Kós Zoltán 
"Lesz-e aki képes lehet megállítani ezt a fenyegető folyamatot, vagy szép lassan belecsúszunk egy újabb világégésbe?…"
„Nemrég e hasábokon arról értekeztem, hogy minden reménykedés ellenére kátyúba zuhant a béke szekere. Nincs, aki kimozdítsa onnan. Sőt, a háborús retorika egyre erőteljesebb és hangosabb. A lengyel, román, dán területek feletti, orosznak vélt drónok feltűnése csak még jobban fokozza a háborús hisztériát. Lesz-e aki képes lehet megállítani ezt a fenyegető folyamatot, vagy szép lassan belecsúszunk egy újabb világégésbe?…
Sajnos e kérdés felvetése egyáltalán nem légből kapott. Békekeresés helyett több tíz- és százmilliárdos felfegyverkezési programokról szólnak a hírek. Ijesztő. Miközben Varsóban, Berlinben, Brüsszelben, Párizsban, Londonban az oroszokkal és a háború rémképével riogatnak, nálunk megállíthatatlanul dúl a pusztítás. Szinte minden egyes orosz rakétaterror civil életeket követel, miközben terebélyesednek a katonatemetők. Anna Szkorohod parlamenti képviselő ritkaságszámba menő józan hangot ütött meg a minap, amikor azt nyilatkozta, nem a háború folytatására kellene mindenáron anyagi fedezetet keresni, hanem az emberéletek megóvására, a nemzet jövőjének biztosítására lenne jó fókuszálni.
Merthogy az emberek elsöprő többsége békét szeretne. A Rejting felmérései azt mutatják, hogy a megkérdezettek 60 százaléka szerint diplomáciai úton szükséges véget vetni ennek a háborúnak. Csupán 11 százalék azok aránya, akik Ukrajna katonai győzelméig, az elfoglalt területek visszaszerzéséig folytatnák a háborút. Összevetésképpen: 2022-ben és 2023-ban ez az arány még 73 százalékos volt. Mára viszont fordult a kocka, s a válaszadók 80 százaléka azon a véleményen van, hogy ez a háború a tárgyalóasztalnál fog véget érni, jelentette ki Olekszij Antipovics,a Rejting közvélemény-kutató társaság vezetője. Hozzátette: az ukránok egyötöde szerint Kijevnek és Moszkvának közvetlen tárgyalásokat kell folytatnia egymással, 60 százalék szerint közvetítőkre van szükség.
Ám hol találni erős és hiteles közvetítőt? Sokan bíztak Donald Trump színrelépésében. Csalódniuk kellett. Az amerikai elnök olyan gyorsan változtatja álláspontját, hogy azon egyre nehezebb kiigazodni. Az ő esetében azonban hatványozottan igaz az az állítás, miszerint ne azt figyeljük amit mond, sokkal inkább, amit cselekszik.
Márpedig magatartásából azt szűrhetjük le, hogy az Európai Unió nyakába sózná az orosz–ukrán háborút, úgy ahogy van, szőröstől-bőröstől. De mit tud ezzel kezdeni az unió és az onnan kilépő britek? Az eddigi tapasztalatok szerint a hatalmas kommunikációs zaj ellenére érdemi lépésekre képtelenek magukat elszánni. Mióta is papolnak békefenntartó csapatok Ukrajnába küldéséről? Kétoldalú biztonsági garanciák garmada született meg, de az USA védőernyője nélkül ezek csak a szavak szintjén léteznek, a harcmezőn csak hősiesen küzdő ukrán katonákat látunk.
Franciaországban folyamatosak a belpolitikai feszültségek, Emmanuel Macron komoly bizalmi válsággal küzd, Nagy-Britanniában Kim Starmer miniszterelnök támogatottsága történelmi mélységekben vergődik, Németországban Friedrich Merz kancellár a jóléti szociális berendezkedés végnapjait vizionálja. Vélhetően így látja Trump is, ezért akarja őket az ukrajnai háború teherviselésével még jobban sarokba szorítani, hiszen számára az európai globalista körök ellenséges politikai közeget jelentenek.
Csakhogy ebben a világpolitikai sakkjátszmában mi lesz Ukrajna szerepe és sorsa, azt homály fedi. A katonák végtelenül kimerültek a fronton, az ország lakossága 30 millió fő alá csökkent, a családok szétszakítottsága rettenetes, nyakunkon a tél, miközben az ellenséges bombázások nem szűnnek, amerre nem nézünk, tragédiát, pusztítást, lélekrombolást tapasztalunk. Mintha a remény lángja egyre halványabban és megfáradtabban pislákolna…
Fotó / Eredeti írás: KISZó
About the Author
Nagy István 
