Már a Pont Ott Party alkalmával is sokan örülhettek, most a pótfelvételi eredményei is kiderültek Fotó: Gál Gábor/heol.hu
„Itt van az ősz
Lezárult a pótfelvételi, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemre több százan nyertek felvételt. Összesen majd’ 4 ezer hallgató kezdi meg tanulmányait az egri egyetemen.
A nyár egyik legfontosabb eseménye az idén érettségizett diák számára amikor kihirdetik a ponthatárokat és kiderül, sikerült-e a felvételi. Ezt Egerben idén is együtt várhatták a felvételizők az Eszterházy téren az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem és az iparkamara szervezésében július 23-án. A ponthatárok után aztán megnéztük, hova hány diákot vettek fel: 2025-ben, az általános felvételi eljárásban tovább növekedett. Mint azt már megírtuk, a jelentkezők száma 4571-ről 7887-re emelkedett négy év alatt, a felvettek pedig 1808-ról 3130-ra gyarapodott. Annak sem kellett sokáig búsulnia, akinek nem sikerült a felvételi, hiszen a pótfelvételi még mindenkinek lehetőséget nyújtott augusztusban, hogy idén ősszel elkezdhessen tanulni, már kiderült a pótfelvételi eredménye is. Az egyetem tájékoztatása szerint augusztus 27-én véget ért az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem nyári pótfelvételi eljárása, s több száz diák nyert felvételt ebben is.
Intézményünkbe további 680 fő iratkozhat be a soron következő tanévre. A nyár folyamán minden eddiginél több, összesen 3810 fő nyert felvételt a 2025/2026-os tanévre az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen. További hallgatók iratkozhatnak be a napokban a doktori iskoláinkba, szakirányú továbbképzéseinkre, részismereti képzésekre, illetve mintegy száz külföldi hallgató érkezését is várjuk szeptemberben. Így a felvett hallgatóink összlétszáma várhatóan eléri a négyezer főt.
– emelték ki.
A pótfelvételi eredményei már megvannak, mutatjuk hány embert vettek fel
Nappali képzésben 118, levelezőn 541 diák tanulhat távoktatással 21 diákot vettek fel a pótfelvételin. A gazdaság- és társadalomtudományi karra, az informatikai karra és a természettudományi karra is közel ennyien nyertek még felvételt a póteljárásban nappali alapképzésre, de mesterképzésben is sokaknak sikerült a felvételi. A mestert levelező képzésen közel kétszázan kezdhetik el ősszel. Karonként a következőképp alakul a pótfelvételin felvettek szám a mesterképzésen: bölcsészettudományi kar: 25, gazdaság- és társadalomtudományi kar: 15, informatikai kar: 31, művészeti kar: 24, természettudományi kar: 92.
Nappali alapképzésben a pedagógiai karra közel 2 tucat diákot vettek fel, levelezőn több mint 100 diákot. A kar népszerű volt egyébként az általános eljárásban felvételizők között is, csak a felvettek száma több mint 200 nappali tagozaton, levelezőn pedig több mint 800. A pedagógiai képzés rendkívül népszerű az egyetemen, ami nem is csoda, hiszen az intézmény már rég a gyakorlatorientált pedagógusképzés éllovasa, idén év elején az egri egyetem 34 tankerülettel írt alá megállapodást – ezzel iskolák százai közül választhatnak az egyetem hallgatói.”
Eredeti írás: SZABADI MARTINA LAURA
