A tokaji hídat is tehermentesítené a meghosszabbított 39-es út
„Ha megépül egyszer…
Már évekkel ezelőtt arról volt szó, hogy előkészítik a 39-es út új szakaszát, amely Encset és Tiszanagyfalut köti majd össze. A 39-es út folytatása tervben van.
A 39-es út a 3-as főútból ágazik ki Encs északi részén, kelet-délkeleti irányban. A város belterületén áthaladva 3,4 kilométer után Gibárt határai között folytatódik. A keleti faluszélen egy kisebb szerpentines szakasza következik, és körülbelül 5,4 kilométer megtételén jár túl, amikor kilép Gibárt lakott területei közül.

Fotó: BOON
Abaújkér a következő települése, amely után 10,2 kilométer megtételével Abaújszántó területén folytatódik, e települést kevéssel a 11. kilométere előtt éri el, majd 15,8 kilométer után érkezik meg Tállya határai közé. Újabb 20,8 kilométer után egy darabig rátkai területek közt halad, aztán Mád következik. Még a 27. kilométerének elérése előtt átlép Mezőzombor határai közé, és nem sokkal később véget is ér, betorkollva a 37-es főúton lévő körforgalmú csomópontba a Sárga Borház köztelében. Teljes hossza, az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.kozut.hu adatbázisa szerint 28,876 kilométer.
Települések az út mentén
- Encs
- Gibárt
- Abaújkér
- Abaújszántó
- (Tállya)
- (Rátka)
- Mád
- (Mezőzombor)
A 39-es út igaz története
A mai 39-es utat 1934-ben a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter 70 846/1934. számú rendelete a teljes hosszában harmadrendű főúttá nyilvánította, 341-es útszámozással. Akkor a 39-es útszámot még nem osztották ki, ám a második világháború idején, az első és második bécsi döntések utáni időszakban szükségessé vált a kiosztása a jelentős kiterjedésű, visszacsatolt kárpátaljai, partiumi és erdélyi területeken; azokban az években a Beregszász-Huszt-Máramarossziget-Kőrösmező útvonal viselte ezt az útszámozást.
Később minden szakasza mellékúti visszasorolást kapott, s csak 2014-ben alakították ki újból főútként, a 3-as és a 37-es főutak közötti mellékutakból. Az ekkor átadott tállyai elkerülő kivételével a régebbi és a jelenlegi nyomvonal lényegében azonos volt, a Tállyán átvezető régi nyomvonal ma a 3731-es számozást viseli.
Miért kellene folytatni a 39-es út építését?
A 39-es főút a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében lévő Tiszanagyfaluig való meghosszabbításának célja elsősorban, hogy a világörökség részét képező Tokaji-borvidék és a hozzá tartozó települések megszabaduljanak az átmenő teherforgalomtól, másodsorban pedig a nemzetközi személyforgalom és árufuvarozás színvonalasabb kiszolgálása. Mentesülne többek között Tokaj belvárosa és a tokaji Tisza-híd is a jelentős átmenő teherforgalomtól.
A már évekkel ezelőtt felvázolt tervek szerint mintegy 50 kilométeren épülne meg a 39-es út folytatása Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A két végpont tehát Encs és Tiszanagyfalu lenne. A beruházás előkészítésére vonatkozó felhívást az európai közbeszerzési értesítőben hirdette meg a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
A kiírás szerint 40 kilométeren új nyomvonalon épülne 2×1 sávos út, 10 kilométeren pedig az eddigit újítanák fel. Tokaj és Tiszanagyfalu között egy 190 méter hosszú új Tisza-híd létesülne, valamint 4,3 kilométer hosszú kerékpárút is épülne.
Figyelembe kell venni, hogy a terület nemcsak a világörökség része, hanem régészetileg kiemelt, természetvédelmi és Natura 2000 minősítésű térség is. Vízgazdálkodási és árvízvédelmi szempontból pedig fontos az árvízi biztonság megőrzése, az ivóvízbázisok fokozott védelme, a gibárti ipari műemlék vízierőmű megőrzése.
A tervezett nyomvonalon a kétsávos úton, hídon és kerékpárúton kívül szerepel
- 23 darab szintbeni csomópont kialakítása,
- 20 darab híd és felüljáró,
- 2,1 kilométer zaj-, illetve madárvédő fal megépítse, valamint közműkiváltások.
A kormány hosszú távú fejlesztési tervei között ott szerepel a 39-es út továbbépítése: 160 milliárd forintot irányoztak elő a fontos közlekedési infrastrukturális beruházásra.
Súlykorlátozást vezettek be a 39-es út egy szakaszán
Érdekesség, hogy a Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint október 15-től új súlykorlátozás lépett életbe a 39-es főút Tállya és a 37-es főút közötti szakaszán.
A változás célja, hogy tehermentesítse a kisebb településeket az átmenő teherforgalomtól, és biztonságosabbá tegye a közlekedést az érintett útszakaszokon.

Az elmúlt időszakban a megnövekedett kamionforgalom több helyen is gondot okozott, ezért a Magyar Közút most olyan forgalmi rendet vezetett be, ami hosszú távon is kedvezőbb lehet az itt élők és az autósok számára. A 12 tonnánál nagyobb össztömegű tehergépjárművek számára behajtási tilalom van érvényben ezen a szakaszon. A korlátozás nem vonatkozik a célforgalomban közlekedőkre.”
Eredeti írás: SZANISZLÓ BÁLINT
Fotó: boon.hu
