A nógrádiak egészségi helyzete is napirendre került a legutóbbi vármegyei közgyűlésen Fotó: Vendel Lajos / Forrás: Nool.hu
„Halálos betegségek
A két vezető halálok továbbra is megdöbbentően alakul a statisztikák szerint térségünkben. A nógrádiak egészségi helyzete is napirenden volt a vármegyei közgyűlés legutóbbi ülésén.
A vármegyei közgyűlés legutóbbi ülésén a nógrádiak egészségi helyzete is téma volt. Arról Feketéné dr. Zeke Ildikó, a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának vezetője adott tájékoztatást
A nógrádiak egészségi helyzete is napirendre került
– Az egészségi állapotban a WHO szerint a genetikai tényezők 27, a környezeti hatások 19, az egészségügyi ellátás 11, míg az egyén életmódja 43 százalékban játszik szerepet – fogalmazott a vármegyei tisztifőorvos.
Mint mondta, a népesség elöregedése vármegyénkben az egyik legsúlyosabb probléma. A lakosságra a természetes fogyás jellemző.
Nógrád vármegyében a vezető halálokok sorrendje az országos adatokhoz hasonlóan alakul. A két vezető halálok továbbra is a keringési rendszer betegségei és a daganatos megbetegedések. A halálozások okait vizsgálva mindkét nem esetében a keringési rendszer betegségei vezetnek, melyet a daganatok, majd az emésztőrendszer betegségei követnek. A keringési rendszer betegségei nagyobb arányban vannak jelen a nőknél, míg a daganatos betegségek, és a külső ártalom okozta halálokok a férfiaknál gyakoribbak.
– hangsúlyozta Feketéné dr. Zeke Ildikó.
Nógrádban kiemelkedően magas a halálozás
A 39 év alatti fiataloknál a halálesetek jó része külső okok miatt következik be. Azonban látható a daganatos és keringési betegségek növekvő aránya a 15-39 évesek esetében is, majd a 40-59 éves korcsoportban e két főcsoport teszi ki a halálozások több mint 70 százalékát. Végül az idősebb, a 60 év feletti korosztályban első helyre kerül a keringési rendszer betegsége miatti halálozás.
A halálozás okoktól független vizsgálatakor a teljes lakosság körében látható, hogy Nógrád vármegyében mind a férfiak mind a nők esetében kiemelkedően magas a halálozás.
A légcső-, hörgő-, tüdő daganatok esetében a vármegyék közül Nógrádban a második legmagasabb az érték a nőkre vonatkozóan a 2023-as adatok szerint. Mind a nők, mind a férfiak esetében a legmagasabb halálozási kategóriába tartozunk a vastagbél rosszindulatú daganatos betegsége miatt. Emlőrák halálozás tekintetében Nógrád a 3. legmagasabb halálozású vármegye a kiemelkedően magas Heves és Jász-Nagykun-Szolnok után. A népegészségügyi szűrés lehetősége miatt fontos, hogy nagy hangsúlyt fektessünk az időben felismerve még jól gyógyítható daganattípusra.

Forrás: Nool.hu archívum
Emelkedett a skarlát, a szalmonella és a szamárköhögés
Mindkét nem esetében látható, hogy a Nógrád vármegyei halálozások a keringési rendszer betegségei esetében kiemelkedők. A légzőrendszer betegségei okozta halálozás tekintetében mind a férfiaknál mind a nők esetében középmezőnyben állunk a vármegyék tekintetében. Ugyanez igaz az emésztőrendszer betegségei miatti halálozásra is.
A külső okok miatt bekövetkezett halálozás esetén alacsony esetszámok vannak vármegyei szinteken, mivel nem összevont évekkel számolnak, hanem csak egy adott év esetszámaival. Azonban mindkét nem esetén a többi vármegyével összehasonlítva is kedvezőtlenebb képet látunk. Ugyan az öngyilkosságok okozta halálozás kedvezőbb az országos átlagtól, de a pszichés, mentális egészség és az élvezeti függőségek csökkentése területén van teendő vármegyénkben
– hangsúlyozta a tisztifőorvos.
Hozzátette: fertőző megbetegedés miatt 3 esetben fordult elő halálozás: 2 esetben CreuzfeldtJacob betegség, egy alkalommal pedig bakteriális gennyes agyhártyagyulladás miatt. Kedvezőtlen változás, hogy az előző évhez képest emelkedett a skarlát, a salmonellosis megbetegedések száma. 2024-ben sajnálatos módon 18 igazolt szamárköhögéses esetet jelentettek. Halálos kimenetelű megbetegedés ugyan nem történt, de tudni kell, hogy a betegség életkorhoz kötött kötelező védőoltással megelőzhető.
Vármegyénkben 132 háziorvosi szolgálatból 37 tartósan betöltetlen
A tájékoztató rendkívül szerteágazóan és mindenre kiterjedően mutatta be a vármegye egészségi helyzetét. Az egészségügyi ellátásról szóló részből kiderült, hogy Nógrádban a közfinanszírozott háziorvosi szolgálatok száma az idei július 31-ei állapot szerint: 132, ebből felnőtt háziorvosi szolgálat: 53, házi gyermekorvosi szolgálat: 23, vegyes körzet: 56. Területi ellátási kötelezettség nélküli közfinanszírozott körzet nem működik a vármegyében.
A betöltetlen szolgálatok száma: 40, ebből 13 felnőtt háziorvosi, 8 házi gyermekorvosi, 19 vegyes körzet. Tartósan, tehát több mint 6 hónapja betöltetlen egy-egy vegyes, felnőtt és gyermekorvosi körzet kivételével, 37 körzet a vármegyében. A vármegyében dolgozó állandó háziorvosok átlagéletkora 62 év, a házi gyermekorvosoké 65 év. Amennyiben a körzetek betöltésében nem következik be változás, akkor 2025 végére Nógrád vármegyében a háziorvosok 55 százaléka, a házi gyermekorvosok 47 százaléka lesz várhatóan 65 év feletti.”
Eredeti írás: GULYÁS EDINA
Fotó: nool.hu
