A traktorok közúton haladása a közlekedés minden szereplőjétől fokozott figyelmet követel meg Forrás: vaol.hu / Horváth Balázs
„Mezőgazdasági gépek a közutakon
Heves vármegyei gazdák szerint nemcsak a nagyméretű mezőgazdasági gépeik idézhetnek elő balesetveszélyt az úton, de az a türelmetlen autósok miatt is kialakulhat. A traktorok közúton azért haladnak, mert a gazdáknak a munkájuk elvégzéséhez időnként szükség van rá.
A mezőgazdasági gépek és traktorok közúton való haladása régi, éles vitatéma a közlekedők körében pro és kontra. A szántóföldi munkák tavaszi kezdetétől az őszi befejezéséig számítani kell a megjelenésükre az utakon, az aratási szezonban pedig még nagyobb számban vesznek részt a forgalomban traktorok, kombájnok és vontatók is.
Leggyakrabban azok a vádak érik a gazdákat a többi közlekedő részéről, hogy nem lenne muszáj a közúton menniük, továbbá felhordják a sarat az aszfaltra, lassúak, esetleg műszakilag nincsenek megfelelő állapotban. Az általunk kérdezett több Heves vármegyei gazda egyetértett abban, hogy bizony vannak, akiknél ilyesmi is előfordulhat, de a vásár mindig kettőn áll, azaz a többi sofőrön is. A közúti közlekedés egyébként is veszélyes üzem, a KRESZ szabályainak maradéktalan betartása mellett körültekintésre, udvariasságra és türelemre is szükség lenne a balesetek elkerülésére. A mezőgazdasági gépek fokozott jelenléte idején az utakon még nagyobb fegyelmezettség kellene a sofőrök részéről.
A traktorok közúton haladása minden közlekedőtől fegyelmezettséget kíván
Sajnos, ahogy a gazdák elmondták, nem mindig ezt tapasztalják traktoraikat, vontatóikat vezetve a közutakon. Mint mondták, ha a lassabban haladó gépeik mögött feltorlódik a forgalom, előbb-utóbb mindig elveszti valaki a fejét, és olyan helyen kezd hajmeresztő előzésbe, ahol az útszakasz nem látható be jól, és lutri, hogy a manőver biztonságosan befejezhető-e. Nem ritka, hogy nem kellően lelassítva közelítik meg hátulról a jóval lassúbb mezőgazdasági járművet, és ha az utolsó pillanatban úgy alakul, hogy mégsem lehet előzni, akkor bizony „felsírnak” a gumik a vészfékezéstől, hogy ne rohanjanak bele a traktorba, a pótkocsijába, vagy egy kombájnba, tették hozzá. Szűkebb hazánk gazdái szerint a méretes járművek előzése, kikerülése során hasznos nagyobb oldaltávolság tartására is sokan fittyet hánynak. Mindezek tetejében akadnak, akik őrjöngve feltartott középső ujjukkal adják a gazdák tudtára kevéssé sem szalonképes véleményüket a csupán a munkájukat végző emberekről.
„Mi azért végezzük a munkánkat, hogy ők kenyeret vehessenek a boltban”
Cseh Antal, a karácsondi Olga-Major Kft. tulajdonosa arra kéri a közlekedőket, hogy legyenek türelmesek.
– Ez így volt ezelőtt 50 évvel is, akkor is meg kellett várni a szekeret, amíg hazaszállította a terményt. Ugyanígy van ma is, mert ez az élet rendje. Aki türelmetlenkedik, válasszon más utat, vagy álljon meg. Tudomásul kell venni, hogy egy traktor teherrel nem tud, de nem is mehet gyorsabban, csak amennyivel a KRESZ engedélyezi. Ennyire képes egy ilyen gép, 40 kilométeres óránkénti sebességre. Nem tud gyorsabban menni akkor se, ha a mögötte lévő autó sofőrje ideges. A terményt meg célba kell juttatni. Be kell szállítani a magtárba, raktárba, az értékesítő helyre. Sajnos rengeteg türelmetlen sofőrrel találkozni az utakon. Jó lenne, ha nem felejtenék el a ránk haragvók, hogy mi azért végezzük a munkánkat, hogy ők kenyeret vehessenek a boltban. Amikor már elegünk van a ránk zúduló, nagyon „okos” emailektől, meg közösségi oldalakon tett bejegyzésekből, szoktuk is kommentelni azzal, hogy igaz, sajnos lassul a kocsisor, de ebből lesz a kenyér – hívta fel a figyelmet Cseh Antal.
Az emberi belátás egyre súlyosabb hiányára jó példaként említette a gazda azt az általános felháborodást, ami a szántóföldjeik szerves trágyázása miatt éri őket rendszeresen. Mindig vannak, akik ha megérzik a trágya szagát, az interneten mindennek lehordják őket, amiért ilyesmit mernek tenni. Pedig, csak a munkájukat végzik, tette hozzá Cseh Antal.
„Ezt sokan meg is szokták köszönni”
A Kálban gazdálkodó Morvai Zsolt szerint van jócskán példa a mezőgazdasági gépek jelenléte miatt agresszív, dühös autósokra, ugyanakkor a segítőkész, udvarias, szabálytartó sofőrökre is.
– Van aki segíti az utunkat. Lassít, félrehúzódik, ha látja, hogy közeledünk. Van azonban, aki azonnal levillog bennünket, dudál ránk. Sajnos, az utóbbiból egyre több van, évek óta egyre szomorúbb a helyzet ebben a tekintetben. Mindenki siet, kapkod, haladni akar minél gyorsabban, és ha nem tud, akkor ideges lesz. Ezekkel a nagy gépekkel próbálok én is úgy közlekedni, hogy az jó legyen mindenkinek. Ha látom, hogy mögöttem már összegyűlt 3-4 jármű, akkor amint megfelelő helyhez érek, lehúzódok az útról, a jobb oldali irányjelzővel pedig megadom az autósok ilyenkor használt közismert jelzését, hogy elengedem őket. Ezt sokan meg is szokták köszönni – összegezte Morvai Zsolt.”
Eredeti írás: SZABÓ ISTVÁN
Fotó: heol.hu
