Kós Zoltán 
- XXI. századi forradalmár portréja - Ripszon István vajdasági festőművész alkotása, 2025
Figyeljen, Miszter, mert csak egyszer mondom el!
Az a feladata, hogy elviszi Lenin összes műveinek 24. kötetét Jugóba. Na, most, ez nem lesz túl bonyolult, de lesz az ügyben egy kis csavar. Ugyanis Jugót már nem úgy hívják, hanem van vagy 6 neve, végig, ahogy megyen az ember. Ja! A dzsipszi meg nem működ, mert a fele országot nem európaiak lakják. De ne ijedjék meg az Úr, mert bár ritkán beszélik az új nyelveket, a „régit” mind megérti, aki akarja. Úgy-úgy, ha a magyarral nem boldogul, a „szovjettel” menni fog. Adok egy Jugoszlávia térképet, de elég szegényes, mert az egész ország egy Szabadság újság lapjára elférne, az meg köztudottan csak tizenhatod íves. Azér” a nagyobb helyeket meglelheti, jobbára a nevek se változtak annyit, mint a környező országokban.
Az országhatár könnyen felismerhető. Áll ott vagy két kilométernyi autó sorban. A sor elejin a sorompó a határ. Visszafele is így leszen, csak ott hat kilométeres sor várja majd. Amikor átalért amoda, ne hajtson nagyon az Úr! mer’ csak nyócvan, ami itten kilencven. Aztán a zsandár meg örömest ráncoli a homlokát, emelgeti a szemöldökit, amíg kiállíti a csekket. Szóval, csak csínján az elánnal! A legjobban úgy jár, Miszter, ha reggelében indul, oszt amikortul ott van, mindég jobbrúl, vagy szembűl süssön a nap! Persze, a körforgókban azért ajánlatos ettől eltérni, de a vezérelv legyen ez! Minden ki van amúgy rendesen táblázva, de arra nem szabad nagyon adni, mer’, ha egy telepűlés egy sor ház, egy sor budi, meg egy sor tükör, akkor is toronyházakat rajzolnak az elejit, meg végit jelölő táblákra, mintha legalább a batáviai közigazgatásba érkezne az utazó. A feliratok több nyelven is olvashatók. Az első sort meg se próbálja, mert akkor bizton rajtaveszt, olyan ákombákom az egész. A másodikban lehetőleg latin betűk is vannak, aki beszéli a magyart, annak ez a legkönnyebb. A harmadikban meg csupa szovjet betűk, egyesek szerint sokakban él még a remény, hogy nem hiába pazarolják el a festéket. „Jugó, szovjet dvá bratánki, szórak pivó, szórak vodki…” Tehát, megyen az Úr, hogy a nap mindég a szemibe süt, vagy a jobb fülit perzseli, mindenféle településeken át. Integető gyerekek rajza van a táblákon, ott ólmost lassan ám, mert az oskolát jelent. Ha ott nem tarti magát a patientiához, a zsandár leimádkozhatja még a rendszámot is a masinájáról. Szóval – öregesen!
Menni fog egy betonúton soká. Nem kell félni, nem azért rázza ki a lelket a mentők utasaiból, mert olyan rég lett vón’ felújjítva. Nem ám. Hanem ez már újnak is ilyen vót. Nem sokkal a berlini fal leomlása után épült, állítólag az oda gyártott házgyári elemeket vette meg olcsón a kormány a friccektű”, abbul épült a 100-as. Megyen, megyen, átal Topolya Bácsikán, de csak a napot nézi, meg, hogy a főút legyen előtte. El se lehet rontani. Ha épp nem kap el egy trágyaszórót, vagy aratóbandát, egy jó óra alatt odaér a városhoz, aminek senkise tudja kimondani a nevit. Magyarul Szenttamás, de aztat nem biztos, hogy megleli azonnal a táblán. Elég legyen, hogy a kimondhatatlan városban veszi a balost, oszt csak úgy megy egy darabig, hogy mindég jobbrúl érje a nap. Szép lapos vidék lesz, úgy érzi majd, mintha otthun menne. Csak nem elfeledni a nyócvanat, nem ám úgy, mint otthun, é! Ha eddig jó ment, akkor Becséj után átmen a Tiszán. Gyönyörű folyam a mi Tiszánk, bárhon is nézi az ember. De ottan, a becsei átjárásnál, mintha az édesanyja ölibe mászna fel az vándor, olyan szép érzés átmenni felette. Na, majd megláti az Úr is, rögvest eszibe jut a mondásom. Addig megy amíg egy partizán nem állja az útat! Ott, a partizánnál forduljon jobbnak, oszt már meg es lennénk. Egyébkint Kumány az a falu, de a partizánt el se téveszthesse az utas. Onnan egyenest a főúton, az első nagyvárosig. Honnan fogja tudni, hogy az a város az? Hát, hogy ahol megáll, oszt látik a renccámit, rögtön magyarul köszönnek. Mert addig, a falvakban akadhat ám nyelvi ínnyebrüttye, de ha odaért az Úr, akkor mán helyben is lesz. Megkérdi, hogy merre a Kún Béla utca, aztat mindenki tudni fogja, oszt amikor odaért, még továbbmegyen két saroknyit. Ott már csak aztat nézi, hogy mellik ház előtt van két böhöm eperfa, akkora lombokkal, hogy kockaformára járták az alját a kamiónok. Ha eszt meglelte, akkor meg is vagyunk, a címen van az Úr.
Hogy minek viszi oda aztat a Lenin könyvet? Hát csak nem akar teljesen üres kézzel érkezni, ugye?
Aztán persze, kérdezhetné az Úr, hogy – és ha felhős az ég, nem süt a nap, akkó’ merre-e?
– Hát, akkó’ bajban van, Miszter!
Donki 3olte
About the Author
Nagy István 
