Fotó: PJD
„Immunerősítő finomságok
Talán a szokottnál is nagyobb volt a nyüzsgés a standok között október közepén. A Székesfehérvári Városi Piac fedett csarnokában éppúgy hömpölygött a tömeg, mint a kinti részen. A standokon, az asztalokon almahalmok várták a vevőket, és a piaci körkép alapján már most keresik az immunerősítő termékeket.
Igazi őszi piacnap volt a Székesfehérvári Városi Piac külső és belső részén is. Ez már nem az a nyárbúcsúztató kora őszi vásár, hanem egy nagy ünnepre készülő piac. A virágárus részeken már a halottak napja és a mindenszentek időszakára készülőket várják az árusok, ezernyi krizantém között, vagy éppen az árvácskatengerek partján. A piaci körkép eredménye nem meglepő módon az, hogy az alma a favorit, de nagyon sokan keresik az immunerősítő termékeket, készítményeket is.

Fotó: PJD
Október közepén az alma a legkelendőbb
Sokféle almát kínálnak, és a legtöbb édes, így igazán komolyan vadászni kell a savanyúbb fajtákat. Az árakban nem igazán van nagy szórás, ugyanis fajtától függetlenül az összes első osztályú alma 600-850 forint körül van. Csak a vegyes, illetve a nem teljesen tökéletes, pitének való almát lehet 400 forint körül megvásárolni. Az almák mellett a birsalma is megtalálható 1500 forintért kilónként, és persze a körték is megjelennek, ám lényegesen kisebb fajtaválasztékkal. Csupán Vilmoskörtét találtunk 1350 forintért, és Alexandert 1500-ért.
Alma árak és fajták
- Idared: 850 forint (az egyetlen savanyúbb alma)
- Jonagold: 850 forint
- Golden: 650 forint
- Gála: 850 forint
A száraz és finom drágaságok
Dió: 3550 és 5500 forint között (I-II. Osztály)
Bab: 800-1200 forint között (fajtától függően)
Immunerősítés – így vagy úgy
A gyümölcsök mindig egészségesek, és finomak, így sokan keresik őket. Közülük az alma és a körte után a leginkább idényszerű a szőlő. A szőlő ára szinte meghatározhatatlan, mert 600-1000-1300-1600 forint áll a táblákon, ahogyan haladunk a standok között. A szilva még mindig kapható, méghozzá ezer forintért, vagyis éppen úgy 1000 forint, mint a spenótlevél, csak az fél kiló. Szóval aki parajfőzeléket, mártást akar készíteni, az készüljön arra, hogy 2000 forint egy kiló zöld levél.
Spenótfőzelék fokhagymásan, a Mindmegette konyhájából
Hozzávalók:
1 kg spenót
0,5 dl olaj
4 ek liszt
4 gerezd fokhagyma
5 dl tej
só
bors
Elkészítés:
- A fokhagymás spenótfőzelék elkészítéséhez, ha friss spenótot használunk, először alaposan megmossuk a leveleket, többször is átöblítjük, hogy minden szennyeződés lejöjjön róla. Ezután egy nagyobb lábasban felforralunk 3 dl vizet, majd beledobjuk a spenótot. A forrástól számítva 5 percig főzzük, míg össze nem esik, majd leszűrjük. A főzővizet megtartjuk, később még jól jöhet az állag beállításához.
- Ha fagyasztott spenótot használunk, előbb kiolvasztjuk, majd közepes lángon néhány percig áthevítjük egy kisebb lábasban, hogy jól átmelegedjen.
- Egy másik edényben felhevítjük az olajat, rászórjuk a lisztet, és folyamatos keverés mellett világos zsemleszínűre pirítjuk. Hozzáadjuk a zúzott vagy reszelt fokhagymát, és együtt is kevergetjük néhány másodpercig, amíg illatozni kezd.
- A rántáshoz hozzáadjuk a spenótot, majd fokozatosan beleöntjük a tejet. Alaposan elkeverjük, és kis lángon főzzük még 5 percig, hogy a rántás besűrítse a spenótfőzeléket, és az ízek összeérjenek. Ha túl sűrűnek találjuk, egy kevés főzővízzel lazítunk rajta.
- A spenótfőzeléket botmixerrel simára turmixoljuk, amíg krémes és homogén állagú nem lesz. Végül sóval és frissen őrölt borssal ízesítjük, ezt mindig kóstolással igazítjuk a saját ízlésünkhöz.
- A klasszikus spenótfőzeléket leggyakrabban ropogós fasírttal vagy tükörtojással tálaljuk, de jól illik hozzá a főtt tojás vagy akár egy szelet sült virsli is. Friss kenyérrel, zsemlével kínálva igazi otthonos, házias ebédet kapunk.
Kiváló aromatárolós, csapos zsákokban tárolt gyümölcsleveket lehet vásárolni, köztük homoktövissel kombináltakat is. A torma legalább ennyire fontos része az őszi, téli immunerősítésnek. Annak most 5 ezer forint a kilónkénti ára.
Variációk tartósítószermentes, zsákos gyümölcslevekre
- Alma 3200 forint
- Alma-meggy 4500 forint
- Köré 4500 forint
- Birs 4500 forint
- Alma-citrom 3500 forint
- Alma homoktövis 4200 forint
A piaci körkép szerint a lecsót a savanyú váltja
Az egyre pirosabb lecsópaprikák ára folyamatosan csökken, már 350-ért is kaphatunk egy kilót, ám a paradicsom ára nem nagyon akar leesni, sok helyen még most is 900 forint. A lecsóalapanyagnak láthatóan ez az utolsó felfutása, és amint lecseng, felerősödik az igény a savanyúságokra.
A savanyúk asztala most terített igazán
- Csípős pepperóni: 2200 forint
- Karfiol: 1900 forint
- Csemegeuborka: 1680 forint
- Apró csemegeuborka: 2680 forint
- Csalamádé csípős és sima: 1100 forint”
Eredeti írás: PALOCSAI JENŐ
Fotó: feol.hu
