Sokat keresték a magyar szőlőt a piacon Fotó: Lang Róbert
„Ha péntek, akkor piac nap. Gyorsan körül is néztünk, mit kínálnak a termelők. Érik a szőlő, befőzni való paradicsomból pedig egyre nagyobb halmok magasodtak a standokon.
Roskadoznak a Kaposvári Nagypiac standjai a szőlőtől, az olasz fürtök mellett természetesen már a hazai szőlőt is kínálták a kaposvári árusok, de egyéb közkedvelt gyümölcsök is várták a vásárlókra. Aki most főzne még csak be, annak sem kell aggódnia, hiszen a paradicsomot igazán jó áron kínálták a piacosok.

Fotó: Lang Róbert
Szőlő, szilva, görögdinnye, csak pár finomság, ami közül választhattunk a kaposvári piacon. A sokak által várt füge azonban úgy tűnik talán már nem is fog idén megérkezni, a második érésnél tart a gyümölcs, de nem hozza a tőle elvárt eredményt.
Szőlő és szilva – érkeznek az őszi gyümölcsök a piacra
Az elmúlt hetekben egyre több standnál találhattunk már szőlőt a Kaposvári Nagypiacon, mostanra azonban egyre szélesebb a kínált fajták köre is. – Az olasz szőlőt most 1 500 forintos kilogrammonkénti áron áruljuk, de már van magyar fajtából is több, 999 forintos kilogrammonkénti áron. Fehérből a Favorit, kékből pedig a Vénusz, amit hoztunk, mindegyik finom, édes és apró szemű, kedvelik a vásárlók – mondta el az egyik árus.

Fotó: Lang Róbert
– A szilva szezonja most van igazán. Mi most a Stanley fajtát hoztuk, ez nagyon finom, édes, tipikusan lekvárnak való, 899 forintos kilogrammonkénti áron kínáljuk. A folytatásban érkeznek a Top-Hit, Top-En Plusz fajták, amik már egy kicsit nagyobb szeműek – tette hozzá az árus.

Fotó: Lang Róbert
Barackból is akadt még jócskán a piacon, de a csemege kukorica standja is tele volt még az édes élményekkel. Bár Lőrincz napján már jócskán túl vagyunk – ami augusztus 10.-e és a mondás szerint ekkor már fogyaszthatatlanná válik a gyümölcs – akadt még görögdinnye az árusok repertoárjában. Jelenleg 290 forintért kínálják kilogrammját a dinnyének.
Befőzni még most sem késő
A befőzős szezon végén akad még zöldség a piacon, amiből van mit az üvegbe rakni. A befőzni való paradicsom óriási méreteket öltött, egyes darabok ökölnyi nagyságúvá cseperedtek.
– Én mindig ilyenkor veszem a paradicsomot, ezekből a legjobb befőzni. Mindig a piacon veszem, van kedvenc árusom is, gyümölcsért pedig mindig a Bözsihez jövök. Hoztam már tőle szőlőt, szilvát is, most pedig paradicsomért jöttem – mondta el a kaposvári Kovács Antalné.
A lecsópaprika mellett gyöngyhagyma is volt a kínálatban 1 800 forintos kilogrammonkénti áron, de a cseresznye- és almapaprika továbbra is slágertermének számítanak.
Hiába is kerestük, fügét nemigen találtunk a Kaposvári Nagypiacon. – Tavaly ilyenkor már rég befőztük a lekvárt és készült a pálinkának való. Most az első érés alkalmával is látni lehetett, hogy baj van. Hatalmas volt a gyümölcs és nem olyan édes, mit általában. A második érésnél rengeteg gyümölcs látszódik a fán, de sajnos nem érik. Nincs tartósan elég meleg, és az, hogy a reggeli és az esti órákban hűvösebb van, szintén nem segít – mondta el Bözsi néni, az egyik árus. „
Eredeti írás: DOMBI REGINA
Fotógaléria az eredeti cikk alatt.
