"A szén-monoxid-jelzők az utóbbi évek egyik legfontosabb háztartási eszközévé váltak."
„Ahogy lehűl az idő, és beköszönt a fűtési szezon, egy láthatatlan veszély is bekúszik otthonainkba. A szén-monoxid évente emberek százait fenyegeti — de egy apró jelzőkészülék akár meg is mentheti az életünket.
Ahogy beköszönt az ősz, a fűtési szezon kezdetével együtt megérkezik a láthatatlan veszély is, a szén-monoxid. Ez a gáz sem színtelen, sem szagtalan, így könnyedén megtéveszt minket. Elég egy rosszul szellőző kémény, egy hibás kazán vagy kandalló, és máris megtörténhet a baj. Nem véletlenül hívják a szakemberek „csendes gyilkosnak”. Sok embert csőbe húznak a szerelők, vagy az eladók, mondván hogy kötelezőek a szén-monoxid készülékek használata. Utána jártunk, és megkérdeztük a Somogy Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot, és elmondták nekünk, hogy téves azaz információ, miszerint ezen jelző készülékek használata kötelező lenne.
–Nem kötelező, de használatuk javasolt – emelte ki Mihályka Szabina, szóvivő.

Fotó: Karnok Csaba
Mennyibe kerül egy szén-monoxid jelző készülék?
A szén-monoxid-jelzők az utóbbi évek egyik legfontosabb háztartási eszközévé váltak. Hangos riasztásukkal képesek életet menteni – de csak akkor, ha megfelelően választjuk ki és helyesen szereljük fel őket. Cikkünkben összeszedtük ezeket a fontos információkat.
A szakértők szerint a legfontosabb, hogy a készüléket mindig megbízható szakboltban vásároljuk meg, ne kétes forrásból. Az olcsó, ellenőrizetlen eszközök ugyanis könnyen cserbenhagyhatnak. A hivatalosan engedélyezett modelleket több laboratóriumban tesztelik, így biztosak lehetünk abban, hogy vészhelyzetben nem hallgatnak el. Az árak nagyjából 6 és 25 ezer forint között mozognak, attól függően, hogy mennyire fejlett típust választunk. Ez elsőre soknak tűnhet, de gondoljunk bele: mennyit ér egy emberi élet?
Néhány elérhető modell a piacon, különböző ár kategóriában:
- TRACON GYETCO218: Ez az alapmodell körülbelül 6 990 Ft-tól elérhető, és egyszerű, megbízható működést kínál.
- Honeywell Home R200C-2: Körülbelül 12 530 Ft-tól kapható, és a Honeywell márka megbízhatóságát képviseli.
- FireAngel FA3322-INT: Ez a fejlettebb modell körülbelül 14 250 Ft-tól érhető el, és LCD kijelzővel rendelkezik.
- HOME Okos szén-monoxid érzékelő (CO10SMART): Ez az okos eszköz körülbelül 14 799 Ft-ba kerül, és WiFi kapcsolattal rendelkezik.
- Honeywell Home R200C-2 + R200S-2 csomag: Ez a kombinált csomag körülbelül 20 058 Ft-tól elérhető, és mind szén-monoxid-, mind füstérzékelőt tartalmaz.
Falra kell szerelni, légzési magasság fölé
A felszerelésnél a legfontosabb szabály, hogy a készüléket ne egyszerűen egy polcra tegyük. A falra kell szerelni, méghozzá légzési magasság fölé, és lehetőleg a fűtő- vagy tüzelőberendezés közelébe. A hálószobák mellett is hasznos elhelyezni, hiszen alvás közben a mérgezés különösen alattomosan támad. A kémények rendszeres tisztítása szintén elengedhetetlen: a vegyes tüzelésű berendezéseknél évente, a gáztüzelésűeknél kétévente kötelező a kéményseprés.

Fotó: Löffler Péter
Ha az érzékelő riaszt, azonnal nyissunk ablakot, menjünk ki a szabadba, és hívjuk a 112-t. Sose menjünk vissza addig, amíg szakember meg nem vizsgálta a helyiséget.
A jelző tehát nem csupán egy eszköz, hanem egy őrangyal a falon, amely csendben vigyáz ránk – de csak akkor tud segíteni, ha komolyan vesszük a figyelmeztetéseit. A fűtési szezon biztonsága nemcsak a jó berendezéseken múlik, hanem azon is, hogy felkészülünk-e a váratlan helyzetekre. Egy apró készülék, amely néhány ezer forintba kerül, a legnagyobb értéket, az életet óvhatja meg.”
Eredeti írás: MOLNÁR DÁNIEL
Fotó: sonline.hu
