Földi Csaba (balról) megdöbbentő méretű belterületi illegális hulladékhegyet mutat a hulladékgazdálkodási hatóság munkatársainak Fotó: Karácsond Község Hivatalos Oldala / Facebook
„Településbiztonság
Karácsondon nem halogatják tovább a közbiztonság javítását célzó lépést. A rendészet a hatályos törvény szerint önkormányzati mezőőrök, halőrök, természetvédelmi őrök, illetve közterület-felügyelők gyűjtőneve.
Határozott trend Heves vármegyében is rendészet elnevezéssel pozicionálni a közterület-felügyeleteket, illetve újonnan létrehozni azokat, fejtette ki a napokban portálunknak Ferenczy Dániel településbiztonsági szakértő, a Magyar Rendészettudományi Társaság Településbiztonsági Tagozat elnökségi tagja, a Gyöngyösi Városrendészet igazgatója. Mint mondta, a rendészetek létrehozására nagy igény lenne mindenhol, de egységes központi iránymutatás híján nehézkes az indulás. Ez ügyben tárgyalt a közelmúltban Földi Csabával, Karácsond polgármesterével is, tette hozzá.

Forrás: Karácsond Község Hivatalos Oldala / Facebook
Földi Csaba szerint a vármegye jó néhány településén nem mondható megnyugtatónak a közbiztonság helyzete.
– Sajnos, Karácsond is ebbe a körbe tartozik. Rendszeresen érkeznek jelzések az önkormányzat felé nyugtalanító jelenségekről és eseményekről. Elsősorban a rendvédelmi szervek feladata a közbiztonság garantálása, de – elsősorban a létszámhiány miatt – nem tudnak megnyugtató állapotokat fenntartani településünkön sem. Az egyik kiemelt vállalásom a közbiztonság javítása Karácsondon. Ehhez átgondolt és hatékony, működőképes megoldások szükségesek. Első lépésként munkába állt egy közterület-felügyelő a településen. Második lépésként – szintén a megfelelő előkészítés után – igény mutatkozik a mezőőri szolgálat létrehozására is. Az ezzel kapcsolatos egyeztetések már elkezdődtek – sorolta a polgármester.
A rendészet létrehozása újabb mérföldkő lenne a községben
– Most egy újabb mérföldkőhöz érkezett a közbiztonság javításának folyamata. Az önkormányzat egyeztetést folytatott a gyöngyösi városrendészet vezetőjével a rendészeti tevékenység helyi létrehozása céljából. A terep és a helyzet részletes megismerése után a komoly szakmai tapasztalattal bíró gyöngyösi kollégától egy intézkedési javaslatcsomagot kap az önkormányzat. Olyan módszereket igyekszünk átvenni, melyek máshol már hatékonyan működnek. Mindezek mellett a településvezetés a lakosságtól továbbra is várja a közbiztonsággal kapcsolatos észrevételeket, javaslatokat a jövőben is. Összefogással és elszántsággal tudunk javítani a helyzeten – mondta Földi Csaba polgármester.
Portálunkon többször írtunk már azokról az áldatlan állapotokról, amelyeket az illegális hulladéklerakók okoznak Karácsondon. Idén februárban például a hulladékgazdálkodási hatóság a község egy belterületi ingatlanáról napokon át szállította el az illegálisan felhalmozott szemetet, amelynek mennyisége megdöbbentő volt. Akadt olyan nap, amikor 60 köbméter jogellenesen lerakott szemetet rakatott teherautókra a hatóság. De ez csak egy ingatlan volt a többi között. Emellett csak a közelmúltban beszámoltunk a faluban történt áramlopásról, rongálásról, illegális autóbontásról.
Ferenczy Dániel arról is beszélt portálunknak, hogy az 1999-es közterület-felügyeleti törvény felügyeletek létrehozását tette lehetővé a települési önkormányzatok számára. 2012-től egy új törvény lépett hatályba, ami már megengedte az önkormányzati rendészet gyűjtőnevet, amelyen belül az önkormányzatok mezőőröket, halőröket, természetvédelmi őröket, illetve közterület-felügyelőket foglalkoztathatnak – a rendészet magának a szervezetnek a neve.
Nagy a települések igénye az önkormányzati rendészetekre
Nagy teher a településeknek a helyi rendészetek kialakításában, illetve a továbblépésben, hogy erre nincs normatív finanszírozás, fűzte hozzá a szakértő.
– A mindenkori költségvetésből állják a fenntartást az önkormányzatok. Ráadásul a legtöbbjüknek semmilyen tapasztalata nincs arról, hogyan kellene a nulláról elindulva egy községben akár egy közterület-felügyelőt is szolgálatba állítani. Nagy igény lenne rá mindenhol, de azt tapasztalom, egységes iránymutatás híján ez nehézkes. Egy központi felügyeleti szerv megléte esetén ez nyilván nem lenne probléma – fogalmazott portálunknak a napokban Ferenczy Dániel.”
Eredeti írás: SZABÓ ISTVÁN
