"Szakjogász szerint ilyen esetekben a bírósághoz lehet fordulni..." Fotó: Berán Dániel/MW
„Az életmentők akkor tudják a leghatékonyabban végezni a munkájukat egy mentési helyzetben, ha sofőrjei megkapják a szükséges támogatást a közlekedés többi résztvevőjétől. Sok közlekedési helyzetben bizonytalanság tapasztalható azzal kapcsolatban, hogyan kell helyesen utat adni a mentőautónak.
A közúti közlekedés egyik legfontosabb alapszabálya, hogy a megkülönböztető jelzéseket használó járműveknek minden helyzetben elsőbbséget kell biztosítani. Ez nemcsak jogi, hanem erkölcsi kötelesség is, hiszen a mentő és ezek a járművek sokszor életekért versenyeznek az idővel.

Fotó: MW
A megkülönböztető jelzés a kék vagy piros villogó fény és a sziréna együttes használatát jelenti. Amint észleljük a megkülönböztető jelzést használó járművet – legyen az mentő, rendőrautó, tűzoltó vagy más hivatalos szerv járműve –, kötelesek vagyunk az akadálytalan továbbhaladását biztosítani. Ez azt jelenti, hogy félre kell húzódni, és ha szükséges, akár meg is kell állni. Ezt minden esetben a forgalmi helyzethez igazítva, de határozottan kell megtenni.
– Általánosságban azt tapasztalom, hogy az autósok jól reagálnak a megkülönböztető jelzést használó járművekre – legalábbis itt Fonyódon – mondta el Gál Tamás, a Liget Taxi sofőrje.
– Piacnapokon viszont gyakran kialakulnak kaotikus forgalmi helyzetek, főként a négysávos főút környékén, ahol nehezebben tudnak félrehúzódni az autók. Ettől eltekintve, akár lakott területen belül, akár azon kívül, a járművezetők többsége félreáll, amint észleli a mentő közeledését. Ritkán ugyan, de előfordul, hogy valaki későn veszi észre a szirénázó járművet, és ilyenkor a mentőnek kell hirtelen irányt váltania – tette hozzá.
Mentő miatt gyorsított – most fizethet a jó szándékért
Amikor mentőt engedünk el, mindannyian a biztonságot tartjuk szem előtt. Ám sajnos nem mindig járunk jól a segíteni akarással: egy autós példája jól mutatja, hogy a jó szándék néha komoly következményekkel járhat. Valaki ugyanis pont így járt: 50 ezer forintos bírságot kapott, mert az 50 km/órás sebességkorlátozás helyett 71 km/órával hajtott. A férfi szerint azért gyorsított, hogy mielőbb kitérjen a mögötte szirénázó autó elől.
Bár méltányossági kérelmet nyújtott be, a hatóság az objektív felelősség elvére hivatkozva elutasította, mondván, a szabályszegés körülményeit nem veszik figyelembe.
Szakjogász szerint ilyen esetekben a bírósághoz lehet fordulni végszükségre hivatkozva, hogy igazolják a gyorshajtás indokoltságát.

Fotó: Berán Dániel/MW
Új sebességkorlátok és alapvető szabályok
Az Országos Mentőszolgálat nemrégiben új belső szabályozást vezetett be. Korlátozták a mentőautók sebességét, hogy csökkentsék a balesetek számát, amelyekből évente közel 70 történik. A döntés értelmében a megkülönböztető jelzéssel közlekedő mentőautók ezentúl legfeljebb 30 km/órával léphetik túl az adott útszakaszon érvényes sebességhatárt. Ez azt jelenti, hogy lakóövezetben maximum 50-nel, lakott területen belül 80-nal, országúton 120-szal, autópályán pedig legfeljebb 160 km/órával közlekedhetnek.
A Közlekedésbiztonság szakportál összegyűjtötte azt a 9 legfontosabb szabályt, amelyeket minden közlekedőnek ismernie kell:
- Ha megkülönböztető jelzést hallunk vagy látunk, a legfontosabb, hogy ne hozzuk veszélybe a mentőszolgálatot. Soha ne kényszerítsük hirtelen fékezésre a szirénázó járművet.
- Az út szélére húzódva, kézjellel vagy irányjelző használatával jelezzük, hogy észleltük a közeledő mentőt, és szabad utat adunk neki. Többsávos úton „halszálka” formában engedjük tovább: figyeljük, melyik sávban közeledik, és aszerint húzódjunk el.
- Ne ragaszkodjunk görcsösen a szabályokhoz, ha a forgalmi helyzet mást kíván. Ha mindenki balra húzódik, ne menjünk jobbra csak azért, mert az lenne az elvileg „helyes” – mozogjunk együtt a többi autóssal.
- A biztonsági folyosó kialakításánál használjuk az irányjelzőt. Ezzel elkerülhetjük az esetleges baleseteket is. Már a sziréna hangjára készüljünk fel fejben, mérlegeljük, hogyan tudjuk a legbiztonságosabban elengedni.
- Figyeljük az irányjelzőjét is, hiszen ezzel jelzi, merre kíván haladni. És miután elment, ne kövessük! Ne tapadjunk rá, ne próbáljunk előnyt kovácsolni a vészhelyzetből!
- Gyalogosként se lépjünk le az úttestre, míg a mentő el nem haladt, és kerékpárral, rollerrel se induljunk el, ha szirénázó jármű közeledik. Lehet, hogy egy jármű pont a zebrán keresztül engedi el.
A legfontosabb, hogy ne pánikoljunk, de azonnal figyeljünk fel a helyzetre, valamint ne hallgassunk túl hangosan zenét az autóban, mert a magas hangerő elnyomhatja a szirénát, így nem halljuk időben a közeledő segélyhívó járművet.”
Eredeti írás: BODOR NIKOLETT
