Velence Korzót sokáig csúfította az engedély nélkül épített kerítés. Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap
„Új fejlemények
Hosszú évek vitája érhet most fordulóponthoz a Velence Korzó szabadstrandját érintő kerítés ügyében. A város és a vállalkozók között feszültséget szító akadály sorsa körül új fejlemény látott napvilágot, amely alapjaiban formálhatja a tópart jövőjét – és talán egy korszak lezárását is jelenti.
Az elmúlt évek egyik legforróbb közéleti témája volt Velencén a Velence Korzón álló kerítés, amely 2021-ben, engedély nélkül került fel a szabadstrand területére. A fémrácsok megjelenése komoly felháborodást váltott ki a helyiek és a vállalkozók körében: a strand látogatottsága drasztikusan visszaesett, a kilátás a tóra megszűnt, és a városképet sokan „börtönhangulatúnak” nevezték. Noha a jegyző már korábban kötelezte a kivitelező GOMI Kft.-t a bontásra, az előző városvezetés nem hajtotta végre az intézkedést, így a konfliktus évekig húzódott.
Velence Korzó: fejlemények a kerítés ügyében
2024 nyarán azonban fordulat következett: az új önkormányzat, Krausz György polgármester vezetésével, július 29-én hajnalban megkezdte a kerítés hivatalos elbontását. A munkálatokat rendőri felügyelettel, szakszerűen végezték, a kerítést elemeire bontva, sérülésmentesen szállították el az önkormányzat cégének telephelyére.
Friss fejlemény: A hatóság elutasította a GOMI Kft. birtokvédelmi kérelmét
Az önkormányzat tájékoztatása szerint a kerítés elbontását követően a GOMI Kft. birtokvédelmi eljárást kezdeményezett, azt kérve, hogy kötelezzék az önkormányzatot a kerítés visszaállítására. Az ügyben a Fejér Vármegyei Kormányhivatal független hatóságot jelölt ki: Seregélyes Nagyközség Jegyzőjét. A hatóság elutasította a GOMI Kft. kérelmét. Megállapította, hogy Velence önkormányzata nem követett el birtokháborítást, amikor az engedély nélkül épített kerítést eltávolíttatta. A határozat szerint a Korzó szabadstrand területe közterület, amelyet a lakosság és a látogatók szabadon használhatnak – kerítés nélkül. A döntés végleges, fellebbezésnek nincs helye, csupán bírósági felülvizsgálat kérhető.
A városvezetés üzenete: a part mindenkié
Krausz György polgármester közösségi üzenetében hangsúlyozta: „a törvényesség keretein belül minden eszközzel kiállni a velenceiek és az ide látogatók jogos igénye mellett, amely egyértelműen a szabadon használható part.” Az önkormányzat ígérete szerint a következő lépések a Korzó rendezéséről, a közterületek megnyitásáról és egy élhető, nyitott partszakasz kialakításáról szólnak. A cél: újra közösségi tér legyen a tópart – szabadságérzettel, kilátással, élettel.”
Fotó / Eredeti írás: feol.hu
