A jó alvás titkát most megmutatjuk neked Fotó: Németh András
„Biztosan ismerős az érzés, amikor az éjszaka közepén felriadsz, és az óra épp hajnali 3-at mutat. Az alvás ilyenkor már nem olyan mély, és minden apró zaj vagy fény kizökkenthet a pihenésből. Sokan a misztikumhoz, mások a tudományhoz fordulnak magyarázatért, de a válaszok meglepőbbek lehetnek, mint gondolnád.
Minden embernek ismerős lehet az érzés, mikor éjszaka forgolódik, és nem tud aludni, majd elalszik és felriad, mikor kinyitjuk a szemünket, hogy megnézzük mennyi az idő, akkor pontosan hajnali 3-at mutat az óra. Az éjszakához, hajnalhoz valamint egyes számokhoz, mint például a 3, 13 kötünk misztikus tartalmú dolgokat. Számos északi néphagyomány úgy tartja hogy a 3 és 5 között hal meg a legtöbb ember. Körbejárjuk a témát mind spirituális, mind pedig tudományos szempontból is, hogy mi alvásunk titka.

Fotó: Hegedus Marta
Az éjszaka spirituális szempontból egy különös időszak. Hajnali egy és három között a legerősebbek a spirituális aktivitások – mondta M. Tóth Katalin kaposvári spirituális szakember Az éjszaka folyamán, spirituális szempontból vannak jelentős események, aktivitások, de nem a halál miatt.
– A lelkek eltávozása nincsen időhöz kötve, sem időszakokhoz, így nem gondolom, hogy az éjszakai, hajnali elhalálozásoknak lenne valamilyen spirituális kötődésük. Szerintem a léleknek mindegy mikor megy és veti le a lila kabátot azaz a földi életet, az igazán fontos hogy mikor és kikkel és kikhez érkezik hogy megvalósítsa önmagát. Azt elmondhatom, hogy talán éjszaka egy lélek azért tud könnyebben eltávozni, mert a hozzátartozók nagy valószínűséggel alszanak, és így az indulni készülő lelket nem tartják itt – tette hozzá M. Tóth Katalin
A misztikumok világa után vizsgáljuk meg más szemszögből
Az alvás-ébrenlét időszakot a cirkadián ritmus irányítja. Ennek működését befolyásolja főként a fény és sötétség váltakozása, de ez szabályozza az alvást és a hormontermelést, valamint az éhség érzetet is.
Elképzelhető hogy csak szimplán mosdóba kell mennünk
Van egy egyszerűbb magyarázat a felébredésre, még pedig a biológia. Ha este bőséges folyadékot fogyasztunk, vagy esetleg alkoholt, akkor a vizelési inger gyakori jelenség.
Külső zajok, fények
Lehet, hogy nem is sejted, mennyire érzékenyen reagál a szervezeted a környezeti ingerekre, különösen az éjszaka második felében. Egy villogó utcai lámpa fénye, a telefon halk rezgése vagy akár egy távoli tévé nesze is elég ahhoz, hogy megzavarja az alvásodat. Ez azért történik, mert hajnalra a mély és a REM-alvás fokozatosan könnyebb szakaszokra vált, így nagyobb az esélye annak, hogy felébredsz.
Figyeljünk a kóros jelekre
Rendszeresen ébredsz korán, fáradtan és nehezen alszol vissza, elképzelhető hogy bennünket is érint valamilyen alvászavar. Néhány lehetséges alvászavar:
- Inszomnia: Az inszomnia (alvászavar) egy olyan állapot, amikor valaki tartósan nehezen alszik el, gyakran felébred éjszaka, vagy túl korán ébred reggel, és utána nem tud visszaaludni.
- Obstruktív alvási apnoé (OSA): A légzés kimaradása alvás közben hirtelen ébredéseket okozhat – sokan nem is tudják hogy ez történik.
- Rémálom-zavar: Élénk, nyugtalanító álmok jellemzik, amik gyakran hajnalban jelentkeznek, és nehéz utánuk visszaaludni.
Depresszió és a stressz is befolyásolja alvásunkat
A stressz az egyik leggyakoribb tényező, amely rontja az alvás minőségét, különösen azoknál, akik kifejezetten érzékenyek a feszültségre – vagyis akiket a legkisebb idegesség is könnyen kizökkent. A szorongásos zavarok, különféle fóbiák vagy a pánikbetegség tovább erősíthetik ezt a hatást.
A depresszió szintén szoros kapcsolatban állhat az alvási problémákkal. A szakértők úgy vélik, hogy a depresszió felboríthatja a természetes biológiai órát (cirkadián ritmust), ami rendszertelen alvás-ébrenlét ciklusokat, gyakori éjszakai felébredéseket vagy kora reggeli ébredést idézhet elő.
Hogyan segíthetsz magadnak, hogy újra végigaludd az éjszakát?
Néhány apró, de tudatos változtatás sokat javíthat az alvásminőségeden:
Tölts minél több időt természetes fényben, főleg a délelőtti órákban, hogy támogasd a tested belső óráját.
- Mozogjunk rendszeresen! A jóga például nemcsak ellazít, de segíthet abban is, hogy egy-egy éjszakai felébredés után gyorsabban visszaaludjunk.
- Délután és este kerüljük a koffeint és az alkoholt, mert mindkettő könnyen megzavarhatja az alvásunkat.
- Ne terheljük meg a gyomrunkat késő este! A nehéz vacsorák növelhetik a hajnali ébredések esélyét.
- Alakítsuk ki az ideális alvókörnyezetet! Használjunk sötétítőfüggönyt, alvómaszkot vagy füldugót – a csendes, sötét, nyugodt hálószoba igazi csodát tehet az éjszakáiddal.
Forduljunk orvoshoz, amennyiben ezeket tapasztaljuk
Ha azt vesszük észre magunkon, hogy egyre gyakrabban ébredünk fel éjszaka, és ez már a mindennapjainkra is rányomja a bélyegét, ne halogassuk a megoldást – lehet, hogy egy jól kezelhető egészségügyi ok húzódik meg mögötte.”
Eredeti írás: MOLNÁR DÁNIEL
