Fotó: Lang Róbert
„Betekintést nyerhettünk Kaposvár legnagyobb épülő gyárába, az új üveggyárba, amely hamarosan új korszakot nyithat a város gazdasági életében. A több éve tartó üveggyár építkezése közel a befejezéshez, és már most látszik, hogy a beruházás jelentős hatással lesz a régió gazdaságára.
Több száz munkás dolgozik egyszerre azon, hogy a beruházás minél előbb elkészüljön, és az új üzem megnyithassa kapuit. A teherautók folyamatosan érkeztek az építőanyagokkal, mindenki megállás nélkül végezte feladatait az építkezésen. Az üveggyár területe hatalmas, az építkezés óriási mérete egyértelműen jelzi, hogy egy komoly ipari központ születik majd a városban. Az alapozási munkálatok már befejeződtek, az épületek stabilan állnak, így biztos, szilárd alapot nyújtanak a kivitelezés következő szakaszaihoz.

Fotó: Lang Róbert
– Egy évvel ezelőtt, májusban jártam itt utoljára, azóta csak kívülről figyeltem az építkezés alakulását. Nagyon örülök, hogy most lehetőségünk nyílt belépni, és közelebbről is megismerni a folyamatokat. Fontos hangsúlyozni, hogy ez a beruházás városunk ipartörténetének eddigi legnagyobb és legjelentősebb ipari fejlesztése – mondta el Szita Károly, Kaposvár polgármestere.
Üveggyár: Európa szintű termelés
A Sisecam Kaposvár keleti ipari parkjában építi új, 112 ezer négyzetméteres üveggyárát, amelyhez 400 millió eurós beruházást valósít meg – derült ki a cég műszaki menedzserének tavaly júniusi tájékoztatásából. A gyár a teljes kapacitás elérésekor több száz főt foglalkoztat majd, és két kemencéjében akár napi 550 tonna csomagolóüveget képes előállítani. Ezek között lesznek üdítőitalos és befőttesüvegek is, amelyeket mind a helyi, mind a nemzetközi piacra szánnak. A napi termelés várhatóan eléri a 3–4 millió darabos mennyiséget.
- A gyár vezetője hozzátette, hogy a kemence beindítását 2026 januárjának közepére tervezik. Várhatóan mintegy 300 munkavállalót fognak alkalmazni. Kezdetben számos török szakember lesz jelen a betanítási folyamatok során, akik tapasztalatukat átadva később hazatérnek, és saját gyáraikban folytatják a gyártást. Érdekesség, hogy a tervek szerint a Kaposváron kiképzett magyar munkatársak később külföldre utazhatnak, hogy más üzemekben adják tovább tudásukat.
A hivatalos megnyitó már a küszöbön áll, és nagy várakozás övezi, hogy a létesítmény teljes kapacitással működésbe lépve hozzájáruljon a város fejlődéséhez.”
Forrás: sonline.hu
Eredeti írás: BODOR NIKOLETT
Videó az eredeti cikk alatt.
