Borászoknál, szőlőfelvásárlóknál járnak a revizorok a következő hetekben. Ők maguk is szüretelnek, mintát vesznek. Forrás: Shutterstock
„Tolnában is jártak a revizorok
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) idén ismét kiemelt ellenőrzés-sorozatot végez a szüreti időszakban. A vizsgálatok középpontjában a borászati termékeket előállító üzemek, valamint a szőlőfelvásárlók állnak. Legalább ötvenöt helyszínre mennek az ellenőrök, főleg borászokhoz.
Az akció célja többek között annak biztosítása, hogy a borelőállítás első lépésének tekinthető szüret során pontosan rögzítsék a betakarított szőlő mustfokértékét és mennyiségét. Javában tart a szüret, főleg borászokat, szőlőfelvásárlókat ellenőriznek.
Tolnai borászoknál is jártak a revizorok
A szőlőfeldolgozás ellenőrzésével a hatóság hiteles referencia adatokhoz jut, amelyek később fontos viszonyítási alapot jelenthetnek a borászati termékek eredetének pontos ellenőrzéséhez. Az ellenőrzés helyszínén elvégzett vizsgálatok eredményeinek rögzítése révén létrejön egy adatbázis, amely évjárat, termőhely és szőlőfajta szerinti bontásban segíti a hatóságot a borászati termékek minőségbiztosításával, eredetvédelmével kapcsolatos feladatainak ellátásában. Az információk révén a szőlőtőkékről való betakarításától a palackok értékesítésének folyamatáig biztosítható a hatósági kontroll.
Az előre be nem jelentett szüreti ellenőrzéseken a borászati felügyelők hitelesített mérőeszközökkel ellenőrzik a mustfokot és a betakarított szőlő mennyiségét. A mért értékeket összevetik a borászat nyilvántartásában szereplő adatokkal.
Az általunk megkérdezett borászatok vezetői elmondták, az ellenőrök a mustfokok mellett a pincekönyvet, és a feldolgozó higiéniáját ellenőrizték.
Szőlőt szednek, referenciabort készítenek
A Nébih 55 helyszínen végez úgynevezett autentikus szőlőmintavételt is. Ennek során valamennyi helyszínen leszüretelnek néhány liter bor elkészítéséhez elegendő mennyiségű szőlőt, melyből pontosan meghatározott, ellenőrzött körülmények között elkészülnek 2025 úgynevezett referenciaborai. Ezek részletes analitikai értékei viszonyítási alapot jelentenek majd a 2025-ös évjáratú borok szúrópróbaszerű vizsgálatai során.
A Nébih ellenőrzései a fogyasztók mellett a bortermelők védelmét is szolgálják. A jogsértő módon előállított borászati termékek forgalmazása ugyanis hátrányosan érinti a borágazat tisztességes szereplőit is.”
Eredeti írás: MAUTHNER ILONA
