A Pécsi Közterület-Felügyelet fejlesztésére nem sok pénzt adtak - Fotó: Laufer László
„Autó
Hiába volt polgármesteri ígéret, nyoma sincs annak, hogy a szervezetet megerősítenék. A Pécsi Közterület-Felügyelet körül forrásaink szerint komoly gondok vannak.
Nem cáfolta az önkormányzat sajtóosztálya, de még a füle botját sem mozdította meg akkor, amikor erről kérdeztük őket. Hiába van egy komplett városházi propagandaosztály, akik évente tízmilliókat emésztenek fel, nem érkezett ugyanis válasz arra a kérdésünkre, amiről több forrásból is értesültünk. Lapunkhoz ugyanis olyan információk jutottak el, hogy a Pécsi Közterület-Felügyeletnek már nincs használható gépjárműve, holott korábban három is volt. Úgy tudjuk, hogy az egy motorcserés, egy másikban meg olajat kellene cserélni, de a szervizre már nem futja.
Városházi forrásunk szerint ez utóbbi is arra utalhat, hogy üres a pécsi önkormányzat kasszája, mindenféle halasztható munkát, kifizetést eltolnak, még akkor is, hogy a közelmúltban másfél milliárdos hitelt vettek fel a csőd elkerülésére. Egyelőre azonban ez tűoltásra lehet elegendő, azaz a leginkább a bérek, jövedelmek kifizetésére.
A Pécsi Közterület-Felügyelettel szemben sokakban van ellenérzés, mondván csupán a parkolási büntetéseket osztogatnak. Ugyanakkor ha a városban a közterületekkel, közterületi magatartással kapcsolatos problémákat észlelnek, akkor a rendőrök mellett ezt a szervezetet emlegetik.
A közterület-felügyeletnek béremelést adott volna a jobboldal
A nemzeti oldal nemcsak a pécsi kulturális intézményeknél szeretett volna béremelést elérni, hanem a Pécsi Közterület-felügyelet dolgozói számára is. Barkóczi Csaba, fideszes képviselő, a kulturális és közbiztonsági bizottság elnöke Pécs idei költségvetésében ezért erre szeretett volna több mint 40 millió forintos forrást elkülöníteni február közepén. Akkor azt javasolta, hogy a város csoportosítson át pénzt a városi propagandától a közterület-felügyelet számára, amiből 11 új dolgozó felvételére került volna sor, négy új járőrpárt és három további dolgozót foglalkoztattak volna a kameraközpontban. Ezzel 59-ről 70 főre nőtt volna a létszám. Ezek mellett a szervezet dologi kiadásaira is többet áldozott volna. Ezt a baloldal elutasította, miután fontosabbnak tartották a propagandisták kistafírozását az utcákon szolgáló egyenruhásoknál. A béremelés elmaradt tehát.
Ígéret volt ez is
A 2019 után tavaly újraválasztott baloldali polgármester 6 évvel ezelőtt ugyanakkor a programjában ezt írta: „a pécsi közterület-felügyeletet meg kell erősíteni, hogy a város közbiztonság szempontjából nehezebben kezelhető területein fokozottabb jelenlét biztosításával valódi hatósági kontroll legyen érezhető”. Ennek ugyanakkor a történtek fényében nem sok nyoma van.”
Eredeti írás: bama.hu
