Eger két aradi vértanúja: Knézich Károly és Lenkey János története

A vértanúk között volt Knézich Károly.

Knézich Károly (1808-1849) horvát származású volt, de a szabadságharc idején Egerhez is szorosan kötődött. 1849 elején Eger város katonai parancsnokává nevezték ki, amikor a város a magyar hadsereg egyik fontos utánpótlási és fegyvergyártó központja lett. Knézich példás fegyelemmel és becsülettel irányította a helyőrséget, és nagy szerepe volt abban, hogy Eger biztonságban maradt a tavaszi hadjárat kezdetéig.

Az egri polgárok tisztelték emberségéért és rendíthetetlen jelleméért. Bár nem volt egri születésű, Eger városának hűséges védelmezője volt, akinek emléke máig él a város történelmi emlékezetében. Nevét ma utca és emléktábla is viseli a városban. Az Új ember című portál évekkel ezelőtt még Knézich szépunokájával, Mihalecz Andrással beszélgetett. Mint mondta, nagyszülei házában – még kisiskolásként – gyakran megállt az aradi vértanúkat ábrázoló festmény előtt. Akkor már tudta, hogy Knézich leszármazott, de a hazafiasság és a nemzettudat érzését tovább mélyítették a szülei. Azt is elmondta, mit tudott a szépapja utolsó óráiról.
– A gyónáson kívül azt, hogy mindvégig imádkozott, és a hajnali kivégzés előtt állítólag levelet írt Egerben élő családjának. Szívesen kézbe venném a sorait, de a levél sorsa bizonytalan. A történészek szerint nem maradt meg e búcsúlevél – mondta.

Lenkey János (1807-1850) Eger szülötte, a város egyik legnevesebb katonacsaládjából származott. Egerben nevelkedett, majd a császári hadsereghez csatlakozott, de amikor 1848-ban kitört a forradalom, a haza ügye mellé állt. Az ő neve azzal vált legendássá, hogy huszárszázadával együtt megszegte a császári parancsot, és Galíciából Magyarországra szökött, hogy a magyar szabadságért harcoljon. Ez az akció nemcsak bátorságát, hanem hazaszeretetét is bizonyította. A szabadságharcban több sikeres hadműveletet vezetett, de a küzdelem végére testi-lelki ereje megroppant. A világosi fegyverletétel után Aradra hurcolták, ahol börtönbe zárták. A hosszú, embertelen fogság következtében elméje elborult, és 1850-ben, a börtönben halt meg, így őt is az aradi vértanúk közé soroljuk, mint a szabadságért életét vesztett hőst. Hamva 1936-ban érkeztek haza Egerbe, erről írtunk korábban.”