoló berendezések. Kizárólag malmi minőségű búzát, és technológiai ivóvizet alkalmaznak.
Ünneplés a malomban
– Rendkívüli módon most az augusztus 20-i ünnepet a malomüzemben töltjük, és az új kenyér ünnepén is dolgozni fogunk. Fejlesztéseink folyamatosak, most lecseréljük a szitaberendezésünket és az őrlőüzem automata PLC-s vezérlését. Az októberi átfogó karbantartás, fertőtlenítés alatt is folytatjuk a modernizálást, az őrlő gépek (hengerszékek) meghajtását fogjuk lecserélni. Eddig inkább a belső gépekkel, berendezésekkel foglalkoztunk, de a tetőcsere után tervben van a malomüzem falazatának és a silók külső rendbetétele, a tehergépkocsik cseréje – sorolta a vezérigazgató a beruházásokat. Hozzátette, saját erőből gazdálkodnak, az első mindig az alapanyag előteremtése, a számlák időben történő teljesítése, a dolgozók ellátása. A rekonstrukciókat folyamatosan végzik, ahogyan be tudják iktatni a költségekbe.
Előházi Irén kifejtette, a napi munka mellett nem feledkeznek meg a segítségnyújtásról. Az ünnepi kenyér sütéséhez 3,5 mázsa lisztet szállítottak át a HESI Kft-hez, teljes egészében adományként, térítésmentesen.
Egri lisztből készült a Magyarok Kenyere
A kezdetektől részt vesznek nagy adományozóként a Magyarok Kenyere 15 millió búzaszem programban. Beteg gyermekeket segítő alapítványokat, képzőművészeti rendezvényeket segítenek, kiemelten támogatják a Felsőtárkányi Rétesnapokat, amelyhez hét mázsa liszttel járultak hozzá.
– Megtisztelő és elismerő felkérést is kaptunk, hogy Edelényben a Kárpát-medencei búza összeöntésen az Egri Malom lisztjéből készüljön az ünnepi kenyér. Továbbra is vallom, hogy a segítségnek, adománynak nincs ára, csak értéke – emelte ki a cégvezető.”
Eredeti írás: TÓTH BALÁZS
Videó az eredeti cikk alatt.
