Fotó: Pesti Tamás
„Helyi közélet
„Rendesen szorongok, ha fel kell emelnem a telefont” – hangzik el ez a mondat egyre gyakrabban a fiatalok szájából. A generáció, amelynek tagjai chat-üzeneteken nőnek fel már a legegyszerűbb, hétköznapi kommunikációs helyzetektől is egyre gyakrabban kényelmetlenül érzik magukat. Miközben a nagyszülők még a postást is kávéval kínálták, ma már a Messenger és a TikTok jelenti a társas érintkezés új formáját.
„Rendesen , szorongok ha fel kell emelnem a telefont, vagy valakit fel kell hívnom” – egyre inkább megszokott kijelentés ez a fiatalok, főleg a Z generáció körében. A legegyszerűbb, az élet részét képező cselekvés is, mint például az időpontfoglalás a háziorvoshoz telefonon, is megemeli a legtöbb fiatal pulzus számát. Ezek a dolgok az idősebb generáció számára természetesek, míg a fiatalabb generációnak ezt tanulnia kell, ha nem a kommunikáció teljesen más formáját választja.

A közösségi média megjelenésével új digitális tereket nyitunk magunknak, és egy teljesen új „univerzumban” éljük az életünk bizonyos részeit. Képzeljük el, hogy van egy város, amelyben különböző kávézók vannak, különböző tematikával, más-más élményt nyújtva. Pont ilyenek ezek a platformok is, más-más élményt kínálnak, ezért minden generáció a számára kedvelt platformot használja.
– Már sokat gyakoroltam, s bár kezdetben nem volt könnyű telefonálnom, de aztán minél többször csináltam, annál könnyebb volt. Annyira hozzászoktam az írás alapú beszélgetéshez, vagy a hangüzeneteken keresztüli kommunikációhoz, hogy számomra furcsa volt ez az elején. Nagyon szeretem a TikTokot használni, a Facebookon nem vagyok annyira aktív, viszont a Messengert nagyon szeretem, több csoportos beszélgetésben is benne vagyok – mondta a kaposvári Kovács Bianka.
Generációk platformjai
Mikor a Facebook kapcsolóját felkapcsolta Mark Zuckerberg az egyetemének kollégiumi szobájában, nem gondolta volna, hogy egy új korszakot indít el az emberiség történetében, amely generációkon átívelve hat ki az emberek mindennapjaira. A „Z” generáció, annyira nem is felhasználója a Facebooknak, viszont annál inkább használja a cég másik platformját, az Instagram-ot. – A Facebookot annyira nem használom, de az idősebb ismerőseimet simán elérem rajta, ott is inkább a reels videókat pörgetem, aztán, ha azt meguntam, áttérek a TikTokra. Nem tudom mennyi az egészséges mennyiség, de igyekszem figyelni hogy napi 1-2 órát töltsek el online – mondta Horváth Dániel, kaposvári fiatal.

A legtöbb fiatal számára ma már nagyon kínos, de annál aranyosabb, amikor a nagymama vagy egy idősebb rokon az üzenőfalra közvetlenül ír egy üzenetet, mint például: Nem tudtam, hogy neked barátnőd van, de aranyos. Majd hozd el vasárnap ebédre, főzök neki is húslevest!” Az ilyen nyilvános üzeneteket látva a legtöbb fiatal egyből törli a bejegyzést, de van, aki jókat derül az ilyen bejegyzéseken.
Kérhetek egy tollat?
Míg az előző generációknak megszokott volt a papír és a toll használata, addig már az újabb generáció a digitális eszközöket használja. Pedig a tanulás alkalmával, nagyon fontos, hogy jegyzeteljünk, mert mint tudjuk, ha valamit leírsz, azt már félig meg is tanultad. Így ezen az elven gondolkodva az előző generációknak jobb tanulási módszereik voltak, mert bár a digitális eszközök adnak lehetőséget a számunkra, hogy kézzel készítsük jegyzeteinket, ám elképzelhető, hogy az okos eszköz használata jegyzetelés közben csökkentheti a fókuszt.
Vannak azonban dolgok, amikre érdemes figyelni a fiataloknak, mert különben a két generáció közötti világban nyoma vész. Ilyenek például:
- A személyes hang intimitása.
- A kézzel írt gondolatok emlékezetessége.
- Az „itt és most” pillanatának varázsa.
- Az a fajta közvetlenség, amit csak élő beszéd adhat.”
Eredeti írás/Fotó: sonline.hu
