Kós Zoltán 
FOTÓ: CZAREK SOKOLOWSKI/ASSOCIATED PRESS/EAST NEWS Bár Varsó Kijev egyik fő szövetségese volt és marad is az Oroszországgal vívott háborúban, a mezőgazdaság a legégetőbb viták forrása a két ország között.
„Gazdák tiltakozása, elzárt határok, kiömlött gabona – ezek a képek régóta bevésődtek a lengyelek és ukránok emlékezetébe.
Bár Varsó Kijev egyik fő szövetségese volt és marad is az Oroszországgal vívott háborúban, a mezőgazdaság vált a leghevesebb viták forrásává.
A Stefan Batory Alapítvány „Podzielone plony” („Megosztott aratás”) című elemző jelentése azonban rámutat, hogy Ukrajna EU-csatlakozása nem feltétlenül jelent kereskedelmi háborút a mezőgazdasági ágazatban .
Épp ellenkezőleg, ez egy lehetőség lehet, de csak akkor, ha mindkét fél tanul a korábbi válságokból, és Brüsszel értelmes megoldásokat talál.
Két mezőgazdasági világ konfliktusa
A mezőgazdaság Lengyelországban és Ukrajnában sokkal több, mint száraz statisztikai számok. A kultúra, a történelmi emlékezet része, és a nemzetbiztonság fontos eleme. Ezért nem meglepő, hogy ez a terület sokkal erősebb érzelmeket vált ki, mint a gazdaság más ágazatai.
Amikor 2023-ban lengyel gazdák eltorlaszolták a határátkelőhelyeket, és az ukrán gabonát szállító teherautók hosszú sorokban álltak, a kiömlött gabonáról készült felvételek elterjedtek a közösségi médiában.
A lengyelek számára ez a tiltakozás hagyományos szimbóluma volt, az ukránok számára pedig egy szent hely megsértése. Az ukrán társadalom, amely még mindig a holodomor emlékének terhével él, nem hajlandó elismerni, hogy a búza elpusztítása politikai eszköz lehet.
A konfliktus oka azonban nem csak a búzaárak.
A konfliktus középpontjában két különböző mezőgazdasági fejlődési modell ütközése áll.
A lengyel modell a kis, többnyire családi gazdaságokra épül, amelyeket az erős feldolgozóipar és a magas hozzáadott értékű termékek exportja erősít.
Ehelyett Ukrajnában az iparág a világpiacra szánt nyersanyagok tömegtermelésére összpontosító agroholdingok kezében koncentrálódik.
Az 1990-es évek elején Ukrajna GDP-je magasabb volt, mint Lengyelországé, és sokkal nagyobb mezőgazdasági potenciállal rendelkezett. Feketeföldjét sokáig Európa legtermékenyebb földjének tartották. Úgy tűnt, hogy Kijev lesz a leggyorsabb, amelyik elindul a modernizáció útján. De az ellenkezője történt.
Lengyelország mélyreható átalakuláson ment keresztül a reformok és az EU-csatlakozás révén. 2004-ben hozzáférést kapott európai forrásokhoz és piacokhoz, ami beruházási hullámot indított el, többek között a mezőgazdaságban is.
Az eredmény? Három évtized alatt Lengyelország egy főre jutó GDP-je majdnem nyolcszorosa lett Ukrajnáénak. Emellett Lengyelország az EU egyik vezető mezőgazdasági termékexportőrévé és a globális piac jelentős szereplőjévé vált.
Ukrajna ezzel szemben befejezetlen reformok sújtotta. A változások felszínesek voltak, a korrupció és a politikai instabilitás akadályozta a fejlődést, a 2014 óta tartó háború pedig csak súlyosbította a problémákat.
A mezőgazdaság továbbra is a gazdaság egyik kulcsfontosságú ágazata maradt, de főként a nyersanyagoké. Az ukrán gazdák mára a világ elit búza-, kukorica- és napraforgóolaj-exportőrei közé tartoznak.
Ugyanakkor Ukrajna soha nem épített ki erős feldolgozóipart.
Míg Lengyelország húsfeldolgozó üzemekbe, tejüzemekbe, valamint gyümölcs- és zöldségfeldolgozó üzemekbe fektetett be, amelyek késztermékeket szállítanak a külföldi piacokra, Ukrajna továbbra is nagyrészt gabonát és vetőmagokat exportál.
Olyan ez, mint ugyanazon fa két ága: az egyik szélesedik, új hajtásokat hoz, a másik felfelé nyúlik, de fejlett korona nélkül. Most ennek a két modellnek egy közös piacon kell találkoznia.
Rejtett fenyegetés
A Lengyelország és Ukrajna közötti kereskedelmi mérleget gyakran sikertörténetként mutatják be.
