Fotó: Kallus György
„Rekordok nyara a Balatonon: 2025-ben már augusztus végére sikerült átlépni a kétmilliós utasszámot a Bahartnál. A mérföldkő a tavalyi rekordévhez képest is hamarabb jött el.
A társaság adatai szerint a nyári szezonban közel 1 millió 220 ezren keltek át komppal, míg személyhajón közel 820 ezren utaztak. A legnagyobb népszerűségnek a modern hajók örvendtek: a Füred katamarán, valamint az újonnan forgalomba állított Tomaj és Balaton hajók több százezer utast szállítottak. A négy új hajó együttesen már egymillió utazót vitt az idényben.

Non-stop Balaton: ez év minden napján közlekedik a Szántód-Tihany kompjárat
Szeptember 8-án hivatalosan is kezdetét vette az őszi menetrend, amely hétköznapokon csökkentett útvonalakat kínál, de hétvégén még számos kikötőben indulnak menetrendi járatok és sétahajók. Az ősz különlegessége a programhajók sora: sport, kulturális, valamint gasztro- és zenés tematikájú utak is szerepelnek a kínálatban.
Októbertől új menetrend lép életbe, a személyhajók az őszi szünet végéig járnak, a kompok viszont egész évben, minden nap közlekednek Szántód és Tihany között.
„A statisztikák szerint a legtöbben a nagyobb balatoni rendezvények idején választották a hajózást: így a Balaton-átúszás napján, a Strand Fesztivál zárónapján és a MotoGP Magyar Nagydíj középső napján. Háromból a kettő legtöbb utast szállító személyhajó új hajó volt, és természetesen a kompoknál is az új kompok vezetnek. Mindez azt jelenti, hogy a négy új hajó éves szinten több mint egymillió utast szállított az idei évben. A komp a legnépszerűbb útvonalunk továbbra is, az utasainknak jelentős része közlekedik a két part, Szántód és Tihany között. A személyhajók esetében pedig tartja első helyét a fonyódi-badacsonyi átkelőpont, ami éves szinten több mint 250 ezer utast vitt. Ha a legnépszerűbb kikötőt nézzük, akkor az jelenleg Balatonfüred. A nosztalgiahajók közül a sétahajózásban pedig a Helka és a Kelén, az 1891-ben épült hajók a legnépszerűbbek – értékelte a szezont Veigl Gábor, a BAHART vezérigazgatója.
A balatoni hajózás története egészen az 1840-es évekig nyúlik vissza, amikor még gőzhajók szelték a vizet. Azóta sok minden változott, de egy dolog állandó maradt: egy balatoni hajóút különleges élményt nyújt. És míg régen kuriózum volt, ma már a nyári és őszi balatoni programok kihagyhatatlan része lett.”
Videó az eredeti cikk alatt.
Szerző: sonline.hu
