Már kinn is vannak a növények Forrás: Biokom
„Biokom
Csúsznak ezekkel is fél évet, már ha egyáltalán kész lesznek. A Biokom Nkft. úgy tűnik, megint bajba kerülhet a csőd szélén álló önkormányzat miatt.
Az előző évben extrém súlyos helyzetbe került a pécsi városüzemeltetési cég. A Biokom Nkft., amelynek igazgatója, Meixner Barna nem is fogta vissza magát: egy beszámolóban közölte, hogy a Pécset a csőd szélére kormányzó városvezetés az önkormányzati céggel szemben milyen jelentős tartozást halmozott fel. A Biokom, úgy tűnik, a városvezetés szemében egyfajta „kampánycéggé” alakult, hiszen a különböző városkarbantartási, városüzemeltetési feladatok ellátását rendszeresen „sikerként” tálalta a busásan megfizetett városházi propagandaosztály. Holott ezek normál működés szerint nem számítanának extrém teljesítménynek. A 2024-es esztendő első felében nagy hajrá volt, ám „a társaság pénzügyi helyzete az év során folyamatosan romló tendenciát mutatott, főként a tulajdonos pécsi önkormányzat tartozásának halmozódása miatt”.

Forrás: Biokom
Csőd szélén Pécs, ez az ára
Mint azt megírtuk, a tavalyi évben már a közel kétmilliárdosra duzzadt tartozást állítólag idén kifizették, de nyáron újra problémás helyzet állt elő. Több, a pécsi lakosság által várt városüzemeltetési feladat teljesítése ismét csúszik. A pécsi Biokom, amely az önkormányzattal kötött közfeladat-ellátási szerződés alapján végzi a városüzemeltetési munkák jelentős részét, újabb haladékot kért a határidőre, mivel az elvégzendő munkákhoz szükséges források nem állnak rendelkezésre.
A közgyűlés tavaly tavasszal döntött arról, hogy 98 feladatot kell elvégezni idén június 30-ig. Ezek között kisebb felújítások és beruházások szerepeltek, de a cég nyáron jelezte, hogy a hátralévő munkák nem készülnek el a korábban vállalt határidőre, ezért 2025. december 31-ig kérte annak meghosszabbítását.
A városüzemeltetési feladatok egy részére a város a 2024-es költségvetésben 216 milliós fedezetet biztosított ezekre, ugyanakkor látva a tavalyi történéseket, amikor közel kétmilliárdos tartozást halmozott fel az önkormányzat a saját cégével szemben, korántsem kézenfekvő, hogy a forrást megfelelő időben utalják majd el.”
Eredeti írás: bama.hu
