A Szekszárdi Szüreti Napok a jó hangulat, az összefogás és a hagyományok ünnepe volt és az asztaloknál valóban minden helyet elfoglalt a közönség Fotó: Kiss Albert
„Szekszárdi Szüreti Napok
A bor és a gasztronómia ünnepe idén is magával ragadta Tolna vármegye székhelyét. A Szekszárdi Szüreti Napok keretében borászok, vendéglátók és kulturális programok teremtettek feledhetetlen hangulatot. A rendezvény a látogatókat új élményekkel gazdagított, emellett a hagyományokat is híven ápolta.
Idén harmincegy borász kínálta minőségi készítményeit a Szekszárdi Szüreti Napok alkalmából. Tehát valóban széles választék állt a felnőttek rendelkezésére a Borudvar területén ebből a nemes italból, ami egyúttal márkajele is Tolna vármegye székhelyének.
Szekszárdi Szüreti Napok, minőségi borokkal
Kieszné Huszár Dóra, a Szekszárdi Borvidék Nkft. ügyvezetője úgy értékelte, hogy néhány apróbb újítás is hozzájárult az érdeklődés erősödéséhez. Ezek közé tartozott a Borudvarban a szökőkútnál a babzsákos-raklap bútoros-napernyős rész, ami újabb helyeket szabadított fel. – Valamennyi stand készült a közönség méltó fogadására lampionokkal, fény elemekkel, egyedi díszítéssel. Minden várakozásunkat felülmúlta a kincskereső verseny, aminek keretében egy applikáció alkalmazásával kellett megfejteni egy feladványt. A megfejtések bor nyereményt értek egy-egy pincészetnél. Csütörtökön még egy kicsit visszafogottan indult ez a kezdeményezés, ami azután a hét végére kifejezetten felgyorsult. Azt is hadd mondjam el, hogy a nagyszínpadi produkciók a maguk remek hangulatával kifejezetten illeszkedtek a Borudvar jellegéhez
Nyikos Dániel ugyancsak megosztotta személyes tapasztalatát, ami szerint a rendezvény jelentős látogatottsággal rendelkezett. – A szekszárdi borvidék méltóképpen mutatta meg magát az érdeklődőknek – folytatta a Nyikos Pincészet tulajdonosa. – Ilyenkor szépen fogy a vörös bor, ez történt most is. Ami bennünket illet, nagy keletje volt a fehér bornak és a rozénak is, úgy a fiatalabb, mint az idősebb korosztály körében.
Mészáros Pál, a szekszárdi borászok korelnöke ugyancsak azt nyugtázta, hogy rengetegen érkeztek Szekszárd városába. – Hömpölygött a tömeg – tette hozzá. – Azt is láttam, hogy az összes borász pavilonjánál körbe ülték az asztalokat, nem is igen akadt szabad hely. A mi pavilonunknál az új irsai, valamint a rozé aratott nagy sikert. S az is feltűnt, hogy a közönség minden esetben a legjobbat kereste a borokból, szinte függetlenül az ártól.
Ételkülönlegességeket is feltálaltak
Fontos megemlíteni, hogy a Szekszárdi Szüreti Napok ez alkalommal is túlmutatott a kiváló borokon. Ugyanis a pincészetek standjai mellett hasonlóan nagy érdeklődés övezte az Ízek utcája kínálatát is. A helyi éttermek specialitásairól, valamint az ínycsiklandó tájjellegű ételekről idén is a Vendéglátók Kerekasztala Szekszárdért Egyesület gondoskodott.
– Házi lecsó és csülök, vaddisznó aprópecsenye áfonyamártással, birkapörkölt, smash burger, laskatarja és nem utolsó sorban malacos batyu – sorolta fel a sláger különlegességeket az egyesület elnöke. – Valamennyi vendéglátós partner igen kedvezően értékelte a rendezvényt, az étel kereslet szempontjából erősebbnek ítélték a korábbinál. Koktél Patikánkban is nagy volt a forgalom, törzsvendégeink mellett számos új érdeklődő foglalt helyet nálunk. De másutt is gyakorlatilag tele voltak az asztalok, látszik, hogy felszabadultan ünnepelnek a vendégek, finom borokkal és ízletes ételekkel.
A jó kedv, a hagyományok tisztelete és az összefogás fesztiválja. Így értékelte a Szekszárdi Szüreti Napok rendezvénysorozatát Horváth István, a térség országgyűlési képviselője. – Rengeteg látogató, telt házas műsorok, nekem valamennyi program minden pillanata nagyon tetszett – tette hozzá. – Ismét bebizonyosodott, hogy van okunk büszkének lenni értékes, mindannyiunkat gyarapító hagyományainkra.
Berlinger Attila polgármester kiemelte a szombat délutáni szüreti felvonulást, amin soha nem látott tömeg, közel háromezer ember mutatta be a város hagyományait, kultúráját, művészetét, sport és közösségi életét. Hangsúlyozta, hogy mindezekre mindannyian büszkék vagyunk, s ehhez külön ajándék volt a kiváló időjárás, de ilyenkor a városunk is kicsit ünneplőbe öltözik.
A rendezvény főbb attrakciói
- 31 borász kínálata a Borudvarban – vörösborok, rozék, fehérborok
- Ízek utcája: helyi éttermek specialitásai, tájjellegű ételek
- Kincskereső verseny applikációval, boros nyereményekkel
- Nagyszínpadi produkciók: koncertek, kulturális műsorok”
Eredeti írás: SZERI ÁRPÁD
Fotóalbumok az eredeti oldalon: teol.hu