Lengyelország több mint 50 milliárd zloty értékben ad el árukat Ukrajnának, körülbelül 20 milliárd zloty értékben importál – az előny nyilvánvaló.
A mezőgazdasági szegmensben azonban más a kép. 2023-ban Lengyelországnak körülbelül 3 milliárd zlotyi hiánya volt. Ennek oka az olcsóbb alapanyagok beáramlása: gabona, repce, kukorica, napraforgóolaj. Ezek azok, amelyek nyomást gyakorolnak a felvásárlási árakra Lengyelországban, és fenyegetve érzik magukat a gazdálkodókban.
Ugyanakkor a lengyel vállalatok egy másik piaci résben is előnyre tesznek szert. Könnyű lengyel sajtokat, joghurtokat, édességeket és kolbászokat találni a kijevi vagy lvivi üzletekben.
A jelentés számításai szerint az Ukrajnába irányuló lengyel élelmiszer-export 58%-a feldolgozott termék és takarmány.
Egy ilyen aszimmetria – Ukrajna nyersanyagokat, Lengyelország pedig késztermékeket ad el – Varsó számára előnyös.
Ukrajna EU-csatlakozásával azonban fokozatosan eltűnhet. Ha az ukrán vállalatok hozzáférnek az európai forrásokhoz és elkezdenek befektetni az újrahasznosításba, akkor a lengyel márkák közvetlen versenytársaivá válnak.
A lengyel gazdák körében egyre gyakrabban hallani az aggodalmakat: „Nem leszünk képesek versenyezni az ukrán gabonával”.
A keletről érkező mezőgazdasági üzemek több százezer hektáron gazdálkodnak, olcsóbb munkaerőt és könnyebb földhöz jutást élveznek. Amikor több millió tonna gabonát dobnak piacra, a felvásárlási ár Lengyelországban csökken.
A kis- és közepes méretű gazdaságok továbbra is a legsebezhetőbbek. Egy „kemény verseny” forgatókönyvében a családi gazdálkodás, amely ma a lengyel vidék alapját képezi, marginalizálódhat.
De van egy másik nézőpont is. A lengyel feldolgozók – takarmány-, hús-, tejtermék- vagy édességgyártók – számára az olcsóbb alapanyagok új lehetőségeket nyitnak meg.
Lengyelország már most is vezető szerepet tölt be a feldolgozott élelmiszerek exportjában Európában. Az olcsóbb ukrán erőforrások felhasználásával a lengyel vállalatok tovább erősíthetik pozíciójukat.
A lengyel vidék jövője azon múlik, hogy sikerül-e a hangsúlyt a nyersanyagtermelésről a magasabb hozzáadott értékű termékekre áthelyezni. Végül is ebben a játékban nem a szekerekben lévő gabona dönt, hanem az, hogy mi sül ki belőle: kenyér, tészta, készételek.
Forgatókönyvek Ukrajna és Lengyelország számára
Ukrajna számára az EU-hoz való csatlakozás történelmi esélyt jelent a modernizációra. Európai források, a technológiához való hozzáférés, új piacok – mindez gyökeresen megváltoztathatja az ukrán vidéket.
De minden attól függ, hogy ki használja fel ezeket az alapokat.
Ha a támogatások és a beruházások főként a mezőgazdasági holdingokhoz kerülnek, a falu szerkezete még inkább polarizálódik: a vállalatok profitálnak, és több millió kisgazdaság marad a partvonalon.
A kulcskérdés továbbra is a földpiac. Az átlátható szabályok nélküli liberalizáció azzal fenyeget, hogy az oligarchák vagy külföldi vállalatok kezében koncentrálódik a tulajdon. Ekkor az integráció nem a fejlődés lendületét fogja adni, hanem csak elmélyíti az egyenlőtlenségeket.
Brüsszel szemszögéből Ukrajna több mint 40 millió hektárnyi földterületet foglal magában, ami a közös mezőgazdasági piac történetének legnagyobb mértékű bővülése.
Ez az élelmiszerbiztonság növekedését jelenti, lehetőséget az ipar és a fogyasztók számára.
De ez a perspektíva nem veszi figyelembe a helyi költségeket. A csökkenő árak a lengyel, román vagy litván gazdákat sújtják majd.
Védelmi mechanizmusok nélkül a 2023-ashoz hasonló tüntetések lehetségesek, csak sokkal nagyobb léptékben. Az EU-nak meg kell válaszolnia, hogy a közös agrárpolitika felkészült-e egy olyan szereplőre, mint Ukrajna, és hogy a támogatási rendszer ellenáll-e az ilyen versenynek.
A jelentés szerzői felhívják a figyelmet arra, hogy a jövő négy forgatókönyv egyikében alakulhat.
