Az 1970-es évek barcsi piaca a Novák-ház melletti üres telken, miután a templomtérről elköltözött. Forrás: Rózsás Márton
„”Adom-veszem a jó bőrt” – kiálthatta egykor a kisbíró. A dél-somogyi piacok és vásárok annak idején még a magyar seregnek is adtak lovakat.
Vásározni, piacozni igazi jó magyar szokás, de miért is ne lenne? A finom portékák mellett jó beszélgetések is várják az embert, nem beszélve a jó kis üzleti fogásokról. A piacozás, ahogy Magyarország egészében, úgy Dél-Somogyban is, sok száz évvel ezelőttre vezethető vissza, a legelső adatok pedig 1360-ból vannak, mégpedig egy rablás kapcsán. A dél-somogyi piacok és vásárok történetét a barcsi helytörténész, Rózsás Márton mutatja be.

Forrás: Rózsás Márton
Piacok és vásárok a régi Barcson
Rózsás Márton, barcsi helytörténész kutatómunkájának köszönhetően mindig valami új történet, valamilyen új, eddig sokak által nem ismert adat lát napvilágot Barcs városa kapcsán. Ezúttal a régi piacok és vásárok világába kalauzol minket a szakember, történetében lesz rablás, Laci konyha, de még a hadsereg is megjelenik egy ponton.
– Barcs esetében piacról a korai időszakból nem rendelkezünk adatokkal, de a középkor folyamán a környező helyiségek piactartási gyakorlatától valószínűleg nem térhetett el. Egy egészen közeli adattal azért találkozunk: egy peres ügy kapcsán arról értesülünk, hogy egy, Valkó (Volko) falu, majd mezőváros (Barcs és Drávaszentes között volt) piacáról jövő egyént 1360-ban kiraboltak – számolt be róla a barcsi helytörténész.
- Marci bácsi kutatómunkája szerint míg a piacok megtartása helyi döntés függvénye volt, az országos vásárok megtartásához királyi, földesúri vagy egyházi engedély (privilégium) volt szükséges. Barcs első ízben 1797-ben, a mezővárosi jogállás megszerzésével együtt kapott engedélyt I. Ferenc osztrák császártól és magyar királytól országos vásárok megtartására. Íme egy részlet a privilégium szövegéből:
A Somogy megyében lévő BARTS birtok és a körülötte fekvő helyek fellendítése, valamint az állattenyésztés előmozdítása céljából kegyesen engedélyezzük az ott lakóknak és utódaiknak: Királyi hatalmunk teljével, különleges kegyünkből kinyilvánítjuk, hogy a nagyra tartott BARTS birtok ezentúl örök időkre az OPPIDUM (mezőváros) névnek örvendjen. Azontúl, ősi szokás szerint a kijelölt helyen évente három alkalommal szabad vásárt tartson.
– Az 1871.évi XVIII. tc. azonban megszüntette a mezővárosi jogállást, ennek értelmében Barcs pedig kisközségi státusba került. A néhány évvel azelőtt átadott Déli Vasútnak, a drávai hajózásnak és a csatlakozó közúti hálózatnak köszönhetően azonban nem csökkent a barcsi vásárok forgalma, hanem rohamosan nőtt. Oly annyira így volt ez, hogy az akkor birtokközpontnak számító Csokonya vásárai szinte elnéptelenedtek. Így került sor arra a lépésre, melynek értelmében a község elöljárósága 1870-ben egy újabb vásári nap engedélyezését kérte az Ipar-és Kereskedelemügyi Minisztertől. Kérelmüket később azzal egészítették ki, hogy a miniszter által javasolt február 3-i vásárnap helyett inkább április 1- én szeretnék azt megtartani. Miután a negyedik vásárnapot megkapta a község, ez több mint három évtizedig elégségesnek bizonyult – mesélte Rózsás Márton.

Forrás: Rózsás Márton
A barcsi vásárból még a hadsereg is vitt lovakat
Míg a piacok helye hosszú ideig változatlanul a templom mögötti térség volt, a vásárokat – nagyobb helyigényük miatt – az idők folyamán több helyen tartották. Eleinte a révátkelő és a fogadó környékén, (a mai ASA Dekor környéke), majd a 19.sz. közepén az is a templomtérre került.– Érdekes adat, és a vásár jelentőségét is jól jelzi, hogy a század elején barcsi állatvásárról a hadsereg is rendszeresen vásárolt lovakat. A vásártérhez tartozott az úgynevezett „cédulaház” is, ahol az állatvásáron gazdát cserélt állatok papírjait (járlatlevél) kitöltötték – írta le Rózsás Márton a régi emlékeket.
- A helytörténész adatai szerint míg a piacon elsősorban élelmiszerek – kerti termények és tejtermékek, húsáru – cseréltek gazdát, a vásárokon állatfelhajtás is volt, valamint a helyi és környékbeli mesterek ipari és kézműves termékei is megjelentek. – Az idősebb korosztály még ma is jól emlékszik – többek között – a Csenki- és Csólig- féle kertészet terményeire; Murel György mézeskalácsos sátrára, ahol a sokféle mézeskalács figura mellett finom török mézet és méz márcot is lehetett kapni; Godina József kalapos megyeszerte híres termékeire,vagy Henézi György szíjgyártó és Wolf János fésűs áruira. Képviseltették magukat a környékbeli kosárfonók, teknő- és kanálvájók, csuhéfonók is. Elmaradhatatlan volt a vásárokon a messziről illatozó lacikonyha, a maga sült hús, hurka-kolbász kínálatával, valamint a rendszerint mellette tanyát vert italárus sátor.

Forrás: Rózsás Márton
Rózsás Márton emlékeit felidézve írta le, hogy a vásárok megtartását mindig többszöri kidobolás adta hírül a község lakóinak, melyet több helyszínen a kisbíró végzett az 1950-es években, amit Barcson Márkus Józsi bácsi végzett.”
Eredeti írás: DOMBI REGINA
Fotó: sonline.hu
