A házassági név felvétele után el kell indítani az okmányok cseréjét, ellenkező esetben nem lesz érvényes igazolványunk Fotó: Illusztráció/Shutterstock
„Új név
Nem árt, ha felkészülten megyünk az anyakönyvvezetőhöz, ugyanis már ott eldönthetjük, milyen nevet viseljünk a házasság után és mi legyen majd a gyermekünk vezetékneve. A házassági név viselésével az irataink cseréjéről is gondoskodnunk kell.
– Azért írom le a történetem, mert nem szeretném, hogy más is úgy járjon mint én. Az anyakönyvvezető vagy elfelejtette említeni, vagy nem figyeltem: azt hittem az új iratok elkészítése automatikus, csak sok időt vesz igénybe, és nem intéztem őket, pedig nekem kellett volna. Így kellemetlen helyzetbe kerültem a bankomnál, amikor hitelt szeretünk volna intézni – mesélte Emese, aki Hatvanban ment férjhez és csak hetek után lett számára gyanús, hogy nem érkeznek az új iratok. Rádöbbent, hogy az okmányok cseréjét neki kellett volna intéznie az új, házassági névre, ráadásul néhányat sürgősen.
Személyi igazolvány és lakcímkártya esetén 30 munkanapon belül, jogosítvány, forgalmi engedély és törzskönyv esetén 15 munkanapon belül gondoskodni kell a cseréről. Sokan megfeledkeznek arról, hogy nem csak a személyi igazolványon, de az adókártyán és a TAJ-kártyán is szerepel a nevük. Az adókártyát a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál kell intézni. A házasságkötés miatti névváltozást az adóhatósághoz külön nem szükséges bejelenteni (a járási hivatal okmányirodája adatot szolgáltat az adóhatóság felé), azonban, ha a névváltozás érinti az adókártyáján feltüntetett nevét, új adókártyát kell igényelni, és ez ingyenes. A TAJ-kártyát szintén az illetékes kormányhivatalnál lehet intézni, ahogy a személyi igazolványt és a lakcímkártyát is.
Házassági nevet manapság is sok nő visel, a vezetéknevek viseléséhez számos lehetőség közül lehet választani. Kevesen tudják, hogy már az esküvő előtt meg kell adni, hogy mi lesz az a név, amivel a házasság után élünk, tehát célszerű már úgy érkezni az anyakönyvvezetőhöz, hogy átgondoltuk ezt
– részletezte kérdésünkre egy Eger környéki településen dolgozó anyakönyvvezető.
– A házassági név utáni okmánycseréket bármelyik kormányablakban kezdeményezhetjük a házasságkötés után. Ehhez szükség lesz a házassági anyakönyvi kivonatra. A személyi igazolvány csere a családi állapot változásával ingyenes, ugyanakkor mivel a névváltoztatásról az esküvő előtt az anyakönyvvezetőnél már kellett nyilatkozni, így az utólagos módosítás illetékköteles, ráadásul némileg hosszadalmasabb ügyintézéssel jár. Egyébként a születendő gyermekek vezetéknevéről is dönteni kell már a házasság előtt, a jegyzőkönyv felvételekor, persze mindenen lehet változtatni, de a legegyszerűbb ha már a kiválasztott verziót adjuk meg az anyakönyvvezetőnek. Ráadásul az is befolyásolja a gyermek névviselésének lehetőségeit, hogy milyen házassági nevet visel az anya és az apa. Minderről érdeklődjünk előre az anyakönyvvezetőnél, hogy legyen időnk átgondolni – hívta fel a figyelmet.
Változtathatunk is a házassági néven
Ha meggondoljuk magunkat és mégiscsak másképp viselnénk a nevünket az esküvő után, akkor sincs veszve semmi. Viszont a névváltoztatási kérelem a kormányhivataloknál igen hosszas procedúra. Ráadásul már az okmányokért is fizetni kell. Még tavaly év végén jelent meg a Magyar Közlönyben, hogy február elsejével az egyes személyi okmányok kiállításával és postai kézbesítésével kapcsolatos igazgatási szolgáltatási díjak mértéke megváltozott. Továbbra is ingyenes ha például a személyi igazolvány kiállítása először történik, vagy lejárt. Fizetni kell, amikor valaki a lejárati határidőn belül elveszíti az okmányát. Az ingyenesség eseteit a digitális államról és az okmányok digitalizációjáról szóló törvény tartalmazza. Ha fizeni kell a személyiért, az több mint 7 ezer forint is lehet, ha pedig postán kéri az illető, akkor több, mint 9 ezer forint is.
A lakcímkártyával kapcsolatban is történtek változások. Nemcsak a díjszabásában, hanem az ügyintézésben is történtek módosítások. Kizárólag a járási hivatalok intézik ezeket az eljárásokat, megszűnt a jegyzők hatásköre, az önkormányzatnál már nem lehet lakcímbejelentést intézni. Az igazolvány kiállításáért, pótlásáért 3700 forintot, a lakcímigazolvány kiállításáért, pótlásáért és belföldön, postai úton könyvelt küldeményként történő kézbesítéséért 5700 forint kell fizetni. Az ügyfelek a kormányablakokban nyilatkozhatnak arról, hogy kérnek-e vagy sem lakcímkártyát a lakcímváltozásánál, ugyanis a februári döntés nyomán maga a cím bejegyzése és a kártya elkészítése különálló lépés, ám mivel a személyi igazolvány és a lakcímkártya együtt érvényes, így célszerű mindkettővel rendelkezni.
Szintén cserélni kell az útlevelet is, hiszen az is az előző nevünkre szól. De sokan rögtön nászútra indulnak az esküvő után, így érdemes várni az útlevél cseréjével. Hiszen minden foglaláson a régi név szerepel, és ez is tud kellemetlenségeket okozni. Cserélni bármelyik okmányirodánál, útlevélhatóságnál vagy konzuli tisztviselőnél meg tudjuk igényelni, azonban érdemes tisztában lenni azzal, hogy az új útlevelünk kiállítása költségekkel jár. Általában 5, illetve 10 évig érvényes magánútlevelet lehet igényelni, melyeknek 7500 és 14000 forint az illetéke. Emellett plusz költségek merülhetnek fel, ha soron kívüli, sürgősségi vagy azonnali eljárást kérelmezünk, amelyeknek lefutási ideje az általános 20 naphoz képest jóval rövidebb.”
Eredeti írás: SZABADI MARTINA LAURA
Fotó: heol.hu
