A Galyatetőn magasodó kilátó Thuróczy Lajos nevét viseli ezentúl Forrás: Magyar Természetjáró Szövetség
„Avatás
Az Országos Kéktúra egyik emblematikus pontját ezentúl új néven kell keresni a térképeken. A Galyatetőn magasodó Galya-kilátó a magyar turistaélet egyik meghatározó alakjának nevét viseli ezentúl.
Thuróczy Lajos nevét viseli ezentúl a Galya-kilátó. A sport- és túravezető születésének 100. évfordulóján, augusztus 28-án egykori turistatársai, családtagjai és az Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) képviselőinek jelenlétében megemlékezést tartottak a rákospalotai köztemetőben lévő sírjánál, majd a Lokálpatrióták a XV. kerületét Egyesület kezdeményezésére felavatták az emléktábláját a Magyarok Nagyasszonya templomnál. Augusztus 30-án Galyatetőn folytatódott a centenáriumi ünnepség-sorozat: egy rövid közös túra után átkeresztelték a turistatérképeken eddig Galya-kilátó néven szereplő tornyot, számolt be honlapján az MTSZ. Ennek alkalmából az MTSZ részéről az elnökség egyik tagja, Tömördy Szabolcs, a tulajdonos Egererdő Zrt. vezérigazgatója, Dobre-Kecsmár Csaba, a család képviseletében pedig Wolf Richárd idézte fel Thuróczy Lajos tevékenységét és emlékezetét, majd Dobák Gábor plébániai kormányzó megáldotta a kilátót.
A Galyatetőről pazar panoráma nyílik
A Galyatető tömbjének legmagasabb pontján még 1934-ben, egy korábbi fatorony helyére épült meg az a 17 méteres kilátó, amit 2015-re, a Magyar Természetjáró Szövetség konzorciumvezetésével, az Egererdő Zrt. beruházásában felújítottak, és 13 méterrel megmagasítottak. A kilátóból megtekinthető a Mátra, a Karancstól a Bükk-fennsíkig húzódó felszínformák, feltűnnek a szlovákiai hegyek, tiszta időben még a Magas-Tátra is. A létesítmény korábban viselte a Péter-hegyese kilátó nevet is.
Száz éve született Thuróczy Lajos
Thuróczy Lajos 1925. augusztus 28-án született, és 2021-ben 96 évesen hunyt el. A hazai turistaélet meghatározó alakja volt, 1958-tól volt titkára a Magyar Természetbarát Szövetségnek. Turista találkozókat, konferenciákat, sátortáborozásokat, gyerektáborokat, szemináriumokat szervezett. Részt vett a nemzetközi természetbarát szövetség kongresszusain, az enyhülő szocializmus éveiben segített újra bekapcsolni a hazai turistaéletet a nemzetközi vérkeringésbe. Megalapította az Aranyjelvényes Túravezetők Klubját, 12 évig elnökségi tagja volt az Európai Gyalogos Turista Szövetségnek.
A többször újjáalakuló MTSZ-nek is elnökségi tagja, elnökhelyettese, rövid ideig elnöke, majd tiszteletbeli elnöke lett. 2009-ben Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet kapott. Thuróczy Lajos szerkesztette az Országos Kéktúra első, 1964-ben megjelent útikalauzát, de még a 2010-es évek közepén, az Országos Kékkör átfogó felújítása során is értékes szakmai tanácsokkal segítette a Magyar Természetjáró Szövetséget. Ennek a projektnek lett az egyik koronaékszere a Galya-kilátó, amelynek az átépítése utáni avatásán, 90 évesen személyesen is részt vett.”
Eredeti írás: TÓTH BALÁZS
