Az Aldi akcióját minden áruházban nagy érdeklődéssel fogadták a vásárlók. Képünk illusztráció. Fotó: Török János
„Aldi akció
Mint azt korábban megírtuk, az Aldi a múlt héten zárta le hatalmas, rendkívül kedvező akciósorozatát, mely során bizonyos termékcsoportokat napról napra csökkenő áron kínált a vásárlóinak – több napon keresztül. Az egyik napon egy Facebook-csoportba felkerült fotó alapján az áru azonban nagyon hamar elfogyott. Egyes Aldis vásárlók – a kommentek tanúsága szerint – átverve érezték magukat.
Az Aldi Magyarországon is egyedülálló, szeptember 11-én kezdődött akciójának lényege az volt, hogy az üzletlánc az első napon minden ruha és cipő darabját egységesen 1000 forintért kínálta, majd napról napra csökkentek az árak: szeptember 12-én 800, 13-án 600, majd 400, 200 és 100 forintért lehetett ezeket megvásárolni. A hetedik napon, szeptember 17-én pedig csupán 5 forintért lehetett új ruhát vagy cipőt hazavinni.
Ezzel szemben már szeptember 15-én, hétfőn reggel is üres állványok fogadták a boltba betérő vásárlókat. Fotó is készült a hiányos termékkínálatról, melyet az egyik Facebook csoportba töltötte fel az egyik betérő.
A cikkünkben megírtuk, hogy az esettel kapcsolatban megkerestük az Aldi Magyarországot, s feltett kérdéseinkre többek között az alábbi választ kaptuk:
Az ALDI szeptember 11-én indított egyhetes leárazási kampánya első napján egységesen 1000 forint/darab áron kínált ruhákat és cipőket, majd minden nap csökkentette az árakat, a leárazás utolsó napján, szeptember 17-én pedig valamennyi érintett termék mindössze 5 forint/darab áron volt elérhető. A leárazás közel 700 különböző terméket – férfi- és női pólókat, ruhákat, zoknikat, nadrágokat, cipőket, papucsokat, kesztyűket, kabátokat – érintett, a teljes árukészlet országosan közel 700 000 termék volt.
A készlet erejéig tartó akcióban részt vevő termékek köre üzletenként eltérő volt.
Az Aldi vásárlási szabálya
Akadtak olyan vélemények, melyek egybehangzóan állították, hogy az akcióval érintett termékek feltűnően nagy számban bukkantak fel bizonyos internetes piactereken. Erre vonatkozó kérdésünkre az Aldi Magyarország arról tájékoztatott, hogy az ALDI-nál a magyarországi hálózat indulása óta vásárlási főszabály, hogy egy vásárló háztartási mennyiségben vehet a termékekből. A ruházati termékek leárazásakor is ez a szabály volt érvényben, az üzletlánc nem tapasztalta, hogy a vásárlók kereskedelmi mennyiségben választottak volna a ruházati termékek közül.
– Az ALDI egri üzleteibe még az akció utolsó napján, szeptember 17-én reggel is érkeztek új termékek, amelyek az elmúlt napokhoz hasonlóan nagy érdeklődés és magas vásárlószám közepette nagyon hamar gazdára találtak. Az áruházlánc országosan kiemelkedő érdeklődést tapasztalt a leárazott termékek iránt, hiszen már az első napon érvényes, egységesen 1000 forintos darabár is rendkívül kedvező, számos termék esetében 90%-kal alacsonyabb volt, mint az eredeti ár – tájékoztatta lapunkat az Aldi.”
Eredeti írás: MAKÓ-SZABÓ DIÁNA
