A Tüke Busz járatainak egy részén az ablakok nem nyithatók, az utasok fulladoznak a hőség miatt - panaszolja olvasónk Forrás: MW
„Megy ez
Akár normál munkarendben is meg tudnák ezeket oldani, de inkább rengetegbe fog ez kerülni a pécsieknek. 100 millió körül oszthatnak ki prémiumokat.
Pécs önkormányzata minden évben prémiumfeladatokat határoz meg a pécsi önkormányzati cégek vezetői számára. A feladatok teljesítése alapján a vezérigazgatók, ügyvezetők és igazgatók javadalmazásban részesülhetnek – amik nem egyszer olyan feladatok, amiket amúgy gondos gazdaként, cégvezetőként is meg lehetne oldaniuk, hiszen extrém teljesítményt nem kívánnak meg. A csőd szélén táncoló pécsi önkormányzat pedig akár 100 millió forintot is kifizethet majd ilyen célokra, a 2024-es esztendőben is nagyjából ennyit fizettek ki.

Fotó: Kovács Liliána
Nemcsak fűteni, hanem hűteni!
A távhőszolgáltató vezére is több prémiumfeladatot kapott. Ezek közé tartozik Pétávnál a legalább 2%-os eszközarányos eredmény elérése, a lekötött hőteljesítmény növelése, valamint a portfólió bővítése hűtési szolgáltatással és legalább „1 db távfűtéses fogyasztóval hűtési szerződés megkötése”. Emellett ki kell dolgozni egy módszertant a hő- és villamos menetrendek összehangolására, valamint modernizálni kell a hőközpontokat, amelyek megfelelnek a legújabb előírásoknak.
A Tüke Busz megtakarít
Az autóbusz-társaság vezérének prémium céljai az elektromos buszok használatának bővítésére, a működési költségek csökkentésére és a járműpark üzemkészségének biztosítására fókuszálnak.
- Emellett legalább rengeteg energia-megtakarítást kell elérni, és
- 36 százalék fölé kell növelni az elektronikus jegy- és bérletvásárlások arányát.
- Továbbá minimum 50 millió forintos megtakarítás elérése a költségekben.
Új állatfajok jöhetnek!
A Pécsi Állatkert feladatai között szerepel a 285 millió forintos nettó jegybevétel elérése, a likviditás megőrzése és legalább egymillió forintos eredmény elérése. Bővíteni kell a kereskedelmi bevételeket, minimum nyolc új állatfajt kell bemutatni, valamint szigorú energiafogyasztási korlátoknak is meg kell felelni.
Komolyabb parkoló ellenőrzés!
A városüzemeltető társaság, a Biokom Nkft. vezetői prémiumfeltételei között a legfontosabb, hogy a nehéz gazdasági helyzete ellenére is pozitív eredményt érjen el. A „Dönts Velünk II.” közösségi költségvetés projektjeit határidőre be kell fejezni, valamint hatékonyabb parkolás-ellenőrzési rendszert kell bevezetni, amely bevételnövekedést és költségcsökkentést eredményez.
Már 2040-ről beszélnek
A Pécsi Városfejlesztési NZrt.-nek biztosítania kell az egyensúlyos gazdálkodást, és a TOP Pluszban, a Fenntartható Városfejlesztési Stratégiában, valamint az uniós ciklusban várható projekteket is le kell zongorázniuk. Elkészítik a „Pécs 2040” hosszú távú fejlesztési koncepciót is, valamint részt vesznek a Net Zero Cities programhoz kapcsolódó pilotprojektek lebonyolításában.
Már megint és még mindig: Expo Center
A PVH igazgatójának a prémium feladatai között szerepel:
- az adózás előtti eredménycél teljesítése,
- az Expo Center statikai kihívásainak kezelése,
- valamint a Vásárcsarnok önfenntartó működését célzó intézkedési terv kidolgozása.
- Emellett stratégiai munkát kell végezni a versenyképes vagyongazdálkodás kialakítására.
Rengeteg víz megy el
A Tettye Forrásház Zrt. igazgatójának a feladata a vízveszteség csökkentése
- a meszesi és
- a György-aknai zónákban, legalább 20 százalékkal. Fel kell készülni a különböző szerekkel kiszűrésére vonatkozó szennyvíztisztítás bevezetésére, részt kell venni a Svájci–Magyar Együttműködési Programban, valamint biztosítani kell a gazdasági mutatók teljesülését önkormányzati dotáció nélkül. Az üzleti terv végrehajtása mellett egy további, gazdaságosságot javító javaslatot is be kell nyújtani.
Itt is járhat a prémium
A kommunikációs cég igazgatója akkor kaphat prémiumot, ha az üzleti és bevételi tervek teljesítése mellett meg kell őriznie likviditását. 2025 végéig el kell indítania a vállalatirányítási rendszereket, ki kell építenie egy új szerverparkot, amely legalább 80 weboldal működtetésére alkalmas, és az online szolgáltatásokból legalább 5 millió forint bevételt kell realizálnia.”
Eredeti írás: bama.hu
Fotó: bama.hu
