A fűtési szezonban nagyon fontos, hogy betartsuk a fűtésre vonatkozó szabáyokat Fotó: Bujdos Tibor
„Egyre többen kapcsolják be a konvektorokat vagy éppen gyújtanak be a kandallóba. A fűtési szezon elindult, sokan azonban már most megszegik a szabályokat, aminek akár büntetés is lehet a vége.
Fázósabb családoknál már jónéhány hete beindulhatott a fűtési szezon, sokan kapcsolták be a gázkonvektorokat, a legtöbben pedig már begyújtottak a kandallókban, kályhákban. Jobb tisztázni a szabályokat annak kapcsán, mit használhatunk fel fűtőanyagként. Abban az esetben ugyanis, ha az erre vonatkozó előírásokat nem tartjuk be, akár még birtokvédelmi szabályszegéssel is megvádolhatnak bennünket. Fűtési kisokos: mivel fűthetünk és mit kell elkerülnünk?

Fotó: Karnok Csaba
Így fázhatunk rá a fűtési szezonban – szabályok, amiket jobb betartani
Az idén egy kicsit korábban indult a fűtés szezon, sokan pedig még mindig azzal fűtenek, amit éppen találnak otthon. Ez pedig egyáltalán nem szabályos, és egy ellenőrzés során egész komolyan megüthetjük miatta a bokánkat. A jogszabály tiltja a hulladékégetést, a hatósági ellenőrzések pedig már megkezdődtek.
– A fűtésre vonatkozó szabályok Magyarországon szigorúan meghatározzák, hogy kandallóban, kályhában vagy egyéb szilárd tüzelésű berendezésben milyen anyagokat szabad elégetni. Alapvetően csak tiszta, természetes eredetű tüzelőanyag – például száraz tűzifa, fabrikett vagy pellet – használható. Ezek égése során kevesebb káros anyag jut a levegőbe, így megfelelnek a környezetvédelmi és egészségügyi előírásoknak. A nedves fa használata ugyan nem tilos, de nem ajánlott, mert rossz hatásfokkal ég, fokozza a koromképződést és a légszennyezést – mondta el Tóth Ágoston, barcsi jogász.

Fotó: Für Henrik
Szigorúan tilos
- háztartási hulladékot (szemét, ételmaradék, csomagolóanyag);
- műanyagot (PET-palack, nejlonzacskó, műanyag flakon);
- gumit (autógumi, gumicső, gumitalp);
- festett, lakkozott, pácolt vagy ragasztott fát (bútorlap, rétegelt lemez, forgácslap);
- textilt, rongyot, cipőt vagy bármilyen szintetikus anyagot;
- papírt, kartont és újságot nagy mennyiségben (kis mennyiség gyújtósnak még elfogadható, de nem tüzelőanyagnak);
- vegyszerrel kezelt mezőgazdasági hulladékot (növényvédőszer-maradékos szalma, fólia);
- veszélyes hulladékot (akkumulátor, olajos rongy, festékes doboz).
Ezek az anyagok ugyanis égés közben mérgező gázokat, nehézfémeket és koromrészecskéket bocsátanak ki, amelyek súlyosan szennyezik a levegőt, valamint károsítják az emberi egészséget és a fűtőberendezést is.

Fotó: Für Henrik
Ennyi büntetésre számíts, ha nem tartod be a fűtésre vonatkozó szabályokat
A kályhákból és kandallókból terjengő erős füst bizony nem csak kellemetlen lehet, de még egészségkárosító hatása is lehet. Így nem csoda, ha a szomszéd morgolódik vagy éppen panaszt tesz ellenünk az illetékes hatóságnál. Annak pedig komoly ára van, ha ellenőrzés során bebizonyosodik, hogy „rossz fát tettünk a tűzre”.
– A hatóság – például a jegyző vagy a katasztrófavédelem – ellenőrzést tarthat, és ha bizonyítható, hogy valaki tiltott anyagot égetett, pénzbírságra számíthat, amely magánszemélyek esetében akár több tízezer forintra, súlyosabb esetben százezres nagyságrendű összegre is rúghat. Ha a cselekmény ismétlődik, vagy jelentős környezeti kárt okoz, büntetőeljárás is indulhat, ami még komolyabb szankciókat vonhat maga után – hívta fel rá a figyelmet a jogász.”
Eredeti írás: DOMBI REGINA
Fotó: sonline.hu
