Az egri kórházban is sok már a beteg Fotó: mfkh.hu
„Terjed
Az omikron egy új variánsa okozza most a megbetegedéseket hazánkban. Egerben és környékén is számos esetet regisztráltak már, az egri kórház infektológusa elmondta, mit kell tudni az új COVID variánsról.
Terjed a koronavírus új variánsa, már Egerben és környékén is egyre több a beteg. A Heves Vármegyei Markhot Ferenc Kórház infektológusánál, orvos-igazgatójánál érdeklődtünk arról, hogy mit lehet tudni az új variánsról. Dr. Maszárovics Zoltán elmondta, az új omikron-variáns nem sokban különbözik a korábbiaktól, nem olyan súlyos a betegség lefolyása, mint a világjárvány idején, de mivel változott a koronavírus szerkezete, újra kitettebb neki a társadalom, kevésbé vagyunk védettek az új COVID variánssal szemben.

– Légúti tünetek mellett láz, erős fáradékonyság , szagvesztés és ízvesztés is újra előfordul ennél a variánsnál. A légutakat mélyebben is érintheti, tüdőgyulladás is kialakulhat. Szeptember közepe óta látványosan nőtt a betegek száma az előző időszakhoz képest. Folyamatosan érkeznek páciensek, akiknél fennáll a fertőzés. Jelenleg is nagy számban ápolunk COVID fertőzöttet a kórházban, sajnos volt olyan is, aki intenzív osztályra került miatta – árulta el dr. Maszárovics Zoltán.
Azzal folytatta, hogy az egri kórház infektológiai és az intenzív osztálya is fel van készülve a betegek fogadására, de javasolja mindenkinek, hogy vegye fel az oltást, hiszen az új variáns ellen az ennek megfelelő vakcina nyújt biztosabb védelmet. Mint mondta, ő maga felveszi ezt az oltást, ahogy az influenza elleni védőoltást és az RSV, légúti óriásvírus elleni oltást is, ez utóbbi önköltséges.
– A krónikus betegek, az idősek, a legyengült immunrendszerűek a legveszélyeztetettebb csoportok, ahogy korábban is. Most érdemes felvenni az influenza elleni védőoltást is, hogy a januárban csúcsosodó járvány előtt kialakuljon a védettség. Az influenza már november, december környékén megjelenik – mondta az infektológus orvos.
Az új COVID variáns már egy hónapja terjed
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2020 nyara óta követi nyomon a koronavírus jelenlétét a szennyvízbe. A mintavétel nagyobb szennyvíztelepeken zajlik: a vármegyeszékhelyeken, valamint néhány agglomerációs településen. Így a mérések az ország lakosságának több mint 40 százalékára kiterjednek. A legutóbbi adatok szerint Egerben nincs változás a korábbi adatokhoz képest, se nem emelkedett, se nem csökkent a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja, Budapesten, a szomszédos Nógrádban viszont emelkedett az érték.
Szeptember közepén, amikor a betegek száma emelkedni kezdett a kórházban is, a környékbeli települések háziorvosai is felhívták a figyelmet arra, hogy terjed a megbetegedés.
A koronavírus egy új variánsa járványszerűen terjed, környékünkön is nagyszámú megbetegedést okoz. Az elmúlt 7-10 napban Ostoroson is egyre több a beteg
– írta közleményében dr. Darvai László, a település háziorvosa. Felhívta a figyelmet, hogy egészséges személyeknél is kellemetlen tüneteket okoz illetve kimaradással jár az iskolából és a munkahelyről. Kéri, egymásra és idős, legyengült betegeinkre való tekintettel hordjanak maszkot a rendelő várójában. Kiemelte, hogy a koronavírus-fertőzés tünetei hirtelen alakulnak ki, de a gyógyszertárakban kapható tesztek nagyrészt megbízhatóak, a betegség első 5-6 napján kimutatják a fertőzést.”
Eredeti írás: SZABADI MARTINA LAURA
Fotó: heol.hu