A legoptimistább forgatókönyv szerint Lengyelország és Ukrajna megtalálja a módját, hogy kiegészítsék egymást, ahelyett, hogy versengenének.
Varsó olcsóbb nyersanyagokat használ a hozzáadott értékű termékek feldolgozásának és exportjának fejlesztésére, Kijev helyi gyárakba és közepes méretű gazdaságokba fektet be.
A közös infrastrukturális projektek, a jobb logisztika és a stabil támogatási mechanizmusok lehetővé teszik, hogy mindkét fél profitáljon, és az integráció sikertörténetté váljon.
A második forgatókönyv a konfrontáció útja . Az ukrán gabona elárasztja a piacot, az árak esnek, a lengyel gazdák bevételkiesést szenvednek. Az utcai nyomás blokádok bevezetésére kényszeríti a kormányokat, Brüsszel későn reagál, a kölcsönös bizalom eltűnik.
Ennek eredményeként a közös piac helyett széttöredezettség és új árháborúk alakulnak ki. Ebben a forgatókönyvben mindenki veszít.
Lehetőség van az egyoldalú modernizációra is . Az európai forrásoknak köszönhetően Ukrajna gyorsan növeli versenyképességét, erősíti mezőgazdasági üzemeit és fejleszti saját feldolgozását.
Lengyelország, ha nem fektet be az innovációba, elveszíti előnyeit és pozícióját, mint élelmiszer-exportőr a régióban. Egy ilyen helyzetben Kijev fog nyerni, Varsó pedig lemarad.
A legkevésbé kedvező forgatókönyv a sodródás . Nincsenek egyértelmű szabályok, a döntések lassan születnek, és politikai kötélhúzás uralkodik.
A gazdák bizonytalanságban élnek, a beruházások elhalasztódnak, és az együttműködés lehetősége eltűnik a kölcsönös követelések légkörében. Ez nemcsak hogy nem oldja meg a problémákat, hanem elmélyíti is azokat.
* * * * *
Lengyelországnak fel kell ismernie, hogy mezőgazdaságának jövője nem az olcsó gabonában, hanem a hozzáadott értékű termékekben rejlik. Ez modern gyárakba való befektetést, termelőcsoportok támogatását és a külföldi piacokon való jobb promóciót jelent.
Ugyanakkor az állam nem hagyhatja sorsukra a legkisebb gazdaságokat – különben a vidéki elégedetlenség gyorsan politikai tüzelőanyaggá válik.
Ukrajnának biztosítania kell, hogy a brüsszeli pénz ne csak a nagy mezőgazdasági üzemekhez jusson. Az európai támogatások az egyenlő versenyfeltételek megteremtésének eszközévé válhatnak, de csak akkor, ha eljutnak a családi gazdaságokhoz és a helyi feldolgozókhoz is.
A földpiaci reformnak átláthatónak kell lennie, különben a modernizáció helyett az integráció még nagyobb egyenlőtlenséget hoz.
Brüsszelnek viszont elő kell készítenie egy „puha leszállás” rendszerét.
Az árválságokra adott gyors reagálás, a gyengébb régiók támogatási mechanizmusainak hiányában Ukrajna integrációja megoszthatja az európai szolidaritást.
Az ukrajnai háború megmutatta, hogy Európa biztonsága nemcsak a tankoktól és a rakétáktól függ. A vidéki területek – lengyelországi, ukrán és európai – stabilitása sem kevésbé fontos.
Ukrajna integrációjának stressztesztnek kell lennie az EU számára. Ha a rövidlátó protekcionizmus győzedelmeskedik, akkor a blokádok és az árháborúk megismétlődését fogjuk látni. De ha az együttműködés víziója győzedelmeskedik, Lengyelország és Ukrajna együttesen a kontinens élelmezésbiztonságának pillérévé válhat.
Ez egy olyan választás, amelyet ma hoznak meg – a mezőgazdasági miniszterek döntéseiben, a brüsszeli hivatalokban, de a gazdaságokban is, amelyek a következő szezonban vetni szeretnének.
Ez a választás határozza meg, hogy az integráció közös sikerré válik-e, vagy új konfliktusok forrásává.
Szerző: Slawomir Kalinowski,
A teljes „Podzielone plony” című jelentés elérhető a Stefan Batory Alapítvány weboldalán . A jelentést Vavżynets Chubak professzor, Sławomir Kalinowski professzor és Vitaliy Krupin doktor készítette.”
Fotó: CZAREK SOKOLOWSKI/ASSOCIATED PRESS/EAST NEWS
Forrás: pravda.ua
Eredeti írás: SŁAWOMIR KALINOWSKI, AZ EURÓPAI PRAVDA, VARSÓ
About the Author
