"Öt vármegyében jelentős árkedvezmények lépnek életbe..."
„Helyi közélet
A gyorsforgalmi utak fizetőssé válása óta még sosem csökkent az autópálya-matrica ára hazánkban, azonban 2026-ban ez megtörténik.
Öt vármegyében jelentős árkedvezmények lépnek életbe, miközben az országos díjak az augusztusi infláció alapján 4,3 százalékkal emelkednek. 2024 februárjában teljesen lezárták az M30-as autópálya Miskolc északi része és Szikszó közötti szakaszát, mivel az útpálya megsüllyedt. A javítási munkálatok jelenleg is zajlanak.

Kompenzációként 2026-ban a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében élők 65%-os útdíjkedvezményt vehetnek igénybe. A frissen kiadott rendelet ennél is kedvezőbb: nemcsak a helyi lakosok, hanem bárki megvásárolhatja az adott vármegyére érvényes matricát, mindössze 2500 forintért.
A kedvezmény nemcsak az M30-asra, hanem az M3-as autópályára és a vármegye összes fizetős útjára érvényes. Szeptember elején bejelentették, hogy az M1-es autópálya felújítása és bővítése több évig fog tartani, ezért Pest, Fejér, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron vármegyék lakói mindössze 15 ezer forintért, vagyis körülbelül fél áron vásárolhatnak éves matricát a Budapest–Győr szakaszra.
Itt vannak az osztrák autópálya-matricákkal kapcsolatos változások
Ausztria jelentős változásokat vezet be: 2027-től teljesen megszünteti a hagyományos, szélvédőre ragasztható autópálya-matricákat, és kizárólag a jármű rendszámához kötött digitális matricát vezeti be az autópályák és gyorsforgalmi utak használatához. Az utolsó hagyományos matricákat 2025 novemberének végéig lehet megvásárolni, melyek 2027. január 31-ig érvényesek lesznek.
A digitális matricát továbbra is beszerezhetik majd a megszokott értékesítési helyeken, például trafikokban, benzinkutakon és matricaközpontokban, valamint online az osztrák autópálya-kezelő, az Asfinag weboldalán. A fizikai értékesítési pontokon történő vásárlás esetén a digitális matrica azonnal érvényessé válik.

– Ez a szisztéma tulajdonképpen a magyar rendszernek felel meg – emelte ki Somogyvári János, a kaposvári Somogy Classic Oldtimer Egyesület elnöke. Az újdonság lényege, hogy digitális úton lehet használni, például a benzinkutaknál már nem is adnak ki matricát a magyar autópályákra, hanem előfizetéses rendszer működik. Én azt mondom, hogy ez a megoldás megfelel a mai kor elvárásainak és szabványainak. Hozzátette: az osztrákok gyakorlatilag kissé le voltak maradva ezzel a rendszerrel, hiszen a környező országokban már működik hasonló megoldás, és az utazóközönség is elfogadta. Úgy vélem, az osztrákok is viszonylag gyorsan át fognak tudni állni erre.
– Eddig is volt vonalkód a matricán, amit a megfelelő látószögű kamerák be tudtak olvasni, most viszont a jármű rendszámát fogják beazonosítani, és azt vetik össze az autópályadíjakat nyilvántartó rendszerrel. A rendszer egyik buktatója, hogy a díjfizetés járműkategóriákhoz kötött, és sokan nincsenek tisztában azzal, hogy az ő autójuk pontosan melyik kategóriába tartozik – hangsúlyozta.
Ausztria ezzel a lépéssel a szomszédos országok, Szlovénia, Szlovákia, Csehország és Magyarország példáját követi. A váltás nem meglepő, hiszen a vignetták 75 százalékát már most online értékesítik. Emellett az éves autópálya-matrica ára is emelkedik 2026-tól, 106,8 euróra, ami körülbelül 3 százalékos drágulást jelent.
- Jelenleg Ausztriában a 3,5 tonnáig terjedő személyautókra az autópálya-matrica díjai a következők: az egynapos matrica 9,30 euró, a tíznapos 12,40 euró, a kéthavi 31,10 euró, az éves pedig 103,80 euró.”
Eredeti írás: BODOR NIKOLETT
Fotó: sonline.hu
