Együtt táncoltak fiatalok és idősebbek is a pellérdi szüreti mulatságon Forrás: Vargáné Kovács Viktória
„Hagyomány
Idén is szeretettel várta a helyieket és a vendégeket Pellérd Község Önkormányzata a település egyik legnagyobb múltú eseményére, a Szüreti Mulatságra. A szeptember 13-án megrendezett program immár huszonkilencedik alkalommal hozta össze a község lakóit, hogy együtt ünnepeljék a szüret hagyományát.
A Szüreti Mulatság a Művelődési Házban kezdődött hivatalos megnyitóval, majd a Köpüfa zenekar kíséretével elindult a szüreti felvonulás. A színes menet érintette többek között az Iskola, az Arany János, a Cseresznyéskert, a Petőfi és a Hősök utcát is, míg végül visszatért a kiindulóponthoz. Idén is négy generáció vonult fel együtt: a Pellérdi Nyugdíjas Klub, a Mezőszél Tánc- és Színjátszókör, a Pellérdi Nő Egylet, valamint az Ifjúsági Klub tagjai. A hagyományok tisztelete és továbbvitele így több korosztály közös élménye lett.
A közeli utcák lakói vendégelték meg a szüreti mulatság táncosait
A menet hat megállóhelyen színes körtáncokkal, vidám jelenetekkel és muzsikával szórakoztatta a közönséget. A helyiek bőséges vendégséggel fogadták a felvonulókat, ami még inkább családias hangulatot kölcsönzött az eseménynek. A délutáni programok sora a hagyományos „szőlőlopással” és a Keptár zenekar moldvai táncházával folytatódott, majd a nap fénypontjaként este kilenckor kezdetét vette a Szüreti Bál, ahol Szeki zenélt, garantálva a fergeteges jókedvet egészen éjszakába nyúlóan.

Forrás: Vargáné Kovács Viktória
– Fontos számunkra hagyományaink továbbvitele és évről évre való átélése – hangsúlyozta Vargáné Kovács Viktória önkormányzati képviselő, aki Pellérd Község Önkormányzata és a Pellérdi MunkaCsoport nevében köszönetét fejezte ki mindazoknak – résztvevőknek, civil szervezeteknek és támogatóknak –, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a rendezvény ilyen sikeres lehessen. A Pellérdi Szüreti Mulatság így idén is bizonyította: a közös ünneplés, a hagyományok ápolása és az összetartozás élménye minden generációt megszólít.”
Eredeti írás: TÓTH VIKTÓRIA
